Utóhang

Egy ország vezetőjének nem dolga, hogy - mint mondja - azon gondolkodjon hosszan, miért rázta meg ennyire a társadalmat a Hableány dunai tragédiája, és nem dolga, hogy közzétegye: arra jutott, talán "azért, mert az áldozatok a vendégeink voltak, a magyar pedig vendégszerető nép, és most azt látjuk, elveszítettük a vendégeinket, ezért a gyász". Szeretnénk megértetni a kormányfővel: elemzéseket a szakemberek vizsgálataitól remélünk, nem a politikától. Tőle egyetlen emberi gesztust vártunk volna. Mondjuk, ha a tragédia utáni napok egyik estéjén felsétált volna a Margithídra és egyetlen szál virágot bedob a Dunába az áldozatok emlékére, akkor a közvélemény érzemi hullámzása legalább annyit csillapodhatott volna, látva, hogy az országnak empatikus vezetője van, aki méltósággal tudja kifejezni nem csak a saját, hanem a nemzet együttérzését és döbbenetét, fájdalmát is. Ha Pintér Sándor belügyminiszteren kívül valaki más politikus is vállalta volna, hogy felkeresi a szakemberek csoportját, s nem rémül meg az ismeretlen jövőtől, attól, mit hozhat a kiemelés, sikert vagy kudarcot.  Mindennek semmi köze a vendégszeretethez. Tragédiák bárhol, bármikor bekövetkezhetnek. A közállapotok tisztaságától függően a következmények  a felelősség elvont vállalásáig - a lemondásig - húzódhat a hatalom reakciója, hiszen azt senki sem gondolja, hogy személy szerint egyik vagy másik politikus felelős volna egy dunai tragédiáért. Más kérdés, és sokkal messzebbre mutat, ha rendszerhiba okozta a bajt. Ha a politika oly mértékben ráül a szakma nyakára, hogy az nem tud megfelelni a szakmai követelményeknek, s látható, abból tragédiák is bekövetkezhetnek.   A fentiek miatt tehát másként nem tudjuk értelmezni a kormányfő hosszú gonbdolkodásának termékét, mint üres hablatyolásként a nemzeti karakterről.
Szerző
Friss Róbert

Szétcsaptuk

A legkézenfekvőbb kérdéseken (mit keres az állatkertben valaki, aki annyira gyűlöli az állatokat, hogy minden ok nélkül hajlandó agyonverni egyet a térfigyelő kamerák szeme előtt – v. ö. „minek ment oda” ; miért vette ki az elkövető a szerencsétlen jószágot a kifutóból, ha csak annyi terve volt vele, hogy szétcsapja egy kockakővel – ennél még azokba a Darwin-díjas próbálkozókba is több emberség szorult, akik bemásznak a tigrishez, hogy megsimogassák a bundáját) volna itt még valami, amit érdemes lenne tisztázni a csütörtöki budapesti teknősmészárlás kapcsán. Az tudniillik, hogy a szó szoros, vagy inkább az átvitt értelmében ment-e az agyára az illetőnek az extrém júniusi hőség. Az előbbi enyhítő, az utóbbi viszont inkább súlyosbító körülmény lenne – és tartunk tőle, hogy a második lesz a helyes megfejtés. Merthogy, ami a földi élettel (az egész élővilággal, az embert is beleértve) történik éppen, az nagyon szorosan összefügg azzal, ahogyan a körülöttünk lévő élőlényekkel bánunk. Jól esik otthon a fotelban arra gondolni, hogy kirívó eset, és hogy mi nem ilyenek vagyunk… de biztos, hogy nem vagyunk ilyenek? Pusztán a véletlen műve, hogy egy olyan országban élünk, amelynek vezetői – a többség jóváhagyásával – az utolsó utáni tudományos bizonyíték ellenére is ragaszkodnak hozzá, hogy a mezőgazdaság kizárólag a méhgyilkos vegyszerek forgalomban tartásával üzemelhető? Meg egy olyan kontinensen, amelyik a legszennyezőbb iparágak kapun (földrészen) kívülre telepítésével csökkenti a saját ökológiai lábnyomát, hogy ne a mi poszátáink, és pillangóink pusztuljanak el az átmeneti jólétünk érdekében, hanem inkább számunkra ismeretlen emberek (!), a náluk honos égi madarakkal és mezei vadakkal együtt? És egy olyan „művelt világban”, amelyikben sokszor még mindig nagyobb büntetés jár néhány értéktelen bolti kacat eltulajdonításáért, mint milliók levegőjének, ivóvizének vagy termőföldjének megmérgezéséért? Aki a teknőssel végzett, közülünk való: ott térdelünk körülötte, a mi kezünkben is kő van, és mi sem félünk használni.

