pedagógus;

2019-04-15 06:45:12

Csak arra nem jó a pedagógusok alkalmassági vizsgálata, ami a célja lenne, de majd most

Hat év alatt mindössze 83 embert, vagyis a pedagógusnak jelentkezők kevesebb mint egy százalékát szűrte ki a pályaalkalmassági vizsgálat.

Jelenlegi formájában nem tölti be valódi szerepét a pedagógusok pályaalkalmassági vizsgálata, amely jórészt csak a motivációk felmérését teszi lehetővé, ezért a szakma szeretné, hogy a képzés későbbi szakaszába építsenek be még egy szűrőt - írta a Magyar Nemzet hétfői számában.

Hat év alatt mindössze 83 embert, vagyis a pedagógusnak jelentkezők kevesebb mint egy százalékát szűrte ki a pályaalkalmassági vizsgálat, ezért hatékonyabbá kell tenni - figyelmeztet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A hiányosságokat a tanárképző központok vezetői is tapasztalják, ezért kezdeményezték a szaktárcánál a felülvizsgálatot.

Antalné Szabó Ágnes, az ELTE Tanárképző Központ főigazgatója a lapnak elmondta: olyan eljárásrendekre van szükség, amelyek az intézményi javaslat alapján az alkalmatlannak minősülő hallgatók független szakértői vizsgálatát támogatják, és lehetővé teszik a más pályára való átirányításukat, a már elvégzett tanulmányok további hasznosítását.

A Szegedi Tudományegyetem Tanárképző Központjának főigazgatója, Forgács Tamás kiemelte, hogy nagyon nehéz megállapítani egy felvételi előtt álló 18 éves fiatalról, igazán elhivatott pedagógus lesz-e belőle. Amikor már valamennyi elméleti képzettsége és gyakorlati tapasztalata is van a hallgatónak, dolgozott már gyerekekkel is, jobban el lehet dönteni, tényleg a pályára való-e, ezért javasolják, hogy a képzés egy későbbi szakaszába épüljön be még egy szűrő - tette hozzá.

A főigazgató úgy látja, a minisztérium tisztában van a problémákkal, foglalkozik a javaslatokkal, és az ígéretek szerint várható változás a jövőben.