Kampánymese

Olyan helyzetet hoz a mostani EP-választás előtti időszak kommunikációja, mint amilyennel az okos lány meséjében találkozhatunk. Ott a lány ment is a királyhoz, meg nem is, köszönt is, meg nem is, vitt is ajándékot, meg nem is. A választások előtt most azt látni, hogy ebben a mesében úgy van kampány, hogy közben nincs, a kormánypárt (vagyis a Fidesz) pedig úgy kommunikál a választókkal, hogy a Fidesz eközben nem kampányol.
A héten a Nemzeti Választási Bizottság után a Kúria is kimondta, hogy nem vizsgálhatók az „önnek is joga van tudni” szlogennel kirakott Juncker-ellenes plakátok. Mégpedig azért nem, mert nincs kampány (az hivatalosan csak a választás előtti 50. naptól, azaz április 6-tól indul). Pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a BBC-nek arról beszélt: a plakátkampány valójában választási kampány. Úgy fogalmazott: „Ez egy választási kampány, úgyhogy nem kellene meglepődni azon, hogy plakátok jelennek meg közterületeken”. Ha nincs kampány, akkor ebből logikusan az következne, hogy a kormány nem folytathatná ezt, és nem rakhatna ki plakátokat sem. Ha mégis, akkor – elvben – tiltott kampánytevékenységet folytat. Gondolhatnánk, hogy ez egyértelmű. Pedig nem az.
A Kúria a döntés indoklásában azt írta, a kampányidőszak kezdő és záró időpontját meghatározza a törvény, ezt nem lehet tágítani. Tehát a hivatalos kampányidőszak előtti plakátolás mégsem választási kampány. Mivel azonban valaki mégiscsak plakátol (némi segítség: a kormány plakátja a Fidesz-KDNP politikai szlogenjével és véleményével azonos üzenetet tartalmaz), most úgy van kampány, hogy nincs.
Aki pedig emiatt feljelentést tesz, ahogy Szél Bernadett, azt beidézik a rendőrségre meghallgatásra. Ebben a mesében így most Szél Bernadetten a sor, hogy úgy menjen be a rendőrségre, hogy nem megy be.
Szerző
Markotay Csaba
Frissítve: 2019.03.14. 08:50

Az egyiknek sikerül

Szuverenitás, szuverenitás, szuverenitás – tudjuk, hogy ez az egyik legfontosabb fogalom a miniszterelnök számára. (Mondjuk így is csak a dobogó második helyére fér fel a „megadni a kellő tiszteletet” mögé.) 
Mint mai lapszámunk hetedik oldalán olvashatják, az utolsó pillanatig ezért lógott a levegőben Mike Pompeo és Orbán Viktor találkozója. A vendéglátó ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy ez a fogalom lehetőleg minél többször szerepeljen az amerikai kormány által megkötni kívánt kétoldalú védelmi egyezményben. Ez volt a szépségtapasz, aminek tartalmi jelentősége nagyjából nulla a megállapodás lényege szempontjából. A két valóban érdemi pontban eddigre már a magyar fél feltette a kezét: az amerikai csapatok az egyezmény értelmében előzetes magyar parlamenti felhatalmazás nélkül mozoghatnak az ország területén, és ha egy amerikai katona szabálysértést, bűncselekményt követ el itt-tartózkodása alatt, a magyar bíróság nem ítélkezhet majd fölötte. Igaz, ehhez kellett az is, hogy Pompeóék azzal fenyegetőzzenek, végül elmarad a találkozó Orbán Viktorral.
Ehhez képest Andrej Danko szlovák védelmi miniszter simán felállt a tárgyalóasztaltól, amikor úgy ítélte meg, a pozsonyi parlamenti felhatalmazás nélküli amerikai csapatküldés Szlovákiába sértené az ország szuverenitását, és bejelentette, hogy még arra az anyagi támogatásra sem tartanak igényt, amelyet Washingtonban a szlovák hadsereg fejlesztésére ajánlottak fel. Majd Peter Pellegrini szlovák kormányfő is megszólalt: nem akarnak olyan egyezményt kötni, amely idegen csapatok tartós állomásoztatásával járna az ország területén. Ugyanis „szuverenitás kérdésnek” tartják az ügyet. 
Ismét bebizonyosodott, hogy a külpolitikában addig vagyunk bátrak, amíg szimbolikus ügyekben kell csak kardot csörtetni. Egy nálunk kisebb ország a jelek szerint komolyabban veszi a szuverenitást.
Frissítve: 2019.03.13. 08:48

