Brüsszel;Elios-ügy;

2019-04-10 10:11:12

Meggyőzhették a brüsszeli bizonyítékok a magyar bíróságot az Elios-ügyben

Nem akciózhat a tagállamokban a saját szakállára a brüsszeli versenypolitikai főigazgatóság – emelte ki az ügymenetet ismerő szakértő.

A 24.hu által megkérdezett versenyjogi szakértő az Eliosnál történt rajtaütés alapján arra következtetett, hogy a magyar bíróságot meggyőzték a kartellgyanút megalapozó brüsszeli bizonyítékok.

Kedden az Index számolt be arról, hogy öt magyarországi céghez vonult be meglepetésszerű ellenőrzést tartani az Európai Bizottság március közepén egy Elios Zrt.-hez köthető vizsgálat részeként. A cikk szerint az egyik vállalat maga az Elios Zrt. volt. Tiborcz István korábbi érdekeltségét az uniós források szabálytalan felhasználása miatt már vizsgálta az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF. A mostani nyomozásnak a portál szerint más a célja: az Európai Bizottság gyanítja, hogy az EU-s támogatások lehívásától függetlenül is jogot sértettek azok a cégek, amelyek az elmúlt tíz évben az Elios Zrt.-vel közösen nyertek közbeszerzéseket.

A 24.hu megkérdezte a Gazdasági Versenyhivatalt, hogy mely cégekről van szó, és a magyar versenyhivatal hány munkatárssal vett részt az akcióban, de azt a választ kapták, hogy bizottsági ügyekkel kapcsolatban nem tudnak tájékoztatást adni.

Azonban – mint azt a portál kiemeli – biztos, hogy a brüsszeli versenypolitikai főigazgatóság a saját szakállára nem akciózhat a tagállamokban, az ügymenetet ismerő szakértő szerint értesítenie kell a magyar versenyhivatalt, sőt kérni, hogy járjon közbe a magyar bíróságnál. Bírósági engedély nélkül ugyanis nem lehet helyszíni vizsgálatot, házkutatást tartani, és a bíróság csak akkor ad engedélyt, ha a gyanút, ez esetben a kartellgyanút megfelelő bizonyítékok támasztják alá.