A stabil demokrácia hete

Azt állította Orbán Viktor (Kazahsztánban), hogy „a demokrácia a régi görög felfogás szerint kormányzati formát is jelent, vagyis a véleményszabadságnak meg a részvételnek végül is egy hatékony és stabil kormányzásban kell testet öltenie… Kazahsztán az elmúlt években élen járt a stabilitás tekintetében.”
Ezzel szemben a tény az, hogy az athéni demokráciában a túl „stabil” vezetésre törekvőket kiiktatták, mégpedig a cserépszavazással, ugyanis évente megkérdezték a népgyűlés részvevőit, hogy ki az, aki türanniszra, egyeduralomra törekszik, akitől pedig a leginkább tartottak, azt tíz évre száműzték. Bár Kazahsztánban és Magyarországon (hála az égnek) stabilan demokratikus a vezetés, azért talán nem annyira, mint az ókori Athénban. 
Azt állította Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke (egy Ukrajnával foglalkozó budapesti konferencián), hogy a magyar kormány azért kötötte össze a magyar-ukrán oktatási és nyelvi vitát Ukrajna NATO-kapcsolatainak befagyasztásával, mert a NATO olyan értékközösség, ahol a jogállamiság és az emberi jogok védelme a szövetség egyik alapja. 
Ezzel szemben a tény az, hogy bár az alapító okmányban valóban benne van a szabadság, a demokrácia, az egyéni szabadság és a jog uralmának megvédése, a NATO természetesen ennél jóval konkrétabb célból, a szovjet terjeszkedés megakadályozására jött létre. De ha Németh Zsoltnak valóban annyira fáj a jogállamiság megsértése Ukrajnában (egyébként jogosan), akkor legalább egyszer szólhatna a magyar jogállamiság felszámolása miatt is. Pontosabban kétszer: először és utoljára.
Azt állította Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára (a Magyar Hírlapnak), hogy „az intoleráns nyugati liberális médiában nem jelenhet meg ellenkező tény vagy vélemény.”
Ezzel szemben a tény az, hogy bár „az ellenkező tény” fogalmát nem ismerem, a liberális lapok rendszeresen közölnek cikket más politikai véleményt képviselőktől, mint ahogy interjúkat is készítenek velük, és természetesen beszámolnak a számukra kellemetlen vagy kínos eseményekről is. Ja, és például Kovács Zoltán kormányszóvivő felháborodott tiltakozásait is számos alkalommal közölték. Amilyen álságosan liberálisak…
Azt is állította Rétvári (ugyanott), hogy „Franciaországban az Államtanács döntése után Szent II. János Pál pápa emlékművéről eltávolították a keresztet, Németországban pedig öt év alatt kétezer templomot számoltak föl.”
Ezzel szemben a tény az, hogy a szoborról nem távolították el a keresztet, hanem a szobrot közterületről – egy falucska főteréről – néhány száz méterrel odébb vitték, egy templom kertjébe, mégpedig azért, mert az 1905-ös (nem XXI. századi liberális!) szekularizációs törvény szerint vallási jelképeket, mint a keresztet, közterületen nem szabad elhelyezni. Ami Németországot illeti, valóban be kellett zárni a nem látogatott templomokat, de nem öt év alatt 2000-et, hanem 2000 óta mintegy ötszáz katolikus templomot. Nem mindegy. Talán még Rétvári államtitkárnak sem.
Szerző
Bolgár György

A feljelentés

Bizonyára nagyon megijedt Judith Sargentini, hogy akár három évi szabadságvesztés is fenyegeti, amiért „lopott felvételeket tett közzé kampányvideójában”. Azon most ne akadjunk fenn, hogy a képanyagot nyilván nem ő állította össze, és azt is szögezzük le, jogdíjas archív anyagokat valóban helytelen engedély nélkül felhasználni. 
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) feljelentése azonban természetesen nem arról szól, aminek látszik. Elég világosan jelezte ezt, hogy a külügy illetékes megmondóembere – Menczer Tamás – már korábban kikérte magának (és az országnak) az uniós képviselő videóját. Erre aztán a maga keresetlen – és Arany Jánost idézve mégsem irodalmi – stílusában még rátett egy lapáttal a fő harcos, Bayer Zsolt.
Ez a lényeg. Hogy egy ilyen jöttment holland zöldpárti asszonyság bírálni merészeli a mi édes hazánkat. Vagy ha már megteszi, akkor jó, ha tudja, vele fogják ijesztgetni ezentúl a magyar gyerekeket, meg azokat a gyermeteg lelkű felnőtteket, akik mindent elhisznek ennek a hatalomnak. Sargentini persze nem a főgonosz, erre a címre sokan mások aspirálhatnak Brüsszelből, de „magafajta”. Akit ismernek már itt. És akit fel is használnak, hogy pártunk és kormányunk propaganda-szólamait erősítsék. Állandó eposzi jelzője: „bevándorláspárti”. Ez pedig mindent meg is magyaráz. Egy sorban van a nép megannyi ellenségével, mindazokkal, akik nem hajlandók kritika nélkül elfogadni, amit igyekeznek beadni nekik.
Hiszen a közelgő európai parlamenti választás is arról szól, hogy Orbán Viktor és csapata meg tudja-e győzni a többséget: csak az ő álláspontjuk győzhet ezekben a sorsfordító időkben. A külföldi voksokat persze nem befolyásolhatják, de azért bíznak benne, nekik lesz igazuk az európai csatákban is. 
Sargentinit ürügyül használják, de ezzel is bizonyítják, mennyire veszélyesek.

