A köztársaság esélyei

Sokan hiszik, még többen reménykednek benne, hogy igen, lesz még magyar köztársaság. Én kevésbé vagyok optimista, különösen azok után, amekkora ünneplést csaptunk az első, Károlyi nevéhez köthető köztársaság kikiáltásának centenáriumán. Egészen kicsit. Nem is lehetett észrevenni. 
Nemigen van pozitív kicsengése a mostani Magyarországon a respublikának. Pedig 1848 hagyománya is igencsak köztársaság párti, amit viszont „diligenter” ünnepeltünk idén is, beleadva kokárdát, talpramagyart, csak köztársaságot nem. Mert az természetes, hogy szélső-jobboldali kormányunk teljes erőből hanyagolja a republikánus hagyományt. A magyar köztársasági fogalomhoz ugyanis erősen hozzátartozik a liberális demokrácia, amit a mi illiberálisaink nagyon nem szeretnek. Azt meg egyenesen rühellik (mint Jónás a prófétaságot), ha liberalizmusra tanítják, horribile dictu, liberalizmusból vizsgáztatják őket. 
Tudja az ő vezénylő táborszernagyuk, hogy mi is az. Volt ő azoknak alelnökük is, de most már a néppártiak is túl liberálisak neki. Nem szeret ő semmiféle regulát. Pontosabban ő reguláz, őt viszont ne regulázza senki és semmi. A jogállam se. Nem tűr ő semmit, ami az ő végtelen jó és végtelen erős akarata ellen fenekedik. A fenekedőket ő biz' megszünteti, mint a Népszabadságot vagy a Tudományos Akadémiát. No nem nyúzatja meg, nem húzatja karóba, csak kicsit éhhalálra ítéli. 
Nagyon nehéz elképzelni, hogy ilyen médiatörvénnyel és ilyen választási rendszerrel bármiféle ellenzék egy meghatározó pozíciónak akár a közelébe tudna férkőzni. De tegyük föl, hogy mégis sikerül. Tehát – képzeletben – fordul a kocka, és Orbánéknak ki kell vonulniuk a hatalomból. Másnap elkezdik az új garnitúra amortizálását, és a (2006-os mintájú) hatalommegragadás előkészítését. Még ki sem kiáltották, máris vége lesz a köztársaságnak. És az „oligarchák” (vagyis a lopott pénz) bevetésére az első körben nem is lesz szükség. 
Nincs a Földön olyan törvénykövető erő, amelyik félre tudná tolni az orbáni illiberális gőzhengert, akár ellenzékben van, akár kormányon. Vagyis Orbán és a köztársaság együtt nem létezhet. 
Nagy kérdés, hogy a Fidesz mint párt rehabilitálható-e demokratikus viszonyok közé. Azt hiszem, már nem. De mit lehet és mit akarunk tenni Orbánnal és a jelenlegi kormányzó erővel, ha köztársaságot akarunk? 
A jogállami minimum helyreállíthatósága esetén nem lenne gondja az új köztársaságnak, de úgyis nagyon nehéz lenne. A szélsőjobb talpasai a testükkel akadályoznák meg a főügyész kipenderítését a Markó utcából. Hiába nyilvánvaló, hogy az uralkodó párt és a vezér ellen köztörvényes és politikai ügyek garmadájában lehetne nyomozni, ilyen hatáskört egyetlen rendőri szervre sem lehetne ruházni a véres polgárháború kockázata nélkül. 
Szóval, egyhamar valószínűleg nem lesz magyar köztársaság. Sokára is csak úgy, ha valamilyen külső erő lépne föl, vagy gazdasági világkatasztrófa következne be. Erre viszont azt kell mondanunk, hogy „inkább tűrni a jelen gonoszt”. Azonban – szerencsénkre vagy szerencsétlenségünkre - ez nem rajtunk múlik. Ám a Tiszát és Horthyt majmoló orbáni politikára számíthatunk a nemzeti katasztrófa előidézése ügyében.
Szerző
Haskó László
Frissítve: 2019.03.25. 09:08

