Mi így szoktunk győzni

A magyar miniszterelnök – az egyetlen az európai kormányfők közül, aki még sosem adta jelét, hogy értené, mi történik éppen a klímával, a Földdel, az élettel – Nagyszebenben is győzött. Igaz, ha egy értékrend nélküli politikus a saját rövid távú céljai érdekében föláldozza az országa lakosságának hosszú távú érdekeit, arra jobb lenne valami más szót használni; mondjuk azt, hogy érvényesítette az akaratát. Arra viszont tökéletesen alkalmas az eset, hogy megnézzük közelről, hogyan is születnek, és mennyit érnek az Orbán-féle diadalok.

A napokban az erdélyi szász városba utaztak az EU valódi döntéshozói, az uniós kormányfők - vagyis a Tanács. (Erről szeret elfeledkezni a mi győzőnk, amikor „Brüsszelt” ostorozza: a döntéseket többnyire a Tanács vagy a Parlament hozza, a Bizottság csak végrehajtja.) Azért gyűltek össze, hogy pontokba szedjék, amit Európa jövőjéről gondolnak. Mit tippel a kedves olvasó, a legfőbb döntnökök által összeállított tíz pontból mennyi foglalkozik a migrációval? Aki a magyar pártsajtóból tájékozódik, az nyilván úgy gondolja, hogy legalább nyolc, a valóságban azonban sokkal kevesebb: pontosan nulla. A tagállamok miniszterelnökei – inkluzíve a tanult kollégái között értelmes beszédre kényszerülő Orbán Viktor - szerint a bevándorlás nem fér föl az Unió tíz legfontosabb dilemmájának listájára. (Jó lenne az M1 és a Kossuth szerkesztőit is értesíteni róla, mielőtt még több műsoridőt allokálnak rá.)

Az informális csúcson tárgyalt valódi sorskérdések között napirenden volt az európai klímastratégia is. Hogy végül csak a tizedik pont végén, kilúgozott formában került bele a szövegbe, az részben a magyar kormány fején múlott. A problémát a súlyán kezelő országok (Franciaország vezetésével) egy sokkal szigorúbb verziót szerettek volna elfogadtatni. Egyfelől a 2030-as ún. párizsi klímacélok szigorítását, a szén-dioxid-kibocsátás megszüntetését (!) 2050-re, másfelől az uniós támogatások legalább 25 százalékának klímavédelmi célokra (lakások hőszigetelésére, nyílászárók cseréjére, fűtéskorszerűsítésre, az elektromos autózás infrastruktúrájának kiépítésére) fordítását, és a klímagyilkos támogatásik formák – mint az energiaipar után a legtöbb üvegházgázért felelős nagyüzemi sertés- és szarvasmarha-tenyésztés dotációja – felszámolását.

Ezt a magyar miniszterelnök a német autóipar, valamint Mészáros Lőrinc és társai kedvéért opponálta, létrehozva egy olyan blokkoló kisebbséget, amely meg tudta akadályozni, hogy a fenti szövegváltozat átmenjen. Helyette az lett, hogy „közösen kezeljük a globális kérdéseket, mint a környezet megőrzése és az éghajlatváltozás elleni küzdelem”, ami konkrét célok nélkül annyit sem ér, mint Polt Péter ügyészsége, ha Tiborcz Istvánt kellene nyakon csípni.

Ez tehát olyan „győzelem”, amelynek legfeljebb azok a bolondok örülnek, akik a klímaválságban a lehetőséget látják, és máris indulnának Novaja Zemljára búzát ültetni. Meg – főleg - azok, akik loptak (vagy lophatnak még) annyit, hogy lesz esélyük elmenekülni, amikor ránk szakad az ég.