film;

2019-03-21 11:00:00

Kerülve a demagógiát - az Életem értelmei mától a mozikban

Egy minta apa, akit elhagy a felesége – röviden így foglalható össze Guillaume Senez ma mozikba kerülő nagyjátékfilmjének alapfelállása. A rendező szavai szerint, azt szerette volna megmutatni: sokkal könnyebben megoldjuk egy idegen problémáit, mint a sajátjainkat.

Ha jól tudom, az Életem értelmei forgatókönyve már jóval az első filmje, a Maxime és Mélanie előtt megvolt és tulajdonképpen autobiográfiai jellegű.

Majdnem pontos az információ. Az igazság az, hogy forgattam az első nagyjátékfilmemet miközben váltam. Ez elképesztően nehéz időszak volt, mivel több gyerekünk van és folyamatos egyeztetési problémákba ütközött, hogy éppen melyikünknél legyenek, mivel igyekeztem úgy alakítani az életemet, hogy ha nálam vannak, lehetőleg ne forgassak. Ekkor képzeltem el: mi lenne, ha a feleségem az egyik percről a másikra eltűnt volna mondjuk Távol-Keletre. Képes lettem volna-e megtalálni az egyensúlyt a munka és a családom, azon belül a szülői kötelesség között? Azonnal meg is írtam a forgatókönyv első vázlatát. A későbbi verziókban egyre inkább eltávolodtam a saját életemtől, így az önéletrajzi jelleg háttérbe szorult.

Miért volt szükség a távolságtartásra?

Azért, mert annál nincs demagógabb dolog, ha egy rendező önmagáról készít filmet. Egy alkotás attól lesz személyes, ha a saját élettapasztalatából indul ki az alkotó, de az életet dramatizálni kell, hogy a filmvásznon hiteles legyen. arról nem is beszélve, hogy az én válásom végül is nem volt olyan érdekes, hogy az mindenkinek tanulsággal szolgált volna. Realista alkotás esetén egy rendezőnek komplex társadalmi kérdésekre kell rezonálnia, így fontosan tartottam, hogy megmutassam, a mindennapi munkánk milyen hatással van a magánéletünkre. Így meg kellett találnom egy olyan munkát és egy családot, amit a legtöbben el tudnak fogadni. Egy filmes látványos szenvedései senkit sem érdekeltek volna.

Viszont, amit az Életem értelmeiben látunk az egy horror, melyben a munka összefolyik a magánélettel. Azaz pontosabban forgalmazva, a kettő nem elkülöníthető egymástól.

Éppen azt szerettem volna megmutatni, hogy a kettő hat egymásra és mennyire nehéz az életben, hogy segítsünk a szeretteinknek. Sokkal könnyebben megoldjuk egy idegen problémáit, mint a sajátjainkat.

Azt halottam, a forgatókönyv, amit írt, nem tartalmazott dialógusokat.

Ez egy városi legenda. Tudja, az igazság az, hogy ha nem írtam volna le egy forgatókönyvet teli dialógusokkal, az életben nem tudtam volna megfinanszíroztatni a filmet. Mi tagadás, viszont a színészeknek olyan verziót adtam a könyvből, amely nem tartalmazott konkrét dialógusokat, viszont konkrétan leírta az adott szituációt. Szeretem, ha az aktorok konkrétan beleélik magukat a drámai helyzetbe és közösen improvizálunk. a következő szint, hogy bevetem az eredeti forgatókönyvet és összegyúrjuk a különböző verziókat. Közös, kreatív munkafolyamat ez. Így tudunk igazak lenni és a logika is azt diktálja, hogy öt agy többre képes, mint egyetlen egy.

Akkor, legyen kedves, és definiálja, mi is a rendező dolga.

Legegyszerűbben: az a dolga, hogy a produkciót átsegítse a legnehezebb időszakokon és ő maga pedig túlélje a számtalan visszautasítást és negatív döntéseket és képes legyen újra és újra harcba indulni. A rendező sosem adhatja fel, erősen kell hinnie az álmaiban. Mindemellett minden rendező kötelessége, hogy a való világról közöljön valamit a mese erejével.

Az Életem értelmeit elnézve nem tudtam nem gondolni a Dustin Hoffman főszereplésével készült Kramer kontra Kramerre. Ez valamilyen szinten referenciapont volt?

Raphaëlle Desplechin társforgatókönyvíróval többször megnéztük és elemeztük a filmet. Amivel ott nem igazán tudtuk kibékülni, az a filmnek a befejezése, de, hogy miért, azt nem nagyon fejteném ki, mert azzal lelőnénk az Életem értelmei lezárását. Azt mondanám, hogy Robert Benton mozija konkrétan nem hatott ránk, de a „hogyan készült” dokumentumfilm, mely hozzá kapcsolódik, annál inkább. Különösen a Dustin Hoffmannal készült interjúk, melyeket Romain Duris használt fel ahhoz, hogy felépítse a játékát.