Időutazás Piroskával

A BzMot, ez a kisméretű, mellékvonali motorvonat csehszlovák gyártmány, nálunk 1977 óta szolgál. Nem kopik el, akárcsak a Koh-i-Noor töltött ceruza vagy klasszikus cseh mackóruha, és megbízható, mint a pilzeni sör. Sokan a színe miatt egyszerűen Piroskának hívják, de több más, kevésbé szalonképes neve is elterjedt. Hivatalosan megszólításában a B a másodosztályú utasteret, a z  kéttengelyes mivoltát jelöli, a mot pedig a motorkocsira utal. 
Magam is rendszeresen járok vele Balatonfüred és Székesfehérvár között, mert a MÁV a Balaton északi partján a nyári időszakban is előszeretettel üzemelteti. Legutóbb két spanyol fiatal hátizsákos nem akart felszállni rá, mert azt hitték, hogy a helyi vasúttörténeti kiállítás példánya, csak a kalauz gyerünk, gyerünk buzdítására kászálódnak fel a lépcsőkre. Lassú és kényelmetlen, a hatvan kilométeres távolságot száz perc alatt teszi meg, minden állomáson és megállóhelyen megáll - én azonban kedvelem, mert fiatalkori utazásaim hangulatát idézi. 
Amúgy a téli időszak az igazi, amikor a kipufogógáz szaga keveredik a szerelvény elindulása után azonnal kibontott uzsonnák illatával. Mintha mindenki erre az alkalomra tartogatná az előző napi gondosan befóliázott fokhagymás fasírtját. A reggeli járaton a kalauz a legtöbb utast ismeri, csókolom, Zsuzsi néni, jónapot Feri bácsi, a fiatalok a telefonjukba merülnek, a szatyrokkal és autóstáskával közlekedő nyugdíjasok a környék üzleteinek árait hasonlítják össze, a szolgálaton kívüli vasutasok pedig a főnökeiket szidják. Senkit sem zavar a hangos beszélgetés, amúgyis túl kell kiabálni a dízelmotor dübörgését. 
A megállókban a kalauz lesegíti az idősebbeket, néhány szavas társalgást folytat az állomásfőnökkel. Miután ezen a szakaszon csak egy sínpár van, a kitérőkben várni kell az ellenkező irányból érkező BzMot-ra. Nagy esemény az ilyesmi, a vonatvezetők olyan lelkes integetéssel üdvözlik egymást, mintha csak két sarkkutató expedíció tagjai találkoznának egy elhagyott hómezőn, aztán sípszó, és indulunk tovább. Az ismerkedés az én korosztályomnak a BzMoton kötelező, ha pedig már utaztunk együtt, akkor azonnal előkerül a politika, a régi emlékek felidézése és a na, ma hová utazik az író úr? kérdés. Székesfehérváron sokan szállunk át a Budapestre induló vonatra, itt kötelező a testmozgás, mert a BzMot mindig valamelyik távoli vágányon áll meg, mintha afféle mostohagyerek lenne, ám a kalauz figyelmesen segít mindenkinek, hogyan tovább. 
Visszafelé, napközben már üresek a szerelvények, egyhangú az út, csak a Balaton felcsillanó tükre jelent változatosságot. A kalauznak is van ideje beszélgetni, Budapesten már évek óta nem járt, nem is hiányzik a nagyváros, Tapolcán van egy jó hentes, oda érdemes disznósajtért menni, legjobb a Dunántúlon, képzelje, még osztrákok is járnak oda, nem semmi. Füreden aztán leszállunk, a kalauz megvárja a vonatvezetőt, barátságosan megveregetik a motorkocsi oldalát.
- Jól van, bzod, időben futottunk - nevetnek, aztán rágyújtanak.
Szerző
Odze György
Frissítve: 2019.03.25. 09:09

