A Húsvét-sziget meséje

Azt mondják, az emberiség fejlődése sohasem lineáris, nem egy végtelenségbe futó, fölfelé tartó egyenes vonal, sokkal inkább egy vargabetűkkel tarkított, hepehupás út. Mi csak reménykedhetünk abban, hogy olyan világban élünk, amely a valós időben már túljutott a vargabetű legalján, és fölfelé tart a gödörből. A bajt tetézi, hogy az emberi emlékezet nem hord túl messzire. Többnyire nem is az hagyja a legmélyebb nyomokat benne, amit az iskolában tanult. Sokkal inkább a szülői, nagyszülői adomákba sűrített tapasztalat, olykor a barátok ötletei jelentik az origót a gondolkodásunkban dolgokról, eseményekről, történelemről, múltról, így determinálva a jelent és a jövőt.

Ez a jelenség különösen veszélyes azokban az időkben, amikor még két világnézet birkózik egymással: az összefogásban esélyt látó liberális, és a bezárkózó, csak saját magában bízó illiberális. Vajon melyik világnézet kínálta út ad több lehetőséget a túlélésre?

Ha a Húsvét-szigetre gondolunk, nyilvánvaló. Mert mi is történt a Földnek azon a kicsiny darabkáján? Nem elég, hogy a zárt közösségben élők felélték lakóhelyük majd’ minden természeti erőforrását, de a baj bekövetkezte után ahelyett, hogy összefogva közösen kerestek volna a kiutat, inkább „hosszúfülű” és „rövidfülű” közösségekbe tömörültek, hogy azután az emberpusztító vallási fanatizmus jegyében irtsák egymást egészen addig, amíg még írmagjuk is alig maradt, és csak akkor békéljenek meg egymással, amikor már majdnem végleg megpecsételődött a sorsuk. Vagyis a mából visszatekintve ők az illiberális utat választották.

De hát minden példa pusztán annyit ér, amennyit abból tanulságként a következő nemzedék megfogad. Mégis gondolkodjunk el egy pillanatra. Lássuk be, földünknek lassan föléljük minden természeti erőforrását. Ha a jelen kor politikai irányítói közül a bezárkózó, illiberális szemléletűek győznek, az biztos, hogy húsvét-szigetihez hasonló tragikus végkövetkezményhez vezet. És akkor nem csak az épp csatát vívó felnőtt lakosság sorsa pecsételődik meg, hanem a következő, az azután következő nemzedéké is.

Lehet, hogy végül az óriási tragédia után a lassan magához térő emberiség a vargabetű legmélyebb pontjáról elrugaszkodva megpróbál újra összefogni, nyitni a másik felé, egymás segítésével beindítani újra a fejlődé motorját, de nem kéne ehelyett inkább már most a Húsvét-sziget tragédiájából tanulnunk? Csak hogy elkerüljük a vargabetű legalját!