Egy erős ember

Nix ugribugri. Régóta közismert, ez Orbán Viktor egyik kedvenc kifejezése. És akár mondja, akár nem, ennek szellemében politizál. Tegnap reggeli rádiószózatában például nem hangzott el. Szavaiból azonban világossá vált, hogy ezt ajánlja az Európai Uniónak, a meghatározó tagállamok vezetőinek éppúgy, mint a „brüsszeli bürokratáknak”. Minden magyar szív büszkébben és erősebben doboghatott a miniszterelnök okfejtése közben. Ebből ugyanis kiderült, hogy a visegrádi négyek – amelyek kormányfői csütörtökön Budapesten egyeztettek – megkerülhetetlenek. Mégpedig azért, mert Kelet-Európa kontinensünk gazdasági fejlődésének motorja – élen természetesen Magyarországgal -, nélkülük tehát aligha lehet dönteni Európa jövőjéről. Hogy senkinek kétsége ne lehessen, ki is mondta: ha fontos dolgokról van szó, akkor az erő számít. Ebben pedig – fűzte tovább a gondolatot a mi bölcs vezérünk – a V4 jól áll, vagyis érvényesíteni fogja akaratát. Nincs kecmec. A jelek szerint elég különös világkép állt össze Orbán Viktor fejében. Nyilván nem függetlenül attól, hogy 2010 óta ő és pártja minden választást fölényesen megnyert, ne firtassuk, milyen előzmények után és milyen körülmények között. Ebből azonban még nem feltétlenül következik, hogy azok a szövetségi rendszerek, amelyeknek Magyarország is tagja, úgy táncolnak, ahogy Budapestről – netán Varsóból, Prágából, vagy Pozsonyból – fütyülnek. Ez azonban a legkevésbé sem érdekli a magyar miniszterelnököt. Már eljutott odáig, hogy mindent a magyar nemzeti érdekeknek rendelne alá. Tisztában van vele persze – és el is meséli –, hogy olyan közegben kell ezeket a szempontokat érvényre juttatnia, ahol nem mindenki támogatja ezt (finoman szólva – tegyük hozzá). Neki azonban ez sem számít. Azt igyekszik elhitetni hallgatóságával – és tény, sokakkal sikerül is –, hogy a Fidesz fújja a passzátszelet. Így elemzi például vitáját azzal a pártcsaláddal, az Európai Néppárttal, ahová eddig tartozott és ezután is tartozna. Csakhogy ott – szerinte – durva támadás érte a Fideszt, de meg is kapták a büntetésüket az európai parlamenti választáson, mert – ugyancsak szerinte – emiatt szerepeltek rosszabbul az oda tartozó pártok. Még az interjú elején említette Orbán Viktor, hogy a magyarokat bizony gyakran fogta el a kisebbrendűségi érzés. Ám ennek most vége. Már legalábbis a kommunikáció és a propaganda szintjén. A miniszterelnök szinte irigylésre méltó magabiztossággal ámítja híveit. Még csak kétség sem merülhet fel, hogy nem a visegrádi négyek, de közülük is elsősorban a magyarok határozzák meg az európai politikát, vagy legalábbis nélkülük semmiben sem ajánlatos dönteni. S bár a nyilatkozó gyakran jegyzi meg, hogy fő a szerénység, de ennek már nyoma sincs benne. Egy embernek, akit még a nagy Amerika elnöke is megerősített nemrég, esze ágában sincs gazsulálni a brüsszeli „siserehadnak”, vagy a hozzájuk tartozóknak. A tízmilliós Magyarország végre elfoglalhatja méltó helyét a meghatározó hatalmak között. Másoknak: nix ugribugri. Nekünk meg kötelező.
Frissítve: 2019.06.15. 08:32