Kiskáté

De, pártelnök úr, az. 
Csak ennyi jutott eszembe, amikor elolvastam, mit nyilatkozott a Fidesz obligát parazitájaként prímán éldegélő szerveződés, a Kereszténydemokrata Néppárt vezetője húsvét alkalmából: hogy "az egyház nem egy emberbaráti egyesület". És ami engem is igazán meglepett, ezúttal nem kezdtem Semjén Zsolt szövege miatt szentségelni, fölemlegetve mondjuk, hogy nagyanyám már megint forog a sírjában, mert ő speciel valóban hitt, Istenében és egyházában mélyen bízó katolikus volt. 
Nem, ezúttal csak az visszhangzott a fejemben: megver még titeket ezért az Isten. 
Megbűnhődtök azért, mert gyűlölködő, kegyetlen, a szolidaritást lassan hírből sem ismerő országgá neveltétek a hazámat, olyan hellyé, ahol a félelem és az önzés kart karba öltve regulázza a mindennapokat.

És igen, lehetett volna ez egy olyan európai ország, ahol a hit sokaknak szellemi muníciója, a keresztény egyházak pedig erkölcsi mércéül, tanítóul, a szociális gondoskodás bázisául szolgálnak a szekuláris államban. Lehetett volna. De abban a pillanatban, amikor kicsinyes és nemtelen háborút indítottatok Iványi Gábor egyháza ellen, minden bírósági ítélet dacára továbbra is ellehetetlenítve azt a keresztény közösséget, amely hajlékhoz és ételhez juttatja, vigasszal segíti a hozzá forduló rászorulókat, bizonyítottátok, hogy nemcsak gonoszak vagytok, hanem tudatlanok is. Fogalmatok sincs például, mi egy egyház. 
Egyszer még visszaüt, hogy eltapostátok a sajtószabadságot, és szétdúltátok azt a méltóságteljes polgári életérzést, amely visszaemelt minket Európába. Sőt talán egyszer kapiskálni fogjátok, mekkora történelmi bűn, hogy beszennyeztétek, hazugságokkal relativizáltátok a rendszerváltás értékeit, a demokrácia dicső pillanatait.
Semjén úr, kedves, pedig jó, ha tudja: nem a politika csicskása. Hanem egy emberbaráti egyesület.
Szerző
N. Kósa Judit

Beszélőiszony

A horvát-magyar viszony a politika tényeken és értelmen túli világában is sajátos színt képvisel. Mintha a két fél abban versengene, ki lódít nagyobbat, ki adja el minél látványosabb füsttel a minél nagyobb semmit.
Kezdődött azzal, hogy a magyar Mol nem átallotta megszerezni a horvát INA olajcég irányítását. Egy nemzetnek nem feltétlenül esik ez jól, lásd az OMV Mol-felvásárlási akciója ellen kiépített nagykoalíciós védművet, vagy akár az energiaszektor külföldi befektetői elleni évtizedes Fidesz-fenekedést. De ez azért kezelhető. Az Orbán-kormány éppenséggel magát Németh Szilárdot vetette be, aki bizonyos számlaszínek és helyesírási hibák kötelezővé tételével, no meg 25 százalékos árvágással igyekezett ajtót mutatni a multiknak. Amazok, leverve magukról a port, jelezték: vagyonukért, fájdalom, pénzt várnak. (Ellenértékként anno Lázár János ugyan felajánlott egy „ez ezermilliárd forint” feliratú cetlit, de az ötletet sem a befektetők, sem az EU nem díjazta.)
A Mol el is kezdte az INA átszervezését, nyilván budapesti logikával, ami a horvátokat akár sérthette is. Erre sajátos ellentámadást ötlöttek ki. Korrupcióval vádolták meg ugyanis a Mol elnökét és az INA-irányítás átadásáról döntő akkori horvát miniszterelnököt. Ivo Sanadernek tényleg sok minden lehet a füle mögött, hisz hol ezért, hol azért ül. Ám Mol-ügyben a bizonyítékok - a lelkes sajtóhabverés dacára - változatlanul foghíjasak. A fajsúlyos bírálatok ellenére a mindenkori horvát kormány mégis ragaszkodik az eljárásokhoz. Ez ellen, ne tagadjuk, Hernádi Zsolt is beveti az Orbán-rezsim teljes, etikussággal kevéssé vádolható védelmi rendszerét. A vak is látja, hogy Zágráb valójában az INA "ár alatti" visszaadására igyekszik ily módon rászorítani a Molt. De ez nem így megy. Egy ilyen ötlet nem menne át a cég döntési szintjein, sőt a zsarolásnak engedve a nemzetközi piacon is hitelüket vesztenék.
Miközben ezt az olvasatot a mindenkori horvát kormány természetesen mereven elveti, az Orbán-kabinet is felveszi a kesztyűt. Habár javasolja az INA-eladás megfontolását, jelzi, hogy persze csak jó árról lehet szó. Ja, úgy könnyű – moroghatják erre a horvátok, akik évek óta bejelentik, kilátásba helyezik, égre kiáltják stb. az INA visszavételi szándékát, ám az ellenérték sehogy sem kerül elő.
Ehhez jön most a hajón szállított cseppfolyósgáznak a horvát Krk-szigetre tervezett lefejtőállomása, aminek az elmúlt évtizedek során az ára és a mérete is egyre jelentéktelenebbé zsugorodott. Miután kiderült, hogy az oroszokkal új gázszerződést kötő horvátoknak nincs is rá szükségük, felmerült a magyar állami beszállás. Majd mégis Zágráb nyúlt a zsebébe, mi pedig visszakoztunk, elvetvén a – szokatlanul magas helyi szállítási díjak miatt amúgy is az egekbe drágított - gáz előzetes megvásárlásának feltételét.
A szívélyes, kölcsönösen kétoldalú stb. találkozók és nyilatkozatok nagyjából ennek mentén, hírszerűnek látszó, valójában semmitmondó, önellentmondásos, vagy épp teljesen valótlan kijelentésekre korlátozódnak.
Innen szép nyerni.
Szerző
Marnitz István

