Demokratának lenni

A tény, hogy a brit képviselők újból leszavazták az EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét tartalmazó megállapodást, olyan helyzetet teremtett, amelyből az Egyesült Királyság már nem tud arc- és presztízsvesztés nélkül kihátrálni. Mint ahogy az Európai Unió sem. Az első perctől nyilvánvaló volt minden felelős tényező számára, hogy a Brexit mindenki számára veszteség lesz, és ezt látszik megerősíteni a kialakult káosz is.  
Theresa May kedd esti újabb alsóházi veresége nem lepett meg senkit, hiszen már elég hosszú ideje látszik, hogy nincs olyan uniós garancia, amelyet el tudna fogadtatni a belpolitikai küzdelembe belefeledkezett brit pártokkal. Mert ami Londonban történik az utóbbi időben, az már nem a Brexitről szól, hanem vegytiszta hatalmi harc; amely azáltal lett igazán követhetetlen és veszélyes, hogy nemcsak a kormány és ellenzéke, hanem a tory táborok között is dúl. May heroikus küzdelme a normalitásért óriási támadási felületet biztosít ellenfelei számára, mert mindenkinek kevés – azoknak is, akik mennének, azoknak is, akik maradnának. 
A miniszterelnök álláspontja - a 2016. június 23-i referendumon kinyilvánított népakarat minden áron való végigvitele – főképp annak fényében válik igazán tiszteletre méltóvá, hogy ő a Brexit-kampány során az uniós tagság megtartása mellett kiálló tory tábort erősítette. Kormányfőként, demokrataként azonban nemigen volt más lehetősége, mint a referendum eredményének tiszteletben tartása. Hiába derült ki azóta, hogy bizony vastagon megvezették a brit választópolgárokat, hiába vallotta be cinikusan maga a Brexit-agyrém atyja, Nigel Farage is, hogy nem épp tiszta kártyákkal játszott, Maynek nincs választási lehetősége. Mindaddig, míg ő a végrehajtó hatalom első embere, be kell sétálnia az euroszkeptikus populisták által állított csapdába, abban reménykedve, hogy sikerül végzetes sérülés nélkül kivergődni belőle. 
Ha nem ezt tenné, akkor precedenst teremtene az alapvető jogállami normák helyzet diktálta felülírására. Bármennyire sajnálatos is a britek unióból való távozása, még sajnálatosabb lenne a kinyilvánított népakarat semmibe vétele arra hivatkozva, hogy azóta megváltozott a közhangulat. Egy új népszavazáson vélhetően már a maradás hívei győznének, de ugyanúgy szűk többséggel, mint ahogyan a távozás óhaja is felülkerekedett. Maradna a szigetország megosztottsága és a Brexit állandó fenyegetésének továbbélése. 
Tetszettek volna 2016 júniusában gondolkodni, mondhatnánk, de azért ennél jóval többről van szó. Mayt valószínűleg megbuktatják kormányfőként és pártelnökként egyaránt, a hard Brexitet talán mégiscsak megakadályozza a józan ész, a britek pedig késve ugyan, de azért rendezett megállapodás mentén távoznak az EU-ból. S bár sajnálatos, hogy mennek, valószínűleg így helyes. Az Unió ugyan keménykedik, de egyértelművé tette, a visszaút bármikor lehetséges. És ha a britek az önállóság megélése után a visszatérésről döntenek, akkor azt nem szűk többséggel teszik majd. Ez pedig kegyelemdöfés lesz a most még szárnyaló európai populisták számára.
Szerző
Gál Mária
Frissítve: 2019.03.14. 08:51

