Nem örülünk

Tíz évvel ezelőtt biztosan örülni lehetett volna egy ilyen hírnek, hogy eddig kiaknázatlan olajkincset találtak Magyarországon. Még úgy is, hogy Baranyából azért még nem lesz Texas, Szigetvárból sem lesz Dallas (ami az arányokat illeti: a most kikutatott baranyai olaj csúcsüzemben is a hazai fogyasztás tizedét tudja majd fedezni, már ha egyáltalán). No de kicsit csurran, kicsit cseppen a baranyai fekete arany, de a miénk, pontosabban a koncessziótulajdonosé, ami fontos, hogy minden csepp baranyai olaj pont egy cseppel több, mint amit kis hazánknak nem a világpiacon kell beszereznie.  Tíz évvel ezelőtt a többség még kedélyesen legyintett azokra a méregzöldnek bélyegzett véleményekre, hogy a Föld halálosan beteg a szénhidrogének nyakló nélküli elégetésétől, néhány évtized és beköszönthet a klímaváltozás, ami finom kifejezése a Mad Max filmekből ismert pokolnak. Ami viszont már nem utópia. Immáron itt van a nyakunkon. Eltelt tíz év. Vele együtt eltűnt a tavasz, az elhúzódó, lucskos-mocskos tél után szinte átmenet nélkül robban be a nyári kánikula egyre nagyobb és brutálisabb hőhullámokkal. Szóval ebben a helyzetben már nem lehet örülni egy ilyen hírnek. Ebben a helyzetben nem lehet örülni az olajmezőnek. Ebben a helyzetben annak lehetne csak örülni, ha az halljuk, hogy radikális fordulat készül, amivel sürgősen leállunk a szénhidrogének elégetésével, benzinüzemű helyett lesz elektromos autó, minél több szél- és vagy naperőmű. Netán megfontoljuk érdemes-e tabusítani még mindig a vízerőművek kérdését. Ma a szénhidrogének elégetése okozta klímaváltozás tényét már csak politika zombik próbálják eltagadni, brahiból vagy hideg politikai számításból. Azonban a jövő már elkezdődött és immáron rajtunk áll, hogy idő előtt véget is ér-e. 

V, mint veszteség

Alig tíz percig figyelte a Hableány kiemeléséért küzdő mentőalakulatokat, aztán egy rendőrségi hajó fedélzetén tovább is állt. Pintér Sándor látogatása üzenetértékű volt: jelezte, hogy követi az eseményeket – végül is ez a dolga, és ő legalább kétszer is kinézett a helyszínre, nem úgy, mint Orbán Viktor, aki a személyes tiszteletadás helyett inkább a népirtó mianmari rezsim vezetőjével bájolgott. Csakhogy Pintér a tíz perc alatt olyan kapitális hibát követett el, amit szerencsésebb országokban magyarázkodás, bocsánatkérés követ, és a sajtó sem csak két kósza hírben emlékezik meg róla. Távozása előtt, a belügyminiszter búcsúképpen Viktória-jelet mutatott. A győzelem jelét villantotta egy olyan tragédia helyszínén, ahol harmincöt emberből huszonnyolcan fulladtak vízbe, közöttük egy hatéves lány – és ahol koreai és magyar katonai búvárok életüket kockáztatva hozták felszínre az áldozatokat. A kislányt a hírek szerint anyja karjai között találták meg a Hableány utasterében, az asszony olyan szorosan ölelte a lányát, hogy még a sodrás elképesztő ereje sem szakíthatta el tőle. Torokszorító volt látni, ahogyan a mentőalakulat némán tiszteleg felettük; egy katona ennél személyesebben nem fejezheti ki megrendültségét. Érthető döntés volt a terrorelhárítás légtérkorlátozása is, nem akarták, hogy kíváncsi drónok közvetítsék a testek kiszabadítását vagy a Hableány kiemelésével bekövetkező esetleges újabb balesetet. Ebben a helyzetben mindenki tisztességgel végezte feladatát. Aztán jött Pintér Sándor, égszínkék csíkos nyakkendőjével, lezserül gombolt nyári zakóban, és mutatta a Viktória-jelet. Gesztusában nem csak politikusi és emberi alkalmatlansága nyilvánult meg, de ott feszül benne az egész, V-billogú rendszer gőgje, hübrisze is: ezek a fiúk mindig és mindenáron nyerni akarnak, nekik az is tétmérkőzés, ami másnak tragédia. Nem értik, nem érzik vagy csak nem érdekli őket, hogy a siker nem mindig győzelem – van, hogy együtt jár a veszteség és gyász érzésével.   
Szerző
Koncz Tamás
Frissítve: 2019.06.13. 08:56

