Újraformázzák az ellenzéki erőteret, de a közös polgármester-jelöltek maradnak

A Momentum és a DK izmosodása után az ellenzék újrabeszéli az önkormányzati pozíciókat, de úgy tűnik, Budapesten a négyes szövetség az erőhangsúlyok eltolódása után is képes legyőzni a kormánypártot.

Az EP-választásnak soha nem volt ekkora tétje – a Fidesz és az ellenzék egyaránt ezt kommunikálta. A kormánypárt arra hivatkozott, hogy ezen a voksoláson felülkerekedhetnek a bevándorláspárti erők Európában, az oppozíció pártjai pedig azt hangsúlyozták, hogyha most térdre esnek, akkor az önkormányzati választáson sem érnek el átütő sikert, és így lényegében borítékolható a 2022-es vereség.

A helyzet az, hogy belpolitikai szempontból egyik állítás sem releváns. A kormánypárt által vizionált bevándorláspárti erők nem léteznek, csak a propagandaanyagokban – az eredmény pedig nem kényszeríti rá a hatalmat, hogy korrigálja/újragondolja önmagát. Az ellenzék pedig egyelőre nem vesztette el az önkormányzati választást. De még megteheti – noha jelen állás szerint az EP-választáson a DK, a Momentum, az MSZP összesített eredménye meghaladta a kormánypártét.

Az EP-választás igazi tétje az, hogy miképp formálja az eredmény az ellenzéki együttműködést.

A baloldal és a Jobbik előrelátásról tett tanúságot, amikor az EP-kampány nekilódulása előtt csapatot hirdetett több nagyvárosban és Budapesten. Így a reménybeli polgármestereket és önkormányzati képviselőjelölteket az EP-korteshadjárattal párhuzamosan megismerték az emberek, a kettős kampány erősítette ismertségüket, és könnyebben fordulnak rá az önkormányzati megmérettetésre.

Mindez azonban csak akkor igaz, ha az ellenzéki formációk kellő önmérsékletet tudnak tanúsítani – és az EP-választási eredmények tudatában nem zilálják szét teljesen a megállapodásokat. Hiszen amennyiben a pártok most belesüppednek az alkudozás mocsarába, akkor augusztusig nem is kecmeregnek ki belőle, azaz alig egy hónapjuk lenne, hogy megüssék a Fideszt.

Persze a pártok önmérséklete nagyban függ belső viszonyaik alakulásától. Amelyek most alaposan átrendeződtek. Az LMP elvérzése vezetői válságba torkollott, az elnökség lemondott, és hogy mikor ad újra érdemi életjeleket a párt, az kérdéses. (A hivatalos álláspont szerint a formáció az önkormányzati választásokon elindul.)

Hasonlóan rosszkedvű a Jobbik, amelyik elvesztette a „második legerősebb párt” címét és kénytelen hozzászokni a versengő kispárti léthez. Ez azonban mérsékelten befolyásolja az ellenzéki összekapaszkodást. Egyrészt az LMP szabódva vett részt az együttműködésben, a fővárosban és vidéken egyaránt. Ráadásul az EP-bukás után árvái nagy valószínűséggel új pártot keresnek. Illetve bárhogy is alakult a Jobbik helyzete, vidéken egyszerűen nincs helyette jobb – a baloldali sorrend hullámzása ugyanis nem jelenti azt, hogy akiket a Jobbik elvesztett, bárki meg tudná szólítani. (Pontosabban egy körön kívüli alakulat akad, a Mi Hazánk Mozgalom, amelyik 3,3 százalékot ért el, azaz biztosan fogott fel Jobbik-szakadárokat, ám a szélsőséges párttal senki nem kíván együttműködni.)

A hangsúlyosabb kérdés az, miképp viszonyulnak saját magukhoz és egymáshoz a balpártok. Arról, hogy az MSZP-ben szintén vezetői válság alakul-e ki, és ez netán tisztújításba torkollik, keringtek pletykák, ám a végső megoldás az lett, hogy az elnökség elviszi a tisztújításig a pártot. Hogy miképp alakulnak a fent említett, az MSZP aktív részvételével kötött megállapodások, az persze nem evidens. A többpárti források szerint a polgármesterekhez nem nyúlnak – sem a vidéki városokban, ahol több helyen teljes koalíció van, sem a budapesti kerületekben. (Megjegyzendő: az április 8-án összekapaszkodó négy párt, a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd az EP-választáson 46 százaléknyi szavazatot szerzett a fővárosban, míg a Fidesz eredménye 41 százalék volt. Azaz a négy párt szövetsége stabilan győzni az LMP és a Jobbik nélkül is.) A többi lehetőség esetén (önkormányzati képviselők, alpolgármesterek, bizottsági tagok, és így tovább) azonban most sokkal mélyebben meríthet a DK és a Momentum egyaránt.

Hogy minek tudható be, hogy nem borul a status quo, annak számos oka van. Az első, hogy az EP-választás egy, a magyar polgárok számára részben tét nélküli verseny, ahol szabadabban lehet véleményt nyilvánítani – korántsem biztos, hogy egy egy országgyűlési, önkormányzati választáson is ez lenne az eredmény. Már csak azért sem, mert egy tiszta listás választáson – és az EP-mérkőzés ilyen – elegendő egyetlen hiteles jelöltet állítani. Emlékeztetőül: Gyurcsány Ferenc pártja az országgyűlési választásokon érdemben küszködött azon, hogy az egyéni választókerületekben (mintegy 45 jutott a DK-nak) érdemi aspiránst találjon. A helyhatósági voksoláson pedig még égetőbb a jelölthiány.

Emiatt azonban hiba lenne elvitatni, hogy a zömmel átfedő témákkal kampányoló MSZP és DK közül a szocialista szimpatizánsok majdnem fele Dobrev Klárát választotta most. Ha úgy tetszik, ezen szavazók számára az EP-ügyben elmosódott a határvonal az MSZP és a DK között – hogy a két párt ebből milyen következtetést von le a jövőben, az kérdéses. Az viszont nem vita tárgya, hogy ezen a viszonylag belpolitikai téttől mentes szavazáson a választók egyértelműen a 2010 óta csak vergődő régi pártoknak, hogy kapják össze magukat, vagy szűnjenek meg. És ebből a szempontból Gyurcsány Ferenc sikerrel menedzselte pártját: Dobrev Klára beemelése egy új, innovatív erőként tüntette fel a DK-t.

Ráadásul a DK-n kívül a Momentum pozíciója is megváltozott. A jövőben a párt – noha Budapest-központúsága vitathatatlan, a fővárosban a voksok 17 százalékát szerezte meg – egyenlő partnerként tárgyalhat az MSZP-vel és a Jobbikkal. Ennek ellenére információink szerint a fővárosi előválasztás eredményét – miszerint az MSZP-Párbeszéd szövetség jelöltje, Karácsony Gergely a baloldal jelöltje – nem bolygatja, nem állít saját jelöltet, és nem támogatja, hogy a DK kívülről állítson aspiránst.