Orbán Viktor;Emmanuel Macron;

2019-05-28 09:20:58

A francia elnök találkozót kezdeményezett Orbánnal Brüsszelben

A másik három visegrádi állam, továbbá Németország első számú vezetőjével is egyeztetne.

A francia elnök mára találkozót irányzott elő Brüsszelben Orbán Viktorral, valamint a másik három visegrádi állam, továbbá Németország első számú vezetőjével – írja az AP hírügynökség. 

Macron, akárcsak a másik oldalon Salvini, úgy tekinti magát, mint aki fő hatalmi tényező lett a választás után. Ennek megfelelően mindketten egy sor konzultációt irányoztak elő. A Liga vezére ugyanakkor már tegnap beszélt telefonon Le Pennel, Orbánnal és Farage-zsal. Azt ígérte nekik, hogy saját kezűleg hozza össze a nacionalista Internacionálét, ami fogalmilag teljes önellentmondás. Utána azt mondta, hogy 100-150 képviselőt akar a zászló alá toborozni, ha mindenki túl tudja magát tenni az irigységen, továbbá a rokon- és ellenszenven. Az alternatíva azonban csak akkor lehetséges, tette hozzá, ha arra mindenki hajlandó. Ám ha fintorognak, akkor nem.

Ezzel szemben Weber arra figyelmeztetett, hogy zsugorodik a politikai közép és mostantól kezdve hozzájuk kell csatlakozniuk mindazoknak, akik erős uniót akarnak. Viszont Steve Bannon úgy látja, hogy a szélsőjobb meg fogja bénítani az EP-t, így annak számára minden nap olyan lesz, mint Sztálingrád ostroma.