Az elnök és a törvények

Miután a király (helyébe lépő köztársasági elnök) megsértése bűncselekmény törvényi tényállását az Oországgyűlés még nem emelte vissza a magyar büntetőjogba, fel lehet tenni nyilvánosan a kérdést: irányadóak-e a legfőbb közjogi méltóságra azok a szövegek, amelyek törvény megnevezéssel ellátva, aláírásával ékesítve megjelennek az ország legelkötelezettebb kormányzati lapjában, a Magyar Közlönyben?
A történeti alkotmány vívmányaira támaszkodva ki lehet jelenteni, hogy nem. Uralkodóink esetében is számos példa volt arra, hogy az általuk aláírt törvénycikkek helyett mindenféle pátenseket, ukázokat bocsátottak ki. Sőt nem átallottak üzeneteket küldözgetni magas sarzsival rendelkező, lóháton közlekedő tisztekkel, akik katonákkal, ágyúkkal adtak nyomatékot az uralkodói közlendőknek. 
A papírforma szerint országunk első embere pátenseket, ukázokat nem bocsáthat ki, azonban jelentős a szerepe abban, hogy mi jelenik meg az említett közlönyben. Nem szerzőként, hanem bizonyos értelemben cenzorként vesz részt a lapszerkesztésben. Egészen pontosan aláírásával hitelesíti az országgyűlés által elfogadott törvényszöveg jogrendbe állíthatóságát. Ebben jól teljesít. Irodalmi ritkaságnak számít, hogy visszaküld valamit a csöppet sem tiszteletre méltó háznak, hogy tárgyalja újra a már elfogadott szöveget. Tudja jól, mivel tartozik annak, aki kezébe adta a Sándor-palota kulcsát. A jótevő nem kért sokat. Sőt nem is kért igazán. A kegyenc mindig tudja, mit várnak el tőle. Az ár jelen esetben mindössze annyi, hogy kételkedés és mérlegelés nélkül odaírja a nevét a volt kollégiumi társ, a rangban őt követő közjogi méltóság neve mellé. Ezzel kihirdethetővé válik, amit az országgyűlési szavazógép elfogadott.
A naiv közvélemény nem egyszer, nem kétszer ringatta magát abban a hitben, hogy a köztársasági elnök élni fog nem túl széles jogkörével, és megküldi az Alkotmánybírósághoz azt az irományt, amelyik nemcsak a jó erkölccsel, hanem a kormányzati használatra elkészített alaptörvény szövegével sincs szinkronban. Csalódtak! Ez történt akkor is, amikor a közigazgatási bíróságról szóló törvényt kapta meg aláírásra. A közigazgatási bíróságok feladata lesz eldönteni azokat a jogvitákat, amelyekben az állam az egyik peres fél. Ezért, bár a fideszi alaptörvény szövege szerint a bírák függetlenek, csak a törvénynek vannak alárendelve, a közigazgatási bíróságok lényegében a végrehajtó hatalom, nevezetesen az igazságügyi miniszter által irányított szervvé válnak, ráadásul – a többi bíróságtól eltérően – a közigazgatási bírók kinevezésében is osztottak a miniszter számára lapot. Nem mellékesen – a főszabálytól eltérően - a bírói kinevezéshez és a bírósági vezetői megbízások elnyeréséhez a törvény nem követeli meg a bírói gyakorlatot, hanem elfogadja a közigazgatásban eltöltött éveket.
