Miért lennél intoleráns?

Publikálás dátuma
2019.06.06. 11:20

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Legalább százféleképpen szólnak az elfogadásról a Tolerance Poster Show keretében kiállított plakátok. A művészet eszközével közelítenek az egyik legnagyobb hiánycikkhez.
“Vannak még országok, ahol művészeti alkotásokat tiltanak be, mert azok ellenszegülnek a hatalom véleményének, ahol börtönbe zárnak, ha szivárványos zászlót lengetsz. Ahol a szivárvány reprezentációja már olyan erős szimbólumnak számít, hogy látványa félelmet kelt. És ott bizony – vallja Ilić – nagy a veszély, hogy nemsokára az unikornisok következnek…” - idézi fel Szőnyeg-Szegvári Eszter, művészettörténész Mirko Ilić gondolatait a Tolerance Poster Show kapcsán. A New York-ban élő, nemzetközi hírű designer, illusztrátor, tervezőművész évekkel ezelőtt indította útjára azt a nemzetközi plakátkiállítást, amely az Anker't-ben látható. A történet egy ljubljanai zsidó filmfesztiválon kezdődött, ahol a művész egy hirtelen ötlettől vezérelve felhívást küldött huszonnégy grafikusnak, hogy készítsenek plakátokat a tolerancia témájában. Egyedül azt kötötte ki, hogy szerepeljen rajtuk a tolerancia szó az anyanyelvükön. A meghívott alkotók - köztük olyan elismert művészek, mint Milton Glaser, Paula Scher, Peter Bankov, Michel Bouvet, Manuel Estrada, Jinxing Hi vagy David Tartakover - mind elfogadták a felhívást. A plakátok, amelyek türelemre szólítanak fel mások véleménye, vallása, világnézete, etnikai, nemzeti vagy épp szexuális hovatartozása iránt, azóta már számos országot bejártak: többek közt Hollandia, Indonézia, Bosznia-Hercegovina és Finnország után most Magyarországra érkeztek. Bár korábban egy rövid ideig néhányat közülük kiállítottak a MOME-n, most a gyűjtemény szinte teljességében látható. A huszonnégy alkotó munkája ugyanis az eltelt időben százhuszonhétre bővült, mivel Mirko Ilić minden helyszínen ahol kiállított, felkért egy újabb résztvevőt arra, készítsen ő is egy plakátot. Így hazánkban a kiállítást szervező OPLA projekt egyik képviselője Korolovszky Anna munkája is látható. Nem különben Gál Krisztián alkotása, amely elsősorban a kiállítás reklámjaként készült, ám a plakátok sorába is tökéletesen illeszkedik. 
A sorba, amely színes, változékony és a toleranciát legalább száz oldalról közelíti meg, technikai és vizuális megoldásaiban, valamint tartalmi elemeiben egyaránt. Míg egyes képek tipográfiai elemekkel variálnak, addig mások inkább a grafikát helyezik középpontba. Mindegyik magában hordoz valamit az adott ország szellemiségéből, konfliktusaiból, meghatározó nézeteiből, ahonnan a készítője származik. A toleranciát, az elfogadást mind-mind másfelől közelítik meg, humorral vagy épp megkérdőjelezhetetlen komolysággal átitatva: Nelson Mandela, John Lennon, két pirospaprika, a szivárvány színei vagy néhány frappáns felirat mind ugyanazt sugallja: miért lennél intoleráns, ha a tolerancia semmibe sem kerül és mindannyiunknak jobb lesz tőle?

