Józsefváros;hajléktalanok;ételosztás;

2019-05-11 16:59:19

Kerületi konzultációban uszít a hajléktalanok és az őket segítők ellen Józsefváros vezetése

A legsötétebb lelkű házmester is megirigyelné azt a kérdéslistát, amit Sára Botond polgármester küldött ki a VIII. kerület lakóinak.

Két év után Józsefváros vezetése újra felméri a nyolcadik kerület lakóinak igényeit. A Sára Botond polgármester aláírásával ellátott konzultációs levél szerint Józsefváros azóta épült-szépült, és a főváros egyik meghatározó kerülete lett, és ahhoz hogy ez így is maradjon, szükség van a lakókkal folytatott egyeztetésre - írja a 444.hu.

A kipostázott és a kerület honlapján is elérhető konzultációs ívből kiderül, Sára nem hagyja, hogy a kerületiek felelőtlen módon random ötleteket küldjenek vissza, ehelyett rávezető kérdéssorral méri fel – vagy inkább jelöli ki - az igényeket.

A felvezetés (elég nagy a szemetes? rendesen söprik a járdákat?) után a kérdőívben gyorsan ráfordul a polgármester a lényegre, és megnevezi az öt kiemelt területet, melyeken szerinte a legnagyobb a baj. „Egyetért-e Ön azzal, hogy az önkormányzat és a rendőrség kiemelt akciókat folytasson öt kiemelt területen (kábítószerrel kapcsolatos problémák, hajléktalanságból eredő közterületi problémák, illegális hulladéklerakás, közterületi alkoholfogyasztás, közterületi éjszakai hangoskodás)?" - teszi fel a kérdést Sára Botond a konzultációs íven.  

A lényegi problémát a polgármester gyorsan világossá teszi ezután, és megkérdezi, hogy egyetért-e a kitöltő azzal, hogy a „gyermekek védelme érdekében hajléktalanszálló ne működhessen, és ilyen jellegű ellátó intézmény ne folytathasson ellátást iskola, óvoda, bölcsőde és játszótér környékén". De ha már szóba jöttek a hajléktalanok, Sára levelében felveti: egyetért e a válaszadó azzal, hogy

Mint írják, „ezzel akár közegészségügyi veszélyhelyzetet okozhatnak”, így elvárható, hogy nagyobb mértékben vegyenek részt a probléma kezelésében. 

„Ha ezt nem teszik, nem működhetnek belvárosi környezetben”.  

Adja a választ egyből a polgár szájába Sára levele, hogy ne kelljen a gondolkodással fáradni. A konzultációs ívet egyébként május 24-ig küldhetik vissza a józsefvárosi lakók.