Mit tehetnek meg velünk? - Sztrájk a gyárban

Ökölbe szorul az ember keze, amikor nézi Stéphane Brizé legújabb filmjét, a Sztrájk a gyárban című drámát. Pedig csak olyan dolgokat mutat be, melyek bármelyikünkkel megtörténhetnek. A rendezővel Cannes-ban beszélgettünk.

A Mennyit és egy ember? és a Sztrájk a gyárban tekintetében adódik a kérdés: a tisztességtelen ügyekről akar vitát generálni?

Nem tagadom, nagyon érdekel korunk etikája és értékválsága: pontosan mennyit is ér egy emberi élet a globalizált világban? Egészen pontosan arról szeretnék diskurzust kezdeményezni, hogy mit engedünk meg mi magunk, hogy megtegyenek velünk a nagybetűs profit érdekében. Emellett valóban nem tudok egy ideje szó nélkül elmenni.

Mikor fedezte fel önmagában a harcost? Korábban egészen más hangvételű filmeket készített.

Valóban el kellett múlnia némi időnek, hogy túllépjek a mikroproblémákon és képes legyek önzetlenül gondolkodni. Egy filmrendezőnek, de általában az összes önkifejezésből élő embernek ez nehéz feladat. Itt nem csak a személyes önzésre kell gondolni… Tudja, én rengeteg pénzt költöttem a pszichoanalitikusomra, míg végül elhittem: jogomban áll, hogy átfogó társadalmi kérdésekben megnyilvánulhatok. Szóval, mire én összeszedtem a bátorságom ahhoz, hogy a világ nagy igazságtalanságairól filmezzek, az orvosom az én pénzemből vett két úszómedencés házat. A sors olyankor nagyon morbid.

A Sztrájk a gyárban forgatása során nagy tömegeket kellett mozgatnia – főleg olyanokat, akik nem rendelkeztek semmilyen színészi gyakorlattal. Hogyan lehet egy tüntetést reálisan megrendezni?

Nem kell hozzá túl nagy fantázia. Banálisnak hangozhat, de Európa-szerte naponta történnek nagy cégbezárások mindenféle iparágban, így tulajdonképpen nem kellett semmi extrát kitalálnom. Számos megkárosított munkással és az ügyvédjeikkel beszéltem, de nem hagytam ki a másik, az úgynevezett menedzseri oldalt sem. Kíváncsi voltam mindenki álláspontjára. Mindenképpen szerettem volna, ha hiteles mondatok hangoznak el. Ezt a hitelességet a szereplők is garantálják, akik – a főszereplő Vincent Lindonon kívül – mind amatőrök. Ehhez több száz embert kellett végig castingolni, mert nem minden civil tud természetesen viselkedni a kamera előtt. Különösen, hogy semmiféle improvizációnak nem adtam helyet. Szituációba hoztam a szereplőket és a testbeszédük, a mimikájuk természetes reakció. Az ebből fakadó energiák adták meg a jelenetek erejét. Újrateremtettük a valóságot.

A Mennyit ér egy ember? egy nézőpontot kínált fel. A Sztrájk a gyárban egy embercsoportét. Ha trilógiát tervez, akkor, ugye a forradalom következik?

Az én nézőpontom szerint a Mennyit ér az ember? már forradalom volt – egyetlen egy ember is fellázadhat a rendszer ellen. Ez legalább olyan izgalmas, mint a gyári munkások lázadása. Nem hiszem, hogy fogok egy harmadik efféle filmet készíteni, hiszen nagyon sok módja van annak, hogy a gazdaság életpusztító hatásairól beszéljünk.

Nem gondolt arra, hogy politikusnak álljon?

Taszít már a gondolat is. Sőt, nekem már az is nagyon visszás, amikor egy-egy művész kifejti a politikai nézeteit a sajtóban, esetleg elmondja, hogy milyen állapotban van az egészségügy vagy az oktatás. A hajam szála az égnek áll, mikor ilyeneket hallok, mert például egy színész vagy egy szobrász nem avatott szakértője ezeknek a témáknak, csupán impressziói vannak. Nagyon elkeserítő az a friss trend Franciaországban, amikor szórakoztatóipari emberek mondanak nagy véleményeket a sárgamellényesekről. Egy művésznek az a dolga, hogy fikciós műalkotásokkal rávilágítson a valós problémákra. Ennyi és nem több.

Lenyűgöző az elhivatottsága, de nincs abban némi ellenmondás, hogy filmrendezőként szintén egy prosperáló iparág képviselője?

Ez nem vitatom, de azért többféle módja van annak, hogy egy rendező megfinanszíroztassa a filmjét. Franciaországban többablakos a finanszírozási rendszer, így, ha elkaszálnak az egyik helyen, mehetsz máshova. Továbbá: a filmipar másik jellemzője, hogy a produkciókat általában túlfinanszírozzák a producerek. Ez nekem soha nem volt célom, nekem a leforgatáshoz szükséges minimum kell. Életben kell tartanunk a független filmet, de ebben például már most a nagy ellentmondás. Sokak szerint a Netflix független, nekem inkább ijesztő a hatalmuk. Én úgy látom: egy filmalkotás akkor tud független lenni, ha nem egyetlen koncentrált hely vagy intézmény biztosítja a büdzsét.