vidékfejlesztés;

2019-04-24 06:45:00

Falufejlesztés, 21. század: kormányhatározatban rögzítették, hogy ahol van erdő, ott gyártsanak fajátékokat

Fajátékok készítésével és téglagyártással akarja fellendíteni a kormány a leszakadó falvak gazdaságát, de azt még a fideszes polgármesterek sem tudják, hogy hol.

A kormány egy múlt heti határozatban azzal bízta meg Gulyás Gergely kancelláriaminisztert, hogy próbálja összehangolni a Modern Városok és a Magyar Falu Programot azzal az egyelőre becenév nélküli csomaggal, amely 445 település gazdasági fellendítését ígéri. „A Magyarország egyes területei közötti gazdasági egyenlőtlenség csökkentése érdekében szükséges fejlesztési program” tavaly decemberben már szóba került, akkor is kormányhatározat rögzítette, hogy a kiválasztott elmaradott térségekben mire kellene alapozni a helyi gazdaság fellendítését. Olyan ötleteket foglaltak jogszabályba, mint például ahol van meleg víz, ott az üvegházi zöldségtermesztést kell támogatni, vagy hogy az erdővel határos faluban gyártsanak fajátékokat, ahol pedig eddig is sertést tenyésztettek, ott ezt támogatja az állam ezután is. A jogszabály arra is kitér, hogy ahol gyógynövények teremnek, ott ezek termesztését segítik majd, míg agyagos talajon téglagyárakat érdemes felhúzni. 

Az év végi döntés legfurcsább pontja mégis az, amelyben a kormány azt rögzítette, hogy a kiválasztott települések a Magyar Falu Program pályázatainak megkerülésével, egyszerűen bejelentkezéssel vegyenek részt a tervezett útfejlesztésekben. A baj ezzel az, hogy ha a meghirdetett 50 milliárd forintos idei mellékút-fejlesztési tervek egy részét ezek a kiemelt települések lekötik, kevés pénz marad a pályázaton indulóknak.

A kérdésről a múlt héten megjelent kormányhatározat még mindig csak a kiválasztás szempontjait közli, de azt nem, hogy a Bácsszentgyörgytől Zebeckéig tartó 1230 falut felsoroló hátrányos, tehát „kedvezményezett” települések listájából mely szerencsések kaphatnak automatikusan pénzeket és melyeknek kell majd pályázni is. A legfontosabb kitétel, hogy hol volt sikeres a közmunkaprogram az utóbbi években.

– Konkrétumokat egyelőre nem tudunk a leszakadó térségek felzárkóztatásáról szóló két kormányhatározatról – mondta el lapunknak Szabó Gellért, a Faluszövetség elnöke. Szentkirály polgármestere szerint egyelőre sem az nem világos, mekkora lesz a legszegényebbek felzárkóztatására szolgáló keret, sem hogy azt hazai vagy uniós forrásokból tervezik-e feltölteni, valamint az sem, hogy milyen kritériumok alapján osztják majd szét a pénzt. A Faluszövetséget nem vonták be az előzetes egyeztetésekbe, s nem kértek tőlük előzetes felméréseket sem. – Az nyilvánvaló, hogy az ország két térségét, az északkeletit és a délnyugatit célzottan és konkrét programokkal kellene fejleszteni, másképp a leszakadás megállíthatatlan – tette hozzá.

A fejlesztési tervek összehangolásával megbízott Miniszterelnökség egyelőre nem válaszolt kéréseinkre.