Üzlettel nem foglalkozik

Március 8-án, a Nőnap alkalmából Orbán Viktor öt olyan újságíró hölgyet fogadott „háttérbeszélgetésen” várbeli irodájában, akik nem a rendszerhez közel álló médiumok képviselői. A sajtóban megjelentek szerint ezen a beszélgetésen többek között ezt mondta: „senki szegényedését és gazdagodását nem intézem, ez nem az én dolgom”. És ezt is: „az ipart, a gazdaságot nem lehet pártalapon támogatni”. 
A karmelita kolostor felújítóinak munkáját dicséri, hogy a plafon még csak meg sem repedt. Pedig a kormányzás lényege a jogalkotás, amelynek legfelső szintjét a törvények, alsóbb szintjeit pedig a kormány és a kormány tagjainak rendeletei jelentik. Normális jogalkotási folyamatban a törvények tervezeteit is a kormány terjeszti elő az Országgyűlésnek, tehát alapvetés, hogy a jogszabályok kiinduló forrása a kormány. Az a kormány, amelynek élén hosszú ideje Orbán Viktor áll. Bár a Fidesz regnálása alatt a normális jogalkotási folyamatot sérülések érik az egyébként rendkívüli helyzetekre kitalált, de mostanában visszaélés-szerűen gyakran használt, egyéni képviselői indítvánnyal megalapozott jogalkotás által, nem képzelhető el, hogy egy ilyen fideszes képviselői indítványt előzetesen ne egyeztetnének a kormányfővel. 
Tehát a miniszterelnök a háttérbeszélgetésen nem kevesebbet állított, mint azt, hogy az a jogalkotási folyamat, amelyért a korlátlan alkotmányos felelősséget ő viseli, nem eredményezi egyes kiválasztott személyek és csoportok gazdagodását úgy, hogy azzal mások nem élhetnek. Hát akkor csak néhány ellenpélda a teljesség igénye és az időrendiség nélkül. 
A közvilágítási lámpaoszlopok reklámfelületeit korábban egy ESMA nevű, spanyol-magyar tulajdonú cég értékesítette, amelynek tulajdonosi köre nem tartozott a NER kegyeltjeihez. A 2010 után hatalomra kerültek hirtelen úgy találták, hogy ezek a reklámok óriási kockázatot hordoznak a biztonságos közúti közlekedésre nézve, mert elvonják a vezetők figyelmét, ezért a közlekedési szabályokról szóló törvény módosításával a reklámokat betiltották. Néhány évvel később az ESMA Garancsi István érdekkörébe került. Mit tesz Isten, a korábban tiltó jogalkotók hirtelen rájöttek, hogy a tiltás felesleges, és törölték a törvényből - pedig a közlekedési viszonyok cseppet sem javultak, sőt… Tehát közvetlen jogalkotással olyan előnyös üzlethez juttattak egy Fidesz-közeli üzletembert, amelytől másokat elzártak.
Jogszabályokkal kövezték ki az elhíresült letelepedési kötvények útját. A kötvény-biznisz a kiválasztott közvetítő cégeknek és egy kötelezően igénybe vett ügyvédi irodának százmilliárdos nagyságrendű kockázatmentes hasznot biztosított. Ráadásul – jogszabály által feljogosítva – az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága járt el ezen cégek kiválasztása során, ami minden kultúrállamban nem a jogalkotó, hanem a végrehajtó hatalom dolga lett volna. A kiválasztás kritériumai azóta sem ismertek.
Jogszabályokkal vontak el olyan üzleti tevékenységi köröket a vállalkozásoktól, amelyek korábban alanyi jogként illették meg őket. Ezeket a jogokat aztán állami koncesszióként juttatták a baráti kiválasztottaknak. Erre a kaptafára húzták rá a trafikmutyit és a kaszinó-bizniszt.
Külön fejezetet érdemelne a közbeszerzési jogszabály-dzsungel. Az utóbbi évek változásainak jól látható tendenciája, hogy az egzakt, mérhető, számszerűsíthető bírálati szempontok – ezek között is első helyen az ár – helyét egyre inkább olyanok veszik át, amelyek teret biztosítanak a szubjektíven értékelhető, és ezért a részrehajlás kockázatát hordozó szempontoknak, mint pl. az esélyegyenlőség, fenntarthatóság, stb. Jogszabályok biztosították annak lehetőségét, hogy pl. a korábban a közbeszerzéseken taroló Közgép 2015 februárját követően hirtelen képtelen lett nyerni, helyette új üstökösök vették át az állandó nyerő szerepét.
És végül: jogszabály biztosítja a kormány számára azt a jogot, hogy nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítsen olyan beruházásokat, cégfúziókat, piaci fölénnyel járó koncentrációkat, amelyek nem viselnék el a (még) létező hatósági eljárások buktatóit.
A sor még sokáig folytatható lenne. És valamiért nem tűnik hihetőnek, hogy az a jogszabályi környezet, amely lehetővé teszi, hogy a kiskapuk nagyobbak legyenek, mint a főbejárat, a kormányfőtől függetlenül jött létre.  Mészáros Lőrinc 2014 áprilisában azt nyilatkozta a Heti Válasznak, hogy „Abban, hogy eljutottam idáig, bizonyára szerepet játszott a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor személye”. Kettőjük közül ki nem mond igazat?
Szerző
Hajdú Miklós
Frissítve: 2019.03.25. 09:07