Terrorelhárítási Központ;Polt Péter;Iszlám Állam;

2019-03-23 14:52:47

Páncélautót küldtek az Iszlám Állam hóhérának tartott férfiért, és Polt személyesen kért nyomozást ügyében

Embercsempészés miatt ítélték el, végül a legsúlyosabb váddal kellett szembenéznie F. Hasszánnak. A fiatal férfi mindent tagad.

Polt Péter legfőbb ügyész személyesen kért nyomozást a szír férfi, F. Hasszán ellen, akit a Fővárosi Nyomozó azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam magas rangú vezetőjeként kivégzésekben vett részt – tudta meg a Népszava a gyanúsított ügyvédjétől, Kelen Lászlótól.

A hatóságokat jócskán megmozgatta az ügy: információink szerint a 27 éves férfit hat TEK-kommandós vitte el talpig fegyverben egy páncélautóval Nyírbátorból, ahol a Menekültügyi Őrzött Befogadóközpontban őrizték, és Budapesten hallgatták ki. Ügyészségi forrásból később úgy értesültünk, hogy Polt Péter hivatalból rendelte el a nyomozást, mivel külföldi állampolgár külföldön elkövetett bűncselekményeinek felderítésében csak a legfőbb ügyész kérésére járhatnak el magyar hatóságok.

A 27 éves férfit nem sokkal korábban ítélték el korábban embercsempészés miatt – egy barátja feleségét vitte volna illegálisan Magyarországról Franciaországba, amikor december végén Ferihegyen lebuktatták. Felfüggesztett börtönbüntetés terhe miatt akarták kiutasítani az országból, amikor több külföldi terrorelhárító csoport – információink szerint az antwerpeni elhárítás - is jelzést küldött róla a magyar hatóságoknak.

Védencem ellen három pontban nyomoznak: találtak egy felvételt, amin ő – vagy egy rá hasonlító férfi – hangosan élteti az Iszlám Államot; azzal gyanúsítják, hogy 2016-ban, Homszban részt vett 20 ember meggyilkolásában; végül hamis iratok használatával is meggyanúsították – sorolta Kelen.

Az ügyvéd hozzátette, a vádhatóság mindhárom pontban csak valószínűsíti a férfi bűnösségét, aki egyébként következetesen tagad minden, ellene felhozott állítást. „Hang és írásszakértő részvételére is szükség lesz ahhoz, hogy kiderüljön, valóban védencem van a képeken, tényleg ő a kivégzések egyik elkövetője”. Kelen szerint sem bizonyított, hogy a szír állampolgárságú, de görög menekültstátusú férfi hamis papírokat használt – az ügyvéd szerint ezt a kormánysajtóban előszeretettel "migráns bankkártyának" nevezett szociális kártyával kapcsolatban vélelmezik; a férfi felesége viszont ugyanilyen papírokkal és kártyával élhet Görögországban.

Kelen László az üggyel kapcsolatban hangsúlyozta, védőként feladata , hogy bízzon védence állításaiban, ha azonban bebizonyosodik, hogy F. Hasszán tényleg bűnös, megérdemeltnek tartaná az akár életfogytiglani börtönbüntetést is.

Az ügyvéd szerint azonban több olyan pont is van, ami a szír férfi ártatlanságára utal: F. Hasszán az eljárás során eddig végig következetesen ugyanazt állította, és akkor sem bizonytalanodott el, amikor megtudta: a beismerés esetén jóval enyhébb büntetést kaphat. „A terrorelhárító szolgálatoknak jóval többet ér egy beszédes rab, aki lebuktatja bűntársait és a terrorszervezet bujkáló tagjait, mint akit „csak” leültetnek – védencem ezt is megértette, mégis állította, hogy ártatlan, és bizonyítékot emlegetett, amik alapján nem vehetett részt a 2016-os gyilkosságokban”

Az is ellentmondásos, hogy a magyar sajtóban elterjedt, a férfi a szíriai Homsz városában vett részt az Iszlám Állam mészárlásaiban, miközben Homsz 2016-ban már régóta a dzsihadistákkal is szembenálló Aszad-rezsim ellenőrzése alatt állt. 

F. Hasszán következő tárgyalására vasárnap kerül sor, ahol eldől, hogy a csak 72 órán át fenntartható őrizet után kiutasítják vagy le is tartóztatják. Ügyvédje az utóbbit valószínűsíti, mivel bűnösségének bizonyításához vagy cáfolatához hosszas eljárásra, külföldi hatóságoktól beszerzett információkra is szükség lesz. 

Annyi azonban biztos, hogy az eset politikai és kommunikációs szempontból úgy jöhet a kormánynak, mint egy falat kenyér: miután a Fideszt, „saját kérésére” felfüggesztették a Néppártban, csak még fontosabbá vált hangoztatni a sokszor ismételt alaptételt – vagyis a bevándorláspárti és bevándorláspárti erők küzdelmét, a migráció veszélyeit.

Egy ilyen nyomozás pedig a gyanú megalapozottságától újabb témát, löketet ad bevándorlásról folytatott propagandának.