Szuverén

Nekünk – pontosabban neki - a szuverenitás az első. Inkább szemet huny az ellopott EU-támogatásokból saját lábra álló rokonok, barátok, mászó- és ivócimborák tevékenysége fölött, de nem hagyja, hogy az Európai Ügyészég üldözze őket. Abba sem megy bele, hogy a hazai dolgozók munkavállalói jogainak érvényesülését Brüsszel ellenőrizze. Még csak az kéne! Magyar munkásnak magyar kizsákmányolás jár, nem leszünk gyarmat (és különben is, nehogy már a Mészáros-cégeknél európai béreket kelljen fizetni – mit szólna ahhoz Beatrix asszony?). Azt meg végképp nem tűri, hogy mások mondják meg, kivel kell a magyaroknak együtt élniük. Majd ő megmondja! Ha túl sokat akarnak, hoz be ukrán, mongol, vietnami, pakisztáni vendégmunkásokat, ők beérik kevesebbel is.

Ahol egyáltalán nem enged beleszólást, az az energiapiac – egy szuverén ország félkarú óriás szuverén energiaellátás nélkül. Meg is mondta: „a paksi atomerőmű bővítése a magyar szuverenitás lényegéhez kapcsolódik”.

A magyar történelem legdrágább beruházásáról – amelynek lényege, hogy orosz állami vállalat épít nekünk orosz technológiájú, kizárólag orosz fűtőanyaggal működőképes atomerőművet orosz hitelből – a magyar törvények egyértelmű tiltása ellenére magyar helyett orosz nyelven szerződött a kormány az oroszokkal, és a magyar helyett külföldi bíróságra bízta a majdani jogviták rendezését. Egy atomerőmű esetében nem csak egy hibás alkatrész vagy egy késve befejezett épület lehet a vita tárgya, hanem például az is, hogy egy robbanás esetén ki állja a számlát. A néhány évvel ezelőtti fukusimai atombaleset után a legszerényebb kárbecslés 500 milliárd dollárról, az éves magyar GDP ötszöröséről szólt. Tényleg az lenne a szuverenitás lényege, hogy egy ilyen ügyben orosz nyelvű papírokat lobogtatva, svájci bíróság előtt küzdhessünk a magyar igazságért?