Május 27-re készülve

Úgy tűnik, a mai, mélyen megosztott Magyarországon van egy olyan téma, amelyben többé-kevésbé konszenzus van. A Policy Solutions és a Friedrich-Ebert-Stiftung közös tanulmányából kiderül, hogy kilenc év fideszes agymosása ellenére a magyarok többsége alapvetően EU párti. A kutatásban megkérdezettek 63 százaléka ma is az EU tagság mellett szavazna. A többség bevezetné az eurót, támogatná az Európai Ügyészséghez való csatlakozást, és kívánatosnak tartaná az egységes szabályok alapján meghatározott európai minimálbér bevezetését. A magyar emberek többsége az Európai Unió teljes jogú polgára kíván maradni.
Az már a következő kérdés, hogy milyen lesz ez az Unió, és hol lesz a helye ebben Magyarországnak. Hiszen bármilyen eredmény születik a májusi EP választásokon, a változás elkerülhetetlen.
Európa legfejlettebb országai ma olyan példaértékű társadalmi modellt képviselnek, amely egyedülálló a világon. Magas gazdasági teljesítmény és életminőség mellett ezekben az országokban a legteljesebb az egyes ember személyes szabadsága és biztonsága. Azonban ezt a modellt több oldalról is veszély fenyegeti. A növekvő egyenlőtlenségek, a gazdasági változások, a demográfiai kihívások, a migráció, a klímaváltozás és a környezetszennyezés mellett számos problémára kell valódi válaszokat találni.
Európa határai mentén északtól egészen Marokkóig diktatúrák sora, háború, bizonytalanság van. Gőzerővel folyik a harc az erőforrásokért és a piacokért, a mára kialakult régi és új hatalmi centrumok között zajlik a világ újrafelosztása. Nem csoda, ha vannak olyan hatalmak, amelyek Európa meggyengítésében érdekeltek. De a józan többség számára nem lehet kétséges, hogy Európa a belső és külső kihívások miatt, integrációs kényszerbe került.
A mai megosztott Európában, szemben a populista kánonnal nem a migráció kérdésének megítélése jelenti az igazi törésvonalat. A valódi választóvonal azok között húzódik, akik egy erősebb és integráltabb Uniót szeretnének, és azok között, akik a mainál gyengébbet. Azaz vannak, akik Unió pártiak, és vannak, akik Unió ellenesek.Ez utóbbi képviselői Európa populista nacionalista pártjai és mozgalmai. Idetartozik természetesen a ma már szélsőjobboldali orientációját nyíltan felvállaló Fidesz is.
A populista nacionalista álláspont azon a téveszmén alapul, hogy megoldás az Unió gyengítésében a „nemzetállamok Európájának” megteremtésében van. Ebben a modellben az Unióra kizárólag pillanatnyi érdekek alapján, haszonelvű megközelítéssel tekintenek, sem a közös értékekről, sem szolidaritásról, sem pedig a közös cselekvésről nincs szó! A nemzetállamok „szuverenitásának” álarca mögött a nemzeti elitek – Magyarországon a fideszes hatalmi klán - viszonylag szabadon zsákmányolhatják ki az ország erőforrásait, illetve zsákmányoltathatják ki saját népüket, túlnyomó részt a multinacionális cégek érdekei szerint. 
Az emberek tartós jólét helyett provinciális nacionalizmust kapnak. A nemzeti egység látszatának megteremtése érdekében pedig még a polgárok egyéni szabadságának korlátozása is elfogadható. Ha úgy tetszik, mi itt Magyarországon, ennek a koncepciónak a kísérleti terepe vagyunk.
A progresszív Európa azonban az integráció és a szabadság mellett foglal állást. Ennek fényében kell értelmeznünk Emmanuel Macron közelmúltban írt nyílt levelét, amelyben az integráció elmélyítésére tesz javaslatot. A mélyebb integráció, működő és cselekvőképes nemzetek feletti intézmények létrehozását és megerősítést, a tagországok között szolidaritást, erős együttműködést, közös ügyekben közös cselekvést, egységesülő társadalmi rendszereket jelent, a nemzeti identitás megőrzése mellett. Erős Uniót, amely képes biztonságot és lehetőséget nyújtani tagjainak. Vonzó elképzelés!
Azonban a Magyarországról nézve ez a terv is hordoz veszélyeket, hiszen a a többsebességes Európa megteremtéséről szól. A „belső magot” alkotó országok mélyebb integráció felé haladnak, míg a külső országok az új Unió „peremvidékét” alkotják majd. Ennek az elképzelésnek az érdekében újra kell gondolni akár a legfontosabb szerződéseket - így a schengenit - is. Akik pedig részesei akarnak lenni ennek az új, belső Európának, azoknak együtt kell működniük, szolidaritást kell vállalniuk, és be kell tartaniuk közösen elfogadott a játékszabályokat.
Ehhez Orbánnak nincs kedve, és nincs is rá módja. Túl messzire ment. Lejáratta magát és rendszerét is. Bár az Európai Néppárt az elmúlt kilenc évben leckét adott elvtelenségből, már ők is kénytelenek voltak lépni, mert a választási kampányban a Fidesz kényelmetlenné vált, Európa közvéleménye számára pedig túlságosan riasztó példa Magyarország, ahogy riasztó az Orbán-Salvini páros nyomulása is.
Miközben a magyarok túlnyomó többsége továbbra is szeretne az Európai Unió teljes jogú polgára maradni, és élvezni a tagság előnyeit, az ország miniszterelnöke, valamint annak szűk köre gazdasági és politikai hatalmát féltve, valamint a felelősségre vonástól tartva, inkább távolodna az Uniótól. A magyar emberek és Orbán Viktor érdekei ellentétesek egymással.
Ezért számunkra, magyarok számára az európai parlamenti választásoknak még nem volt ekkora jelentősége, mint most. Nem véletlen, hogy a Fidesz nagy erőkkel igyekszik mozgósítani szavazóit, nem véletlen, hogy az állami médiából ömlik a pártpropaganda, és nem véletlen az sem, hogy az ellenzéki pártok kampányát minden eszközzel igyekeznek ellehetetleníteni. Józanul kell gondolkodnunk! Bár úgy tűnik, hogy az Unió párti magyar progresszió egyedül maradt, nem így van. Számíthatunk Európa baloldali, liberális és demokratikus jobboldali pártjainak támogatására. Számíthatunk a felvilágosult, európai közvéleményre. De leginkább magunkra kell számítanunk.
Arra buzdítok, kérek mindenkit, aki azt szeretné, hogy a magyar emberek továbbra is teljes jogú polgárai maradjanak az Uniónak: menjenek el szavazni május 26-án! Menjenek el, és támogassák a Szocialista Párt listáját, vagy az eséllyel induló ellenzéki pártokat!
Üzenjünk meg Orbánnak: az európai Magyarország nem alku tárgya!
Frissítve: 2019.05.23. 09:46