Röhögni se tudunk

Kicsit döccenős ugyan az Alaptörvény szövege, de világosan fogalmaz: „A bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak. A bírákat tisztségükből csak sarkalatos törvényben meghatározott okból és eljárás keretében lehet elmozdítani. A bírák nem lehetnek tagjai pártnak, és nem folytathatnak politikai tevékenységet.” 
Ha még idevesszük az Alapvetés C pontját – „A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik” –, akkor nyugodtan alhatunk, hiszen azt látjuk, a Fidesz-KDNP alkotmánya garantálja, hogy a bírók személyükben, illetve a bíróságok szervezeti értelemben is függetlenek legyenek. A bíróságok szervezeti és az ítélkező bírók személyes függetlensége ugyanis elvileg biztosítja azt, amit hétköznapi nyelven a bíróságok függetlenségének nevezünk. Vagy mégsem?
Sok olyan államot ismerünk, melyeknek alkotmánya a magyarhoz hasonlóan tartalmazza ugyan a harmadik hatalmi ág függetlenségének alapvető elveit, polgáraik mégis úgy vélik, a bíróságok elfogult, számukra hátrányos ítéleteket hoznak. Az 1949-es alkotmányunk a hatalom egységének elvéből indult ki, deklarálta a hatalommegosztás elveit, de eközben korlátozta a bíróságok ítélkezésen kívüli szervezeti függetlenségét. Ezt váltotta fel az 1989-es alkotmány, amely csaknem szó szerint tartalmazta a 2011-es Alaptörvény függetlenséget garantáló szövegét.
Jól tudja mindezt Kövér László, aki a Fidesz alapítóinak és a hatalom mai gyakorlóinak jó részéhez hasonlóan az ELTE jogi karán szerezte a diplomáját. Ez némi jogtörténelmi jártasságot is feltételez: nem véletlen, hogy nem kevés aktív bíró döbbenten hallgatta a házelnök e heti parlamenti tirádáját. Sokan tapsolni is elfelejtettek, ami egy protokolláris országgyűlési előadás esetében kijár a Ház elnökének. 
Kövér ugyanis, miután hathatós támogatásával, sőt sokszor személyes kezdeményezésére a végrehajtó hatalom (kormány) alá rendelte a törvényhozói hatalmi ágat, a parlamentet (lásd még: „törvénygyár”, „Orbán Viktornak van frakciója, nem a Fidesznek”, stb), elérkezettnek látta az időt arra, hogy kifejtse: a bíróságoknak sincs szükségük a függetlenségre, sőt nekik kell biztosítaniuk az állam függetlenségét. „150 esztendővel ezelőtt az volt a kérdés, hogy a magyar állam akarja-e biztosítani a bírák függetlenségét. A jövőre nézve a kérdés az, hogy a magyar bírák a maguk részéről akarják-e biztosítani az állam függetlenségét.”
Hogy ez a magyar bírók ítéleteiben hogyan fog megnyilvánulni, egyelőre nem tudni, de ne legyenek kétségeink: a végrehajtó hatalom a maga alá gyűrt törvényhozás segítségével már eddig is kreatívan nyúlt a bíróságokat érintő törvényekhez („semmisségi törvény”, bírói nyugdíjkorhatár leszállítása, stb). Kövér mindezt teljesen alaptörvény-ellenesen teszi, mint a fenti idézet mutatja. 
Kellene ugyan valami poén a végére, de a hatalommegosztás, így végső soron a demokratikus jogállam lebontására felszólító és a bírákat harcba hívó szavakon már röhögni sem tudunk. Reméljük, a bírók még igen.
Szerző
Simon Zoltán