Miután a közigazgatási bíróságokat ki kell szakítani a bírósági szervezetből, és miután a közigazgatási bíróságokat fel kell tölteni kormányhű emberekkel, szokatlan dolog történt. A törvény nem a kihirdetését követő napon lépett hatályba, hanem külön törvény született a hatálybalépéséről és az ahhoz szükséges átmeneti intézkedésekről. Ez a törvény precízen meghatározza, milyen feladat vár a köztársasági elnökre, a miniszterre, az itt dolgozni vágyókra annak érdekében, hogy 2020. január 1-jén megkezdhesse működését a kormány bírósága.
Nem várt fordulat: 2019. május 30-án, 19 óra 49 perckor dr. Semjén Zsolt a kormány nevében benyújtja a hatályba léptető törvény hatályon kívül helyezéséről szóló törvényjavaslatot. A figyelmes olvasónak feltűnhet, hogy az Országgyűlés előtti előadóként nem az illetékes, az igazságügyi miniszter, hanem a bizalmi ember, a Miniszterelnökséget vezető miniszter van feltüntetve. A még figyelmesebb olvasó észreveheti azt is, hogy a törvényjavaslat tárgyalási módja: „normál”, így megtárgyalása több hétig is elhúzódhat, sőt el is maradhat. Miért fontos ez? Mivel ameddig hatályos a törvényszöveg, az előkészületek folyhatnak tovább. A törvényjavaslat benyújtása a folyamatot nem akasztja meg, csak ha az Országgyűlés megszavazza. Akkor a folyamat leáll. Addig viszont a törvénytisztelők teszik, tenniük kell a dolgukat.
Az átmeneti szabályokat meghatározó törvény szerint a köztársasági elnök május 31. napjáig javaslatot tesz a Közigazgatási Felsőbíróság elnökének személyére, az országgyűlés pedig a feltételeknek megfelelő személyek közül 2019. június 15. napjáig kiválasztja a legmegfelelőbbet. Két lehetőség van: a köztársasági elnök értesítést kap, ne vegye figyelembe, mit ír elő számára a törvény - ha megteszi, törvényszegővé válik. Nem kizárt, hogy a köztársasági elnök törvénytisztelő, és teljesíti kötelezettségét. A boríték megérkezik a jó barát házelnökhöz. Akkor „jegelik” egy kicsit. 
Vannak lejárt határidők az átmeneti törvényben. 2019. április 30-ig az érintett bíróknak nyilatkozniuk kellett, hol kívánnak a jövőben dolgozni. Ez a nyilatkozat színvallásként is felfogható. A benyújtott törvényjavaslat szerint ezek a nyilatkozatok az átmeneti törvény hatályon kívül helyezésének napján hatályukat vesztik. Ennek a rendelkezésnek semmi értelme. Egy nyilatkozat nem lép hatályba, s nem is vesztheti el a hatályát. A nyilatkozatot meg kellene semmisíteni, hogy ne lehessen visszaélni vele. Így ezek is a fiókba kerülhetnek, és szükség esetén elővehetők. 
A kormányzati manipuláció értelmét mindenkinek magának kell kitalálnia. Annyi bizonyos, hogy a kormány a számára fontos törvényjavaslatot egyetlen nap alatt el tudja fogadtatni, „sürgősségi eljárást” kérve. Az is bizonyos, hogy amennyiben a benyújtott törvényjavaslatból nem lesz törvény, minden mehet tovább, a hatályon kívül helyezett törvényt ismét be lehet nyújtani. (A közigazgatási bíróságokról szóló törvény néhány paragrafusának hatályon kívül helyezésével orvosolni lehetne a vitás kérdéseket. Amit nem szabályoz a közigazgatási bíróságokról szóló törvény, arra alkalmazni kell a bíróságok szervezetére vonatkozó, illetve a bírák jogállásáról szóló törvényekben foglaltakat.) Gaudiumra tehát semmi ok!
Frissítve: 2019.06.13. 08:57