Légszomj

Nincsenek illúzióim, hányan tudnak a mára meghirdetett köztisztviselői sztrájkról az országban. Egyrészt, mert a mindenki számára elérhető csatornákon ezt nem reklámozta a kormány, másrészt, mert minisztériumokban dolgozó szakszervezeti vezető ismerőseim is azt mondják, a kollégáik rettegnek, nehogy felkerüljenek egy sztrájklistára, mert a renitenseket azonnal kirúgják. A tavaly év végi nagy leépítéskor megmenekült emberek sem dőlhetnek hátra, időnként egy-két társukat indoklás nélkül ma is lapátra teszik. Csak úgy, hogy okuljanak a többiek. 
S bár az utóbbi évek állandó átszervezései miatt a 20-25 éve egy szakterülettel foglalkozó tisztviselőket is folytonos tanulásra kényszerítették a közigazgatásban, az igazság mégis csak az, hogy kizárólag a döntéshozók álmaiban szerepel a gyors átlandolás a piaci világba. Nagyon is kapaszkodik a székébe, aki még teheti, mert nem akar edényalátétet árulni egy hipermarket mellé települt kis üzletben. A polgármesteri hivatalokban más a helyzet, a jegyzők és a települések vezetői is egyetértenek a munkatársaik bérköveteléseivel, de pénzt nem tudnak varázsolni - meg aztán már hetedszer állnak le a munkával, ez rutinhadművelet.
Aztán azért sem tudja az átlagpolgár, hogy miért van ma sztrájk a közszférában, mert rég elvesztette a fonalat, ki mit szervez itt a decemberi utcai lelkesedés lecsengéseként. Mit csinál a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának közszolgálati sztrájkbizottsága, működik-e még az országosnak hirdetett sztrájkelőkészítő és demonstrációs bizottság, és ezekhez képest hová tegye a köztisztviselők szakszervezetét, pláne mit keresnek mellettük a szociális munkások? A kuszaság ellenére mégsem mondhatjuk, hogy a szervezkedők hibája a közvélemény tudatlansága. Egyszerűen levegő után kapkodnak egy légüres térben, ahová egyre kíméletlenebbül szorítja be a közszolgálat szakszervezeteit az állam, már a látszatra sem ügyelve, hogy tárgyalásnak álcázza saját akaratának kinyilatkoztatását. 
Nem túlzás: bekalkulálta, hogy a légszomj csendben és lassan, de biztosan öl.
Frissítve: 2019.03.14. 08:51

Kampánymese

Olyan helyzetet hoz a mostani EP-választás előtti időszak kommunikációja, mint amilyennel az okos lány meséjében találkozhatunk. Ott a lány ment is a királyhoz, meg nem is, köszönt is, meg nem is, vitt is ajándékot, meg nem is. A választások előtt most azt látni, hogy ebben a mesében úgy van kampány, hogy közben nincs, a kormánypárt (vagyis a Fidesz) pedig úgy kommunikál a választókkal, hogy a Fidesz eközben nem kampányol.
A héten a Nemzeti Választási Bizottság után a Kúria is kimondta, hogy nem vizsgálhatók az „önnek is joga van tudni” szlogennel kirakott Juncker-ellenes plakátok. Mégpedig azért nem, mert nincs kampány (az hivatalosan csak a választás előtti 50. naptól, azaz április 6-tól indul). Pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a BBC-nek arról beszélt: a plakátkampány valójában választási kampány. Úgy fogalmazott: „Ez egy választási kampány, úgyhogy nem kellene meglepődni azon, hogy plakátok jelennek meg közterületeken”. Ha nincs kampány, akkor ebből logikusan az következne, hogy a kormány nem folytathatná ezt, és nem rakhatna ki plakátokat sem. Ha mégis, akkor – elvben – tiltott kampánytevékenységet folytat. Gondolhatnánk, hogy ez egyértelmű. Pedig nem az.
A Kúria a döntés indoklásában azt írta, a kampányidőszak kezdő és záró időpontját meghatározza a törvény, ezt nem lehet tágítani. Tehát a hivatalos kampányidőszak előtti plakátolás mégsem választási kampány. Mivel azonban valaki mégiscsak plakátol (némi segítség: a kormány plakátja a Fidesz-KDNP politikai szlogenjével és véleményével azonos üzenetet tartalmaz), most úgy van kampány, hogy nincs.
Aki pedig emiatt feljelentést tesz, ahogy Szél Bernadett, azt beidézik a rendőrségre meghallgatásra. Ebben a mesében így most Szél Bernadetten a sor, hogy úgy menjen be a rendőrségre, hogy nem megy be.
Szerző
Markotay Csaba
Frissítve: 2019.03.14. 08:50