Hamis dallam

Sokáig kellene kutakodni a legmélyebb társadalmi tudatalattiban, hogy Balog Zoltán volt emberminiszter közösségi jótéteményeinek nyomaira bukkanjunk. A hamis népdaléneklés köztük van talán, hisz valami nagyon is emberit mutatott. Próbálnánk csak megénekeltetni Pintér Sándor belügyminisztert, teszem azt.
Most kiderült, hogy Balog Zoltán kormánytagsága mégis csak jó volt valamire. Neki köszönhetően az állam évekig szemet hunyt afölött, hogy a Dzsaj Bhím Közösség elveszítette egyházi státuszát, így a sajókazai Ámbédkar Gimnáziumnak már nem járna állami támogatás. Különmegállapodással működött tovább az intézmény, s tette, ami az állam számára kiemelten fontos: cigány gyerekeket juttatott érettségihez, nyelvtudáshoz, közelebb a diplomához.
Magyarország, ha jó hely lenne, az oktatásra fordítaná erőforrásai javát, s azon belül is a cigány gyerekek oktatására. Így be tudna bizonyosodni, hogy nemcsak a szavak szintjén számíthatunk erre a népes és különleges közösségre erőforrásként (ahogy a kormány teszi), hanem ténylegesen is. De sajnos mi sem természetesebb annál, hogy egyetlen kormányzat sem volt képes beleállni ebbe a feladatba elég tökösen és megingathatatlanul.
Az Ámbédkar Gimnázium államosítására tett javaslatot az oktatási kormányzat, olvasom a 168 óra hírében. Ez a kopogós mondat azt jelenti, hogy vége a különmegállapodásnak. 
A Dzsaj Bhím nem egyház immár, Balog Zoltán pedig nem miniszter, nem jár tehát a kiemelt állami támogatás.

Persze élhetünk a gyanúperrel, hogy szándéka van a kormánynak ezzel a döntéssel. Hiszen a gimnáziumnak már a neve sem áll jól. Dr. Bhímráo Rámdzsí Ámbédkar indiai jogász, közgazdász, politikus és társadalmi reformer az emberi jogokért folytatott küzdelem vezéralakja volt. A gimnázium az Amnesty International módszertani iskolája.
A galád O1G-csoport cinikusai talán azt is gondolnák: jobb a Fidesznek, ha a cigányok megvehetők pár hónap közmunkával, semhogy kiokosodjanak. Tiszta szívvel nem tudnánk vitatkozni velük.
Szerző
Balassa Tamás