rendőrség;hajóbaleset;Hableány;

2019-06-08 07:51:39

Továbbra sem tett feltáró vallomást a Viking Sigyn kapitánya

A rendőrök eddig 230 személyt kérdeztek ki. További 66 főt tanúként, egy embert pedig gyanúsítottként hallgattak meg.

A rendőrség szombati közleményében arról számolt be, hogy a mentéssel párhuzamosan a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói megszondáztatták a balesetben részes szállodahajó hajóvezetőjét, a 64 éves ukrán állampolgárságú C. Yuriy odesszai lakost. Meghallgatták a szállodahajó személyzetét és minden utasát. Egyebek mellett lefoglalták a hajóvezető telekommunikációs eszközeit, a szállodahajó szerverét, a radarképernyő és a teljes rádióforgalmazás adatállományát rögzítő adathordozókat, valamennyi AIS adatot.

Magyarország belügyminisztere a mentés, kutatás irányítási pontjára érkezését követően a hajóbaleset körülményeinek minden részletre kiterjedő, ugyanakkor gyors vizsgálata érdekében nyomozócsoport felállításáról döntött. A közlekedési, a bűnügyi, valamint a rendkívüli haláleseti vizsgálókból, bűnügyi helyszínelőkből, és bűnügyi elemző-értékelőkből álló, átlagosan 12 év szakmai tapasztalattal rendelkező 60 fős nyomozócsoport a hajóbaleset óta pihenőidejét leszűkítve 6180 munkaórát teljesített – tették hozzá.

A rendőrök eddig

A 15 kihallgató helyiségben, 124 órában – a magyarul nem beszélő tanúk és a gyanúsított esetében hat tolmács közreműködésével – történt kihallgatások jegyzőkönyveinek leirata meghaladja az ötszáz, az ügy teljes iratanyaga pedig az ezer oldalt. A nyomozócsoport tagjai rendelkezésére álló 38 szolgálati gépjármű üggyel kapcsolatos futásteljesítménye 958 kilométer.

Mint írták, a szállodahajó kapitánya, C. Yuriy folytatólagos kihallgatásai alkalmával

A nyomozócsoport tagjai folyamatosan elemzik a különböző adatbázisokból származó több tízezer adatot, 16 térfigyelő kamera lefoglalt felvételeit, illetve a rendőrség felhívására az állampolgároktól származó, a rendőrségnek átadott videó- és kamerafelvételeket.

A balesetben részes szállodahajón igazságügyi hajózási, nautikai szakértő bevonásával a rendőrség szemlét tartott, kamerafelvételeket foglalt le és 4896 digitális fényképfelvételt készített. Lefoglalta a szállodahajón fellelhető valamennyi hajózási és informatikai rendszer adatállományát. A több mint nyolc órán át tartó szemlén lefoglalt informatikai adatállomány együttes mérete meghaladja a két terrabájtot.

A nyomozók a vizsgálat teljessége érdekében felvették a kapcsolatot a Duna menti tagállamok valamennyi társhatóságával, valamint a holland rendőrséggel.

A nyomozás eredményessége, a beszerzett személyi és tárgyi bizonyítási eszközök elemzése és értékelése érdekében a korábban már kirendelt igazságügyi hajózási, nautikai szakértő mellett a nyomozóhatóság igazságügyi informatikai, orvos, pszichológus, szemész, közlekedési, hidrológiai, pályaalkalmassági, munkaügyi szakértőket és szakkonzulenseket is kirendelt a nyomozás során felmerült szakkérdések soron kívüli megválaszolására. A nyomozócsoport vezetője folyamatosan egyeztet a nyomozás felügyeletét ellátó ügyészi ügyfeldolgozó csoporttal, a nyomozati cselekményeknél ügyész van jelen.

A nyomozócsoport vezetőjét és vonalvezetőit Budapest rendőrfőkapitánya naponta kétszer beszámoltatja. A nyomozás eredményes befejezéséhez valamennyi személyi és tárgyi feltétel rendelkezésre áll.