Pénzt, vagy életet?

Az orvosom a kezembe nyomta a MR vizsgálatot kérő beutalót, és hozzáfűzte: jó volna minél előbb megtudni, mi a baj. Ha tb-alapon akarom a vizsgálatot, legalább három hónap a várakozás, gondoljam meg, a fizetős gyorsabb. Kikerestem a szóba jöhető cégek névsorát. „Van egy orvosi beutalóm…”, kezdtem mindjárt az elsőnél, mire a hölgy kedvesen a szavamba vágott: legközelebb októberre tud időpontot adni. Természetesen fizetném a vizsgálatot, pontosítottam gyorsan, mire ő: ja, az más. Holnap reggel? Esetleg holnapután? 
Innen nézve abszurd a történet. Ha valóban túlterhelt az állami egészségügyi szolgálat, de vannak a magánrendelőknek is kapacitásai, akkor miért nem fognak össze? Miért csak októberre tud vizsgálati időpontot adni a magánrendelő az „állami” betegnek, ha akár órákon belül is képes fogadni azt, aki hajlandó kinyitni a pénztárcáját? És mi van, ha senki nem jelentkezik arra a másnap reggeli szabad időpontra? Leül az asszisztencia kávézgatni? A „szegény beteg” pedig a kalapja mellé tűzheti a társadalombiztosítását, hiába fizetett érte akár évtizedeken át?
Nem jó ezt kimondani, de ahogyan az egész társadalom, úgy az egészségügy is kettészakadt. Van a szegények egészségügye, a hosszú várólistákkal, a sürgősségi osztályok tömegjeleneteivel, a piszkos kórtermekkel, a penészes mellékhelyiségekkel, a kötszer- és gyógyszerhiánnyal. És a gazdagoké, a csillogó, minden korszerű eszközzel felszerelt rendelőkkel, udvarias asszisztenciával. Ha netán várni kell néhány percet, kávéval engesztelnek a késedelemért. És persze ugyanazokkal az orvosokkal találkozik a magánbeteg, akik a közkórházban vagy a szakrendelőben űzöttek, túlterheltek, idegesek.
Tudom, hogy nem minden a pénz, de ebben az esetben aligha lehet másról szó. És ne tessék félreérteni: nem az orvosok anyagiasságára gondolok! Ha a tb tisztességgel megfizetné a magánrendelőkbe hitelből beszerzett korszerű gépek üzemeltetési költségét, olyan áron, ahogyan a betegek is teszik, alighanem mindegy volna, kit fogadnak vizsgálatra. Az állami egészségügyi szolgálat is fellégezhetne, ha újra és újra nem merülne el az adósságok hullámaiban, ha olyan helyről finanszíroznák a működésüket, ahol tudomásul veszik és kifizetik a valós – nem a pazarló! – költségeket. 
Ha 2008-ban, az emlékezetes szociális népszavazáskor, az akkor ellenzékben lévő Fidesz-KDNP nem gáncsolta volna el a szocialista-liberális kormány reformelképzeléseit, azóta talán már a biztosítók is beléphettek volna az egészségügyi piacra - de erről hallani sem akart az akkori ellenzék. Ma már működhetnek egészségpénztárak, amelyek a tag számláján lévő összeg erejéig állják bizonyos magánellátások költségeit is, de a biztosítás komplexebb szolgáltatás volna. A kifizetések a szerződéstől, nem pedig a beteg napi anyagi helyzetétől függenének. 
Lázár óta tudjuk, a NER szemében mindenki annyit ér, amennyije van. Pénzt, vagy életet! – állít mindenkit választás elé a hazai egészségügy. A gazdagok gyógyulhatnak, sokáig élhetnek. A szegények is. Ha szerencséjük van.
Szerző
Somfai Péter
Frissítve: 2019.05.23. 09:46