Weber úr Budapesten

Manfred Weber Budapestre látogatott. Amerre elhaladt, onnan a magyar kormány propaganda-kormányzásának nagyobb dicsőségére eltávolították a Soros-Juncker unióellenes plakátokat.
Hogy mit keresett tegnap a magyar fővárosban az Európai Néppárt frakcióvezetője, a májusi EP-választások csúcsjelöltje, azt látjuk, de nem értjük. Látjuk azt a 2010 óta tartó folyamatos kötélrángatást, amely Brüsszel és a magyar kormány között folyik. Látjuk, hogy a Néppárt időnként mordulva, de behunyt szemmel vette tudomásul: a nyugati szemmel értelmezhetetlen illiberális politika szétverte a gyenge magyar parlamentarizmust, a szabad piacgazdaságot, és korrupt autoriter rendszert épít az uniós támogatásokra. Látjuk, hogyan lett a Nyugatnak gazdasági érdeke, hogy lényegében ne támadja ezt a magyar nemzet jövőjét Keleten kereső berendezkedést, és hogyan mondta magát tehetetlennek a liberális demokrácia a mégoly zavaros törvények nyomán, de legálisan megválasztott hatalommal szemben.
Tartott ez addig, míg tavaly szeptemberben az Európai Parlament - néppárti szavazatokkal is - el nem fogadta a Sargentini-jelentést, aminek nyomán már illett valamit tennie Brüsszelnek is. Hogy aztán Webert az késztette-e utazásra, hogy érzi az EP baloldalának nyomását - hiszen csak az EP baloldali képviselőinek szavazataival juthat el az Unió csúcsára -, vagy az, hogy a brüsszeli elitnek valóban elege lett az orbáni pávatáncból és a páva mind szorosabb moszkvai elkötelezettségéből, azt legfeljebb találgathatjuk. 
A  kormánysajtó és a hatalom képviselői most azt hangoztatják: a Fidesz EP-képviselőinek elvesztésével a Néppárt csak veszíthet. Magyarán, arra a nemzetállami parlamentáris gyakorlatra hivatkoznak, amelynek logikáját az európai közösség nemzetközi szintre emelte, s amely szembefordítja őt saját európai értékrendjével, amelyet a Fidesz megbontott.
Weber napokkal ezelőtt ultimátumot adott Orbánnak. Olyan feltételeket szabott, amelyeket - a bocsánatkéréstől a CEU ügyéig és a plakátkampány befejezéséig - arcvesztés nélkül Orbán nem teljesíthet, akkor sem, ha Weber meglepetésre tegnap felkereste a CEU rektorát és a Mazsihisz vezetőjét is. Ezzel borsot tört Orbán orra alá, és gesztust tett az EP baloldalának, de mindez alighanem kevés lesz ahhoz, hogy a kudarcát kimagyarázza. Mert sokra nem jutott Budapesten. 
A Fidesz néppárti sorsa március 20-án, az EPP tanácskozásán dől majd el, de könnyen meglehet, hogy még ott sem. A valódi döntés pedig majd május végén jön el, amikor az EP-ről és Európa jövőjéről határoz majd a földrész közössége. Mert persze a valódi kérdés mégiscsak az: merre tartson Európa. A mélyülő integrációval egyfajta Európai Egyesült Államok felé, amely zsidó-keresztény moralitását, nyitottságát megőrizve válhat csak versenyképes szereplőjévé a világnak, vagy egy nemzetállami darabokra hullott, nacionalista Európa felé, amelyet Orbán annyira szeretne, és meggyőződése szerint hatalomátvételével szolgálni szeretne. 
Nem mellesleg: ennek már végleg semmi köze a bevándorlókhoz.
Szerző
Friss Róbert
Frissítve: 2019.03.13. 08:48