Karácsony Gergely;előválasztás;Kunhalmi Ágnes;

2019-06-07 12:07:22

Karácsony mellett kampányol és a DK-t emlékezteti korábbi ígéretére Kunhalmi Ágnes

A Facebookon üzent, hogy mindenki értse.

Az ellenzéki pártok egymásba vetett bizalma az egyik legfontosabb az Orbán elleni küzdelemben - írta Facebook-posztjában Kunhalmi Ágnes, és hogy egyértelmű legyen, mire gondolt, rögtön ki is fejti. 

Idézi Gyurcsány Ferenc EP-választás estéjén tett nyilatkozatát, mely szerint „Nincs ok arra, hogy bármelyikük is elbizonytalanodjon Karácsony Gergely támogatásában.” Karácsony „nem az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje, hanem a miénk is, így döntöttünk, megjegyzem, már akkor, amikor az MSZP az előválasztás első körében még Horváth Csabát indította. Három párt támogatja Karácsonyt, a Momentum pedig vállalta, hogy az előválasztás győztese mellé áll. Nincs semmi okunk felrúgni egy korábban korrekt módon megkötött megállapodást" - idézi a DK elnökét.

A helyzet azonban Az MSZP-nek csúnya bukást, a DK-nak és a Momentumnak nagy sikert hozó EP-választás után megváltozott. a korábban Karácsony mögé felsorakozó két ellenzéki párt bejelentette, hogy saját jelöltet indít az előválasztáson. Pontosabban a DK támogatja a függetlenként próbálkozó Kálmán Olgát, a Momentum pedig Kerpel-Fronius Gábort indítja. 

Így Karácsony Gergelynek két kihívója is lett, pedig a korábbi egyetlen ellenfél, Puzsér Róbert visszalépett.

Kunhalmi Ágnes - miután többször emlékeztet az ellenzéki pártok felelősségére és a bizalom fontosságára - Karácsony Gergely támogatására szólít fel mindenkit, mert olyan jelölt kell, "akinek van városvezetői tapasztalata, és aki végig is tudja vinni, amit közösen elterveztünk".