Patkányok

Nincs mit tenni, a főpolgármester megmondta, hogy „nagyváros patkány nélkül nem létezik”. Azt ugyan elismerte Tarlós István, hogy valóban többen vannak, mint amennyit „elfogadhatónak lehet mondani”, viszont megnyugtató, hogy „közegészségügyi, járványügyi veszély nincsen”. Napirendre is térhetnénk a kérdés felett, ha nem lenne olyan érzésünk, hogy még ebből az ügyből is sikerült pártpolitikát kreálni.

Olcsó poén lenne persze azt állítani, hogy vannak liberális-bolsevista patkányok, valamint nép-nemzetiek, különösen azért, mert ez meg félreértésekre adna alkalmat. Mintha nem az aranyos kis állatokról beszélnénk, akik lépten-nyomon felbukkannak, hol az Oktogonnál látni egy-egy jól fejlett példányukat, hol a metró egyes vonalait teszik időlegesen használhatatlanná. De az már mégis csak gyanús, hogy az átkos rendszerben jól bevált bábolnai cégtől elvették az irtás lehetőségét, s egy olyannak adták, amely – persze csak elvileg – olcsóbban oldja meg a problémát. Állítólag folyamatosan végzi is az „alaptevékenységét”, bármi legyen is az. Az eredménye látható.

De persze erről is Karácsony Gergely tehet, aki a kormánypárti sajtó szerint ugyan nem vesz részt a közgyűlés munkájában, de azt azért meg tudta akadályozni, hogy érdemben foglalkozzanak az üggyel. Ez Tarlós István szíves közlése, és abszolút független attól, hogy az ellenzéki pártok pont a zuglói polgármestert akarják indítani ellene az őszi választáson.

A patkányok meg eközben vígan élnek és szaporodnak és riogatnak. Helyzetüket könnyíti, hogy nekik nem kell a pártokkal foglalkozniuk, sületlenségeket hallgatniuk, s egyelőre nem fenyegeti őket összehangolt akció sem. A hatalom momentán fontosabb kérdésekkel van elfoglalva, de semmi ok az aggodalomra, a nemzeti együttműködés rendszerében nincs helyük a patkányoknak.

És rossz az, aki rosszra gondol.