Az utolsó bástya

A legtöbbeket talán nem éri meglepetésként: a kormány „erőből”, vagyis törvénymódosítással venné el a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézeteit – fittyet hányva a tudósok véleményére, a szakmai érvekre. Emlékezzünk csak: az indok sokáig az volt, hogy a kutatóhálózat nem elég eredményes, ezért javítani kell rajta (s mi más jelenthetne nagyobb segítséget, mint az erősebb politikai befolyás?). Majd miután az MTA vezetése legalább némi tényt szeretett volna látni a kormányzat érvei (vádjai) mellett, átvilágították az intézetek működését. Így kiderült, nagyon jó helyen vannak ott, ahol most vannak.

Az MTA feldúlását vállaló Palkovics László innovációs minisztert ez nem hatotta meg; zsarolással próbálta jobb belátásra bírni az „akadékoskodó” akadémikusokat. A XXI. században élő, a józan ész sikerében és a demokráciában hívő tudósok nem tudták mire vélni a középkori módszereket: annak ellenére sem hajlott meg a gerincük, hogy szinte biztosra vehették, a végső szó nem az övék lesz.

Autonóm intézmény a „nemzeti együttműködésnek” hazudott rendszerben nem létezhet. Jól tudjuk, mi történt a közoktatásban, a szakképzésben, a felsőoktatásban, a kulturális életben. Az ország könyvtárát a budai Várból egy nedves kaszárnyába költöztetik, ami nagyon jól szemlélteti, mit is gondol a hatalom a tudásról, a műveltségről. Az MTA-ról még nem született kormánydöntés, de biztosak lehetünk abban, Palkovics betartja ígéretét. Amivel a szellemi, tudományos és kulturális élet utolsó bástyáját is ledönti.

Mindezt persze nem pusztán ideológiai alapon: erős bírvággyal megáldott kormányunk a kutatás-fejlesztésre szánt, jórészt uniós pénzeket is meg szeretné kaparintani. Talán nem kell sokat várni arra sem, hogy nemzetünk elsőszámú gázszerelője és polihisztora, Mészáros Lőrinc ezen a területen is kipróbálhassa magát.