sztrájk;Hankook;

2019-04-17 12:22:02

Retorziókat tervezhettek a Hankook-sztrájkban részt vevő dolgozók ellen

A Vegyipari Szakszervezet elnöke szerint – miután levélben fordultak a vezetőséghez – már visszakozott a munkáltató. A Hankook úgy reagált: mindenben a hatályos sztrájktörvényben foglaltakhoz tartja magát.

A VDSZ Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete (mely ellátja a Hankook gumigyár dolgozóinak érdekképviseletét) kedden a Facebook-oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy úgy tudja, a cég

A szakszervezet ezért levélben fordult a vezetőséghez, és kérte, hogy indokolják meg az általuk jogellenesnek tartott munkáltatói intézkedést.

Később Székely Tamás, a Vegyipari Szakszervezet elnöke a Klubrádiónak elmondta: információi szerint a munkáltató – azután, hogy kérdéseket tettek fel neki – visszakozott azokban a lépésekben, amelyekkel szankcionálni kívánta volna a sztrájkban résztvevőket.

Hankook: Nem csökken a szabadság

A Hankook a hvg.hu-val közölte: „a Hankook mindenben a hatályos sztrájktörvényben foglaltakhoz tartja magát, és a sztrájkban részt vevő dolgozók szabadnapjainak száma sem csökken”.

Jelenleg a Hankook bérszámfejtőprogramja a márciusi munkabeszüntetés időtartamát ideiglenesen igazolt, nem fizetett távollétként tartja nyilván, emiatt a munkavállalók bérjegyzékeiből is úgy tűnhet, mintha a sztrájkolók szabadságtól esnének el – magyarázta a cég. Azonban a sztrájkban részt vevők szabadsága nem csökken, és a bérszámfejtőprogram módosítása is folyamatban van – ígérték. „Mihelyt az megtörtént, a bérpapírokon is a valóságnak megfelelő szabadságok száma lesz feltüntetve” – tették hozzá.

Azonban azok, akik beszüntették a munkát, a sztrájktörvény alapján

A sztrájktörvénynek arra a pontjára hivatkoztak, amely szerint a sztrájkoló dolgozót „díjazás és a munkavégzés alapján járó egyéb juttatás nem illeti meg”.

A Hankook vezetősége mindemellett a sztrájkolók számára bérelőleg lehetőségét ajánlotta fel, amellyel már számos kolléga élt. A lehetőség az összes, munkabeszüntetésben érintett munkavállaló számára nyitva áll” – tették hozzá.