Amszterdami gyors

Előfordult már, hogy a hollandiai exit poll megtréfálta az eredményvárókat – a náci pártokat az európai közvélemény nem patriótának, hanem náciknak tartja, és arrafelé még az sem szívesen dicsekszik vele, hogy náci pártra szavazott, aki náci pártra szavazott –, de akkora tréfa nincs, hogy a magyar kormánysajtó által az első helyre várt szélsőjobb formáció, az FvD a negyedik helyről az élre ugorjon. Egy szavazás nem szavazás, de az osztrák Szabadságpárt önfelszámolásából és holland eszmetársaik leszerepléséből nehéz olyan ívet rajzolni, ami azt mutatná, hogy a nálunk bevándorlásellenesnek mondott, valójában inkább Európa-ellenes és Putyin-barát formációk áttörését hozza az EP-választás.

Inkább az tűnik valószínűnek, hogy a magyar miniszterelnök valamit elszámolt, és épp most navigálja át a Fideszt a nyertesek közül (az EU legerősebb párszövetségéből) az önzés politikáját hirdető, éppen ezért egymással is nagyon nehezen szót értő vesztesek közé. Ha elhinnénk, hogy a migráció ügye az európai politika alfája és ómegája, még akkor is nagyon nehéz megtalálni a közös nevezőt a menekültek kötelező újraosztását sürgető Salvini és a mindenfajta menekültügyi szolidaritást elutasító Orbán Viktor között – már azon túl, hogy egyik is, másik is kommunistaként kezdte. Orbán a Kommunista Ifjúsági Szövetség iskolai vezetője volt egy olyan korban, amikor nemhogy titkárnak, de még tagnak sem volt kötelező lenni a KISZ-ben, Salvini pedig a Padaniai Kommunisták nevű szélsőbal alakulatot alapította meg és vezette - ez talán megmagyarázza csodálatukat a KGB-sként indult Vlagyimir Putyin iránt, kooperációs platformnak viszont nagyon karcsú.

Márpedig az EU még egy jó darabig az együttműködésről fog szólni, és a politikai választóvonalat nem a bevándorláshoz, hanem az érdekek összehangolásához való viszony képezi benne. A nemzetállami logika abszolutizálása ugyanis oda vezetne, ahol Nagy-Britannia tart jelenleg: a nevetségessé váláshoz, a gazdaság beomlásához és a leértékelődéshez.

Az európai választók többsége mintha tanult volna a leckéből: hajlandó az egyetlen racionális irányba kilépni abból a paradoxonból, hogy miért kellene az Európai Parlamentbe olyan politikusokat küldeni, akik az EU szétverésében érdekeltek. Mert akár bevallja valaki, akár nem, a populisták-patrióták-nemzetiek-szélsőjobboldaliak projektje erről szól: a világtörténelem legsikeresebb politikai és gazdasági integrációjának szétveréséről. Azok finanszírozzák, akik a szétesésére játszanak, és azok vállalnak szerepet benne, akik a romjain szeretnék fölépíteni a kiskirályságaikat.

A Thierry Baudet-féle FvD bevallotta, úgy is járt. Orbán Viktor egyelőre nem meri bevallani, de ha az történne az EU-val, amit ő akar, akkor rövid úton széthullana. A magyarok ennek ellenére be fogják szavazni Orbán embereit az EP-be – mi egyelőre még birkózunk a saját logikai feladványunkkal –, az európai polgárokban azonban a jelek szerint bízhatunk: úgy fest, a magyar kormányfő ezúttal rossz vonatra szállt.