Szombathely;Magyar Kétfarkú Kutya Párt;járdafestés;

2019-04-13 12:34:27

Alkotmánybíróság: nem sért szabályt, inkább derültséget okoz a Kutyapárt járdafestése

"A cselekmény megítélésekor az eljáró szervek józan humorérzékére is szükség van" - állapítja meg határozatában az AB.

Nem követtek el szabálysértést a Magyar Kétfarkú Kutya Párt aktivistái azzal, hogy Szombathelyen színesre festettek egy repedezett járdaszakaszt még 2017-ben, hogy felhívják a figyelmet annak állapotára – számol be az Alkotmánybíróság (AB) keddi döntéséről a Mérce. Az AB határozata egyébként olyan megállapításokat is tartalmaz, mint:

A Kutyapárt 2016 óta hívja fel négyszín-festéssel a figyelmet az elhanyagolt járdákra. Két évvel ezelőtt egy szombathelyi akció után a járási hivatal közterület beszennyezése miatt szabálysértőnek ítélte a vasi megyeszékhelyen végzett járdafestést. A Vas Megyei Kormányhivatal Szombathelyi Járási Hivatalbírósága szerint is problémás volt a mód (azaz a járdafestés), ahogy a véleményüket kifejezték, mert más tulajdonát a tulajdonos hozzájárulása nélkül vették igénybe, illetve lett volna törvényes lehetőségük, hogy felhívják a figyelmet a járda hibájára. 

Az MKKP emiatt beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben arra hivatkoztak, hogy a végzés sérti a szabad véleménynyilvánításhoz való jogukat, illetve a művészeti alkotás szabadságához fűződő jogukat. Közben emlékeztettek arra, hogy vízzel lemosható festéket használtak, illetve hogy

A bíróságon érveltek továbbá azzal is, hogy egy másik járdaszakaszra egy cég festett fel egy hatalmas reklámot, bűntetlenül.

Az Ab döntésében megalapozottnak találta az MKKP alkotmányjogi panaszát: helyt adott a Kutyapárt érvelésének, miszerint a védett jogi tárgy nem a tulajdonhoz való jog, hanem a közterület tisztasága, ami ugyan szolgálhat alapvető jog korlátozása szükségességének alapjául, de csak a véleménynyilvánítás szabadságának enyhébb korlátozását indokolhatja.