Trump Orbán után

Egy hónappal ezelőtt találkozott a Fehér Házban Donald Trump Orbán Viktorral. Arról akarok írni, hogy ennek a találkozónak a két ország számára semmiféle gyakorlati eredménye vagy következménye egyelőre nincs. Ám mielőtt részletezném a kudarcot és okait, hadd említsek két lényeges tényezőt.

Az egyik az, hogy Orbánnak jól jött ez a találkozó. Mivel az Európai Unió konzervatívjai idén megkérdőjelezik a Fidesz tagságát és valószínűleg a Budapestre átutalt csekk összegét is, Orbán – az amerikai nagykövet segítségével - kieszközlött egy washingtoni meghívást, s ezzel megpróbálta elterelni a figyelmet az új brüsszeli helyzetről. Ha igért valamit a meghívásért, nem lehet tudni mit.

A másik említendő tényező a decentralizált amerikai politika, amely különbözik az európai parlamenti rendszerek struktúrájától. Az elnök bizony nem az egyetlen fontos faktor itt. A költségvetésről például javaslatai számítanak, de a képviselők döntenek. Érdekesség: Orbán látogatása felszínre hozta azt a sok felgyülemlett kritikát a kongresszusban és a sajtóban is, ami az Orbánról alkotott amerikai megítélést az utóbbi két évtizedben jellemezte.

Ezért van az, hogy a Trump-Orbán találkozó nem a javuló kapcsolatok kezdetét, hanem a végét jelezheti. Érdemes észrevenni a kongresszusi tiltakozások özönét a találkozó előtt, majd azóta is. A tiltakozók között sok a republikánus, a kritikus sajtó sem egyszerűen „baloldali” vagy „elfogult” vagy „nem tud magyarul”, ahogy ezt a kormány propagandistái állítják. Az amerikai képviselőház külügyi bizottsága az elmúlt héten csaknem 150 oldalon taglalta a Külügy jövőévi költségvetését, s Közép- és Kelet-Európáról szólva konkrét javaslatokat tett az orosz befolyás csökkentésére és a demokrácia támogatására.

Még a Trump-kormány is kifogásolja: egy hónap elmúlt anélkül, hogy az állítólag roppant elfoglalt magyar parlament ratifikálta volna azt a védelmi szerződést (DCA), amit többéves késéssel már hónapokkal ezelőtt végül is aláírt. Mintha egy parlamenti szavazatot Orbán nem tudott volna elintézni egy telefonnal… A magyar kormány továbbra is szabotálja a NATO-Ukrajna tárgyalásokat. Az ország energia-elkötelezettsége Moszkvával – és szövetsége Vlagyimir Putyinnal, az orosz diktátorral – még a Fehér Háznak sem tetszik.

Trumpot és lojális követőit ugyan nem nagyon érdekli a magyar demokrácia sorsa, de a kongresszusi tiltakozások és a sajtóban megjelenő kritikák zöme egyre többet foglalkozik az államhatalom térhódításával. A Magyar Tudományos Akadémia hatásköre máris szűkebb, mint a Kádár-rendszer végefelé, a magas színvonalú 56-os Intézet önállóságát vita nélkül szüntették meg, és a kitűnő Central European Universityt új „törvényekre” hivatkozva üldözték ki az országból.

Vasárnap egy szupermarketben összefutottam a külügyminisztérium egyik Európával foglalkozó szakemberével. Ezt kérdezte: „Mondd, ezek a magyarok azt hiszik, hogy mi vakok vagyunk vagy hülyék?” „Inkább azt hiszik, hogy ők mindenkit át tudnak rázni,” válaszoltam. „Kisokosok”, tettem hozzá, de ez a kedves magyar szó angolul jóval durvább.