Veresenyezgetünk

Elképzelhető-e, hogy a magyar kormány egyik prominens tagja - nem is burkoltan - a versenyképesség növelése ellen emeli fel a szavát? Józan ésszel: aligha, hiszen a miniszterelnök utasítására nemcsak a Pénzügyminisztérium, de saját vizsgálatait összegezve a jegybank is kidolgozta a maga versenyképességi vízióit.

Ezek után meglepő a külgazdasági és külügyminiszter tegnapi kirohanása: "Magyarország nem támogatja, hogy Brüsszel az autóipar versenyképességét a környezetvédelemre hivatkozva észszerűtlenül korlátozza." Ő az ilyen jellegű beruházásokat értelmetlennek, erőltetett fejlesztésnek tekintette, tehát a közgazdasági képzettségű miniszter a környezetvédelmet a versenyképességet korlátozó tényezőnek hitte. Reményeink szerint ez a szűklátókörűség nem hatott fékezőleg, mégis elgondolkodtató, hogy a svájci IMD üzleti iskola 2019. évi versenyképességi listáján lecövekeltünk a 47. helyen, és csak csekély vigasz lehet számunkra, hogy az Európai Unió legtöbb országa, köztük a régiónkbeliek is, rontott pozícióján. Volt miből veszíteniük.

A magyar kormány nemzeti büszkeségünk, leleményességünk fényes eredményének tudja be országunk tőkevonzó képességét. Az IMD-nél azonban másként látják. Felróják a világcsúcstartó áfánkat, azt, hogy a munkavállalók amúgy sem az egeket ostromló bérének 45 százalékát elvonja az állam, s ami a NER számára igazán fájó lehet: az üzleti szféra iránti bizalom hagy némi kívánnivalót maga után.

Ritkán esik arról szó, hogy a magyar cégek külföldi befektetései csak arra elegendőek, hogy sereghajtók legyünk. A jórészt a kormányfő családi, haveri körét alkotó oligarcháink külhonban nem is próbálkoznak, hiszen egy legfeljebb korlátozott korrupciójú versenypiacon aligha állnák meg a helyüket. A pálya csak itthon lejt.