Most vagy soha? Nem, nem! Soha!

A finiséhez közeledő és az ellenzék részéről a szokásosnál is vérszegényebbre sikeredett uniós képviselő-választási kampány új lendületet kaphatna az ausztriai fejlemények tükrében. Tudniillik múlt péntek óta minden európai számára egyértelművé kellett, hogy váljon: a populista szélsőjobb egyenlő a hazaárulással. És nemcsak az európai közös nagy haza elárulásával, hanem a kis régi piacra dobásával. Hála az eleddig nem eléggé becsült fiatal osztrák kancellárnak, aki az európai keresztény erkölcs diadalaként oldotta meg a helyzetet Ausztriának. Európa nyugati felének lakói remélhetőleg szintén profitálnak az ügyből, és így az unió egésze visszaszerezheti létezésének szilárd bázisát: a krisztusi (zsidó-keresztény) erkölcsiséget. 
Nem vagyok biztos benne, hogy a keleti tartományokban is ugyanez fog történni. Különösen Magyarországon látszik bebetonozódva lenni a nyugaton (morálisan) most elbukott szélsőjobb. Természetesen azért, mert kormányon van, és nem is akárhogy. Kezében a teljes média, mint Göbbelsnek és Rákosinak. És főleg azért, mert nincs ellenzéke. Félreértések elkerülése végett: nem a baloldali ellenzéket szapulom, noha jócskán rájuk férne. A mérsékelt jobbnak, a keresztény-demokratáknak az osztrák kancelláréhoz hasonló fellépését hiányolom. 
Csakhogy Magyarországon nincsenek keresztény-demokraták. Nincs és sosem volt mérsékelt jobboldal. Voltak és vannak kitűnő jobboldali emberek, még a politikusok között is, de érdemi, szervezett, erkölcsileg keresztény jobboldal utoljára a kiegyezés és az első háború közötti Monarchia-időkben létezett. Azóta a jobboldal egyenlő a nacionalizmussal, hogy ne mondjam, a sovinizmussal. 
Orbán doktor is szép lassan elhelyezkedett a szélsőséges jobbos szavazók vállán. Nekik duruzsolja a régi nótákat, közben – hogy egy kis „szabad” pénz is álljon a házhoz -, teszi azt, amit Strache barátja és szövetségese tett. Eladja azt, ami nem csak az övé. A „hazát”. És vevő mindig van. Putyin előtt az iszlám pénzelte az európai szélsőjobbot, aztán, amint megtehette, beszállt minden oroszok örökös elnök atyuskája is a buliba. Amit mindenki sejtett Trump és ikertestvére esetében, az most világossá vált a neonáci sógor bukásától.
Ahogy már fejtegettem, nem valószínű, hogy a NER hatalma megrendülne. Nincs, aki megrendítené. Csak Hadházy és Márki-Zay bírna elég hitellel, de őket csak a baloldal meg a liberálisok szeretik, ők is csak távolról. Nem hajlandók saját egyéni és szűk pártérdekeiket félretenni, és az említett keresztény-demokrata urak mögé, vagy legalább mellé állni. Úgyhogy Orbán ismét nyerni fog vasárnap, de a fideszes uniós képviselők szamárpadul kijelölt székeire tüskék kerülnek. És az is valami. 
A baj csak az, hogy megint ajándékba kapjuk a jót. És ráfogjuk, hogy rossz. Európa, most éppen Ausztria megtette, amit tenni kellett. Magyarország pedig ismét elmulasztotta teljesíteni Európa iránti szerződéses kötelességét. És a magyar lakosság többsége a magyar fasisztákkal együtt a szégyenpadra ül. Szeretünk ott feszíteni. Jó onnan hőbörögni. Majd a Trianon emlékműnél kikönnyezzük magunkat.
Szerző
Haskó László
Frissítve: 2019.05.22. 09:04