Infó

 Tolerance Poster Show Anker’t Nyitva: augusztus 4-ig

Szerző
Témák
plakát

Kendőzetlen valóság

Publikálás dátuma
2019.06.06. 10:55

Fotó: Carolyn Cole /
Nyolc női fotográfus, száznegyven kép, a huszadik század legnagyobb fegyveres konfliktusai. A düsseldorfi Kunstpalast kiállítása lebontja a sztereotípiáinkat.
Carolyn Cole, Françoise Demulder, Catherine Leroy, Susan Meiselas, Lee Miller, Anja Niedringhaus, Christine Spengler, Gerda Taro. Míg némelyikük neve bizonyára ismerős lehet sokunknak, addig másoké kevésbé: női fotográfusok a frontvonalról. Az elmúlt nyolcvan év egy-egy kiemelkedő háborús eseményét az ő lencséiken keresztül ismerhette meg a közönség, s közel száznegyven kiállított képükkel most a düsseldorfi Kunstpalastban is találkozhat. A sokak által férfiasnak tartott szakmában képeik különös érzékenységet, és gyakran rendkívüli arányérzéket, illendő távolságtartást mutatnak, holott többen a női fotográfusok közül szinte véletlenül kerültek a fényképezőgép közelébe. Fotóik az 1930-as évek európai konfliktusaitól napjaink globális problémáiig ívelnek: a spanyol polgárháború és a második világháború mellett a libanoni polgárháború, a palesztin harcok vagy a jugoszláv háború egyaránt szerepel a helyenként nagyon intim, míg másutt az abszolút objektivitásra törekvő képkockákon. A felvételek dokumentáló céllal, gyakran konkrét hírügynökségek számára készültek, és egy pillanatig sem esztétizálnak vagy kendőzik el a szörnyű történéseket. A női fotográfusok képeikkel gyakran sztereotípiákat is ledöntenek: olyan erős nőket, anyákat, fiatal lányokat, vagy akár gyerekeket is a középpontba helyeztek, akiket a háború dokumentációjában többnyire az elesettek szerepében ábrázoltak. Az élet minden aspektusa megjelenik a fotókon: a gyermeküket gyászoló szülők, a halál rideg mivolta, vagy épp a harcok pillanatképei mellett a háború ideje alatt gondtalanul növekvő gyerekek kacagása és játéka is gyakran betölti a képtereket. A konfliktusok idején is változatlanul zajló mindennapi élet rendkívül érzékletesen elevenedik meg a többnyire fekete-fehér, ritkán színes, mindig jelentéssel és történetekkel teli fotókon.
S bár a kiállítás szervezőelve a női fotográfusok bemutatása, mégsem domináns a gyakran hangoztatott "női" tekintet szerepe, a hangsúly sokkal inkább azon van, hogy lássuk: nincsenek nőies vagy férfias szerepek és skatulyák, még egy olyan erőszakos területen sem, mint amilyen a háború. Bár lehetnek érzékenyebb megközelítésmódok, ám ez nem gender-specifikus tényező, sokkal inkább egyéni szemlélet és művészi kifejezőeszköz kérdése. A tárlat arra is felhívja a figyelmet, hogy a bemutatott művek készítői legalább akkora ismertséget érdemelnének, mint férfi társaik. Ahogy arról a képek is tanúskodnak, a történelem sem nemek szerint válogat. A cikk a budapesti Goethe Intézettel való együttműködés keretében készült.

Infó

 Fotografinnen an der Front Kunstpalast, Düsseldorf Nyitva: június 10-ig 

Szerző
Témák
fotók
Frissítve: 2019.06.06. 16:06

Színház végveszélyben

Publikálás dátuma
2019.06.06. 10:10

Fotó: Pécsi Harmadik Színház
A Pécsi Harmadik Színház egyelőre nem tudja meghirdetni a 2019-20-as évad előadásait, mondta Vincze János, az intézmény sajtótájékoztatóján. Ennek oka, hogy ezévtől a színházak nem juthatnak hozzá a bevételarányos társasági adóhoz, így a tavaly még 140 millió forintból gazdálkodó intézmény elesik 36 millió forinttól. Emiatt előadások maradnak el, és csökken az eddig 50-60 milliós jegybevétel. A kormány pályázatokból igyekszik a kieső adóbevételt pótolni, ám ennek révén csak 8-10 millió forinthoz juthat a teátrum, amely az önkormányzattól sem remélhet támogatást. Vincze János igazgató, Jászai-díjas rendező a színház érdekében anyagi segítséget kért Baranya vállalkozásaitól. Az 1995-ben alapított intézmény évente 2-3 premiert tart – főképp kortárs magyar szerzők műveit viszik színre, meghívott művészekkel -, emellett a „Harmadik” a magyar teátrumok előadásainak befogadószínházaként működik. A színház évi 150 előadását több mint 30 ezren látják. A közönség és a szakma elismeréssel figyeli a kulturális műhely munkáját, most mégis veszélybe került a jövője. 
Szerző
Témák
TAO