Demokratának lenni

A tény, hogy a brit képviselők újból leszavazták az EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét tartalmazó megállapodást, olyan helyzetet teremtett, amelyből az Egyesült Királyság már nem tud arc- és presztízsvesztés nélkül kihátrálni. Mint ahogy az Európai Unió sem. Az első perctől nyilvánvaló volt minden felelős tényező számára, hogy a Brexit mindenki számára veszteség lesz, és ezt látszik megerősíteni a kialakult káosz is.  
Theresa May kedd esti újabb alsóházi veresége nem lepett meg senkit, hiszen már elég hosszú ideje látszik, hogy nincs olyan uniós garancia, amelyet el tudna fogadtatni a belpolitikai küzdelembe belefeledkezett brit pártokkal. Mert ami Londonban történik az utóbbi időben, az már nem a Brexitről szól, hanem vegytiszta hatalmi harc; amely azáltal lett igazán követhetetlen és veszélyes, hogy nemcsak a kormány és ellenzéke, hanem a tory táborok között is dúl. May heroikus küzdelme a normalitásért óriási támadási felületet biztosít ellenfelei számára, mert mindenkinek kevés – azoknak is, akik mennének, azoknak is, akik maradnának. 
A miniszterelnök álláspontja - a 2016. június 23-i referendumon kinyilvánított népakarat minden áron való végigvitele – főképp annak fényében válik igazán tiszteletre méltóvá, hogy ő a Brexit-kampány során az uniós tagság megtartása mellett kiálló tory tábort erősítette. Kormányfőként, demokrataként azonban nemigen volt más lehetősége, mint a referendum eredményének tiszteletben tartása. Hiába derült ki azóta, hogy bizony vastagon megvezették a brit választópolgárokat, hiába vallotta be cinikusan maga a Brexit-agyrém atyja, Nigel Farage is, hogy nem épp tiszta kártyákkal játszott, Maynek nincs választási lehetősége. Mindaddig, míg ő a végrehajtó hatalom első embere, be kell sétálnia az euroszkeptikus populisták által állított csapdába, abban reménykedve, hogy sikerül végzetes sérülés nélkül kivergődni belőle. 
Ha nem ezt tenné, akkor precedenst teremtene az alapvető jogállami normák helyzet diktálta felülírására. Bármennyire sajnálatos is a britek unióból való távozása, még sajnálatosabb lenne a kinyilvánított népakarat semmibe vétele arra hivatkozva, hogy azóta megváltozott a közhangulat. Egy új népszavazáson vélhetően már a maradás hívei győznének, de ugyanúgy szűk többséggel, mint ahogyan a távozás óhaja is felülkerekedett. Maradna a szigetország megosztottsága és a Brexit állandó fenyegetésének továbbélése. 
Tetszettek volna 2016 júniusában gondolkodni, mondhatnánk, de azért ennél jóval többről van szó. Mayt valószínűleg megbuktatják kormányfőként és pártelnökként egyaránt, a hard Brexitet talán mégiscsak megakadályozza a józan ész, a britek pedig késve ugyan, de azért rendezett megállapodás mentén távoznak az EU-ból. S bár sajnálatos, hogy mennek, valószínűleg így helyes. Az Unió ugyan keménykedik, de egyértelművé tette, a visszaút bármikor lehetséges. És ha a britek az önállóság megélése után a visszatérésről döntenek, akkor azt nem szűk többséggel teszik majd. Ez pedig kegyelemdöfés lesz a most még szárnyaló európai populisták számára.
2019.03.14 08:46
Frissítve: 2019.03.14 08:51

