Demokratának lenni

A tény, hogy a brit képviselők újból leszavazták az EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét tartalmazó megállapodást, olyan helyzetet teremtett, amelyből az Egyesült Királyság már nem tud arc- és presztízsvesztés nélkül kihátrálni. Mint ahogy az Európai Unió sem. Az első perctől nyilvánvaló volt minden felelős tényező számára, hogy a Brexit mindenki számára veszteség lesz, és ezt látszik megerősíteni a kialakult káosz is.

Theresa May kedd esti újabb alsóházi veresége nem lepett meg senkit, hiszen már elég hosszú ideje látszik, hogy nincs olyan uniós garancia, amelyet el tudna fogadtatni a belpolitikai küzdelembe belefeledkezett brit pártokkal. Mert ami Londonban történik az utóbbi időben, az már nem a Brexitről szól, hanem vegytiszta hatalmi harc; amely azáltal lett igazán követhetetlen és veszélyes, hogy nemcsak a kormány és ellenzéke, hanem a tory táborok között is dúl. May heroikus küzdelme a normalitásért óriási támadási felületet biztosít ellenfelei számára, mert mindenkinek kevés – azoknak is, akik mennének, azoknak is, akik maradnának.

A miniszterelnök álláspontja - a 2016. június 23-i referendumon kinyilvánított népakarat minden áron való végigvitele – főképp annak fényében válik igazán tiszteletre méltóvá, hogy ő a Brexit-kampány során az uniós tagság megtartása mellett kiálló tory tábort erősítette. Kormányfőként, demokrataként azonban nemigen volt más lehetősége, mint a referendum eredményének tiszteletben tartása. Hiába derült ki azóta, hogy bizony vastagon megvezették a brit választópolgárokat, hiába vallotta be cinikusan maga a Brexit-agyrém atyja, Nigel Farage is, hogy nem épp tiszta kártyákkal játszott, Maynek nincs választási lehetősége. Mindaddig, míg ő a végrehajtó hatalom első embere, be kell sétálnia az euroszkeptikus populisták által állított csapdába, abban reménykedve, hogy sikerül végzetes sérülés nélkül kivergődni belőle.

Ha nem ezt tenné, akkor precedenst teremtene az alapvető jogállami normák helyzet diktálta felülírására. Bármennyire sajnálatos is a britek unióból való távozása, még sajnálatosabb lenne a kinyilvánított népakarat semmibe vétele arra hivatkozva, hogy azóta megváltozott a közhangulat. Egy új népszavazáson vélhetően már a maradás hívei győznének, de ugyanúgy szűk többséggel, mint ahogyan a távozás óhaja is felülkerekedett. Maradna a szigetország megosztottsága és a Brexit állandó fenyegetésének továbbélése.

Tetszettek volna 2016 júniusában gondolkodni, mondhatnánk, de azért ennél jóval többről van szó. Mayt valószínűleg megbuktatják kormányfőként és pártelnökként egyaránt, a hard Brexitet talán mégiscsak megakadályozza a józan ész, a britek pedig késve ugyan, de azért rendezett megállapodás mentén távoznak az EU-ból. S bár sajnálatos, hogy mennek, valószínűleg így helyes. Az Unió ugyan keménykedik, de egyértelművé tette, a visszaút bármikor lehetséges. És ha a britek az önállóság megélése után a visszatérésről döntenek, akkor azt nem szűk többséggel teszik majd. Ez pedig kegyelemdöfés lesz a most még szárnyaló európai populisták számára.