Asztaltársak

Ül a vendég az ünnepi asztal díszhelyén a frissen odatojt, gőzölgő kupac mellett, és azt bizonygatja a frakkban-csokornyakkendőben ebédre gyülekező, döbbent rokonságnak: „hajlandó vagyok kompromisszumokra”.
Normális (párt)családokban ilyenkor nem kompromisszum van, hanem kipenderítés az ajtón, de a néppárt most inkább olyan kartellnek mutatta magát, ahol a BMW adókedvezménye sokkal többet nyom a latban bárminél, ami 2010 óta a magyar sajtóval, az alkotmánnyal, az alkotmánybírósággal, a bíróságokkal, a választási törvénnyel, a civilekkel, a felsőoktatással, a tudománnyal, stb. történt. Ebből a szempontból a kompromisszum szó emlegetésénél csak a tagrevízióra fölkért „bölcsek tanácsának” missziója nevetségesebb. Mégis, mit akarnak itt tényfeltárni? Mi olyat tudhatna meg három kiérdemesült politikus a magyar jogállamról pár hónap alatt, amit nem tudnak már most is az EPP-ben?
A történet, mielőtt elfelejtenénk, nem a Juncker-plakáttal indult. Az EU a miénkhez hasonló, de az Unión kívüli rablóállamokkal úgy szokott üzletelni, hogy az uralkodó család üzleti köreit nem zavarja. Orbán Viktor joggal hihette, hogy ő is kivívta magának ezt a státuszt, ám a (Jean-Claude Juncker) vezette Bizottság a kezére csapott a Tiborcz-Elios biznisz kapcsán. És hiába ajánlott a kormány példátlanul magas, 25 százalékos visszafizetést, a Bizottság 100 százalékot követelt, korruptnak minősítve az Orbán-vő lámpaüzletét. A töréspont tehát az Elios-ügy volt, a plakátkampány már csak a válasz, azóta pedig a túl nagyra dagadt családi botrány kampányszempontú, időleges elsikálása zajlik, mindannyiunk sérelmére.
A helyzet nyomasztóan emlékeztet egy 80 évvel ezelőtti márciusra: a nyugat urai akkor is azt gondolták, hogy elvtelen engedményekkel jobb belátásra tudják téríteni az Európa szétverésén munkálkodó aktuális bajkeverőt, és azokat, akik az elmúlt években-hónapokban-napokban Magyarország diktatúrába csúszásához asszisztáltak, a lényegi különbségek ellenére is nehéz lenne morálisan sokkal magasabbra pozicionálni azoknál, akik anno Ausztriával, majd Csehországgal tették ugyanezt.
Az Európai Néppárt és a Fidesz innentől más-más kapura játszik. Előbbi a minél jobb választási eredményben érdekelt, utóbbi viszont abban, hogy az EPP leszerepeljen, és rászoruljon a Fideszre a választás után. A kenyértörést csupán elnapolták, tudva, hogy sem Orbán Viktor, sem a pártja nem fog megjavulni – ellenkezőleg: ezentúl az EPP, illetve az egész Európa-projekt megcsáklyázása lesz az orbáni politika nyilvánvaló célja. 
Hogy a Fidesz oda kerüljön végre, ahová való, vagyis az oroszbérenc posztfasisztákhoz, az európai jobb- és baloldalnak is hoznia kell a számokat. De ahhoz, hogy az Orbán-párt biztosan ottragadjon az Unió politikai trágyadombján, itthon szavazatokat és mandátumokat kell veszítenie májusban. A magyar szavazókon is múlik, hogy Weberék végre tudomásul vegyék: nem az az igazi szégyen, ha erőt vesznek magukon, és ajtót mutatnak az abroszra rondító asztaltársnak, hanem az, hogy hiába érezték mindnyájan a szagot, eddig mégis megtűrték.
2019.03.21 12:03
Frissítve: 2019.03.21 12:06

Ördögi kör

Különösen pikáns ügyben kellett tegnap döntenie a bíróságnak. Perbe fogta ugyanis Handó Tündét egy fővárosi bíró: miután két alkalommal is hiába pályázott 2017-ben a Fővárosi Ítélőtábla egy-egy bírói posztjára, s végzett kétszer is az első helyen, a pályázatokat az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke eredménytelenné nyilvánította. Vasvári Csaba nem hagyta annyiban a dolgot, pert indított az OBH és a tábla elnöke ellen, s nyert is. Az első fokú munkaügyi bíróság úgy látta, Handó egyértelműen visszaélt jogával.
Ezt az ítéletet tegnap másodfokon hatályon kívül helyezte a Győri Törvényszék, és megszüntette a pert. A bíró nem is vizsgálta, jogellenes volt-e az OBH-elnök pályázati gyakorlata, ellenben kimondta, az OBH-elnök nem perelhető, és nincs is lehetősége bírói jogsegélyre ebben az ügyben Vasvárinak, aki az ellentétes döntések miatt a Kúriához fordul.
Nem egy szokványos történet: bíró vitázik bírókkal bíróságok előtt. Ami akár arra is utalhat(na), hogy a magyar jogállammal (a jog hazai uralmával) semmi baj, lám, még a bírósági vezetők is perelhetőek, s olykor veszítenek is. Persze, mint a jelen ügyben másodfokon, inkább nyernek. A per a nyilvánosság előtt zajlott, ami ugyancsak örömteli, nem úgy, mint az, hogy a bíróságok homlokegyenest ellenkező döntést hoztak.
Ám ha közelebbről megnézzük a szereplőket, más következtetésre is juthatunk. A bírói igazgatási rendszer nagy hatalmú vezetője (Handó) - az elmúlt években megszokott módon - eredménytelenné nyilvánít egy pályázatot, valódi indoklás nélkül. A pályázó, egyedüliként több tucat hasonlóan elhajtott bíró közül, pert indít, majd ettől nem függetlenül az OBH elnökét ellenőrző Országos Bírói Tanács (OBT) tagjává választják. Az új összetételű OBT tavalyi megalakulása óta csatázik az OBH-elnökkel, aki törvénytelennek tartja a tanács működését, mert több tagja is lemondott. Nyilvánvaló okból: tartottak Handótól, hiszen kinevezésük, karrierjük tőle függ. 
És akkor vissza a mostani ügyre: a Vasvári perében döntő bíróságok vezetőit is Handó nevezi ki. Amivel a kör bezárult.
2019.03.21 09:26
Frissítve: 2019.03.21 09:31