6-os erősségű földrengés pusztított Kínában: többen meghaltak, száz felett a sérültek száma

Publikálás dátuma
2019.06.18. 09:50

Fotó: cdsb / AFP/Imaginechina
Tizenketten meghaltak és 125-en megsérültek a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban történt földrengés következtében - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség kedden.
A Richter-skála szerinti 6-os erősségű földrengés helyi idő szerint hétfőn késő este történt a Szecsuanban található Csangning járásban, ahol a mentési és kárelhárítási munkálatok jelenleg is folynak. A katasztrófa súlyos károkat okozott: egy szálloda leomlott, és több közút is megrongálódott a környéken - derül ki a Hszinhua jelentéséből.
A környéken élők megsegítésére a hatóságok 5 ezer sátrat, 10 ezer összecsukható ágyat és 20 ezer takarót küldtek a helyszínre. 
Szecsuanban 2008-ban történt Kína utóbbi évtizedeinek legsúlyosabb földrengése. A Richter-skála szerinti 7,8-es erősségű földrengés következtében közel 90 ezren veszítették életüket. Az akkori rengéseket még a környező országokban is érezni lehetett.
Szerző

Szabad szemmel - Az MTA kontroll alá vonása Orbánék újabb kísérlete a közélet megzabolázásának

Publikálás dátuma
2019.06.18. 09:44

Nemzetközi sajtószemle, 2019. június 18.
Süddeutsche Zeitung  Rossz ómennek tartja a legnagyobb német újság a kutatás szabadsága szempontjából, hogy az Orbán-kormány ellenőrzése alá igyekszik vonni a tekintélyes Tudományos Akadémiát, noha az ereje szerint védekezni próbál. A hatalom a nagyobb hatékonyságra hivatkozva akarja elvenni az intézmény kutató hálózatát. A bírálók szerint azonban itt a tudomány szabadságára mérnek csapást, illetve a jobboldali-nacionalista Orbán-kabinet újabb kísérletet tesz, hogy megzabolázza a közélet minden területét. És valóban: a sajtó és a civil társadalom mellett már az oktatás is jó ideje a kormányzati törekvések célkeresztjében van. A CEU fő programját gyakorlatilag elüldözték Budapestről. És jó ideje nyomásnak van kitéve az MTA is. Amit Palkovics László akar, az nem sok jót ígér főleg a szellem- és társadalomtudományoknak. Ott ugyanis sok az olyan vélemény, ami kritikus a hivatalos politikával szemben. A hatalmat nem érdeklik a hazai tiltakozások, sem a nemzetközi szolidaritási megnyilvánulások. Eredménytelennek bizonyultak a tüntetések is. A kutatók most Manfred Webertől várnak segítséget, mert Orbán jelezte, hogy mégiscsak maradna a Néppártban.
New York Times  Paul Krugman szerint Trump nem igazi populista, vagyis nem olyan, mint Orbán Viktor. A magyar vezető szintén úgy került hatalomra, hogy kihasználta fehér szavazótábora elégedetlenségét a bevándorlók és a globális elitek miatt. De van közöttük további erős és riasztó párhuzam is: a magyar kormányfő tekintélyelvű államot alakított ki, azaz megtartotta a demokratikus formákat, ám oly mértékben manipulálta a rendszert, hogy pártja folyamatosan birtokolja a hatalmat. A Nobel-díjas közgazdász kommentárja úgy folytatódik: ezek után ijesztően könnyű úgy látni, hogy az USÁ-ban is véget érhet a demokratikus kísérlet, ha az elnököt jövőre újraválasztják. Csakhogy Orbán hajlandó legalább egy pár csontot odadobni híveinek, részben ez magyarázza sikerét. Így a közmunka program, az adósság csökkentés, az ingyenes tankönyvek és ebédek, ezeket nagyrészt adókból finanszírozzák. Igaz, a közmunkások igen kevés pénzt kapnak, azon kívül Magyarországon nagy mértékben dívik a kliens-kapitalizmus, ami az oligarchák új osztályát gazdagítja. De legalább valami jut a kisembernek, ami a populizmus fontos eleme. Ehhez képest Trump nem vet oda semmit sem a saját bázisának, pedig úgy indult, mint egy európai populista: vegyítette a rasszizmust a fehér emberek érdekeit szolgáló szociális programokkal. Továbbá adóemelést ígért a gazdagok számára. Ám amióta hatalmon van, a tehetőseknek kedvez, a munkások rovására, bőrszíntől függetlenül. És úgy tűnik, hogy a fehér kékgallérosok észre is vették, hogy nem tesz értük semmit. Meg hogy a végén úgyis ők fizetnek többet a vásárolt árukért. Az is ellene dolgozik, hogy fel akarja számolni az Obama-féle általános egészségbiztosítást, pedig az igen népszerű. A magyarázat egyfelől abban rejlik, hogy a politikus egész életében hasznot húzott olyan emberekből, akik bíztak benne. De emellett tény, hogy Trump nem populista, hacsak a fogalmat nem szűkítjük le a rasszizmusra. És a jelek szerint a fehér munkásság soraiban egy páran már felfogták, hogy az elnök nem az ő oldalukon áll.  
Yahoo/AFP  A szélsőséges olasz belügyminiszter úgy gondolja, hogy igencsak hasonló Olaszország, az Egyesült Államok, Izrael, Brazília, Lengyelország és Magyarország világképe, hozzávetőleg egyformán vélekednek a jogokról és az értékekről. Salvini Washingtonban fejtette ki véleményét, miután találkozott Pence alelnökkel, illetve Pompeo külügyminiszterrel. Külön kiemelte, hogy ő maga igencsak közel áll a Trump-kormányzathoz. A sajtótájékoztatón a Liga vezére nem sok szót vesztegetett arra, hogy megtiltotta a bajbajutott menekülteket szállító hajók kikötését olasz földön. Ehelyett inkább az amerikai elnökhöz hasonlóan azt sürgette, hogy az EU kezdjen párbeszédet Putyinnal, mert Moszkvát közelebb kell hozni a nyugati értékrendhez, viszont nem szabad Kína karjaiba kergetni. Azt bizonygatta, hogy az USA számára Olaszország a legmegbízhatóbb és leghitelesebb tárgyalópartner Európában. Ő maga pedig úgy ajánlkozott, mint alternatíva a német-francia szuperhatalomhoz képest. Egyben azt bizonygatta, hogy a Liga egyáltalán nincs elszigetelve. A Brookings Intézet egyik elemzője ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy Salvini nagyon sok ötletet merít a nacionalista amerikai politikából és roppant fontos számára, hogy Washington támogassa törekvéseit az unióban. 
FT  A vezércikk igen sajnálatosnak tartja, hogy Trump a végén csak ki tudta zsarolni Mexikóból, hogy az fellépjen az országon átvonuló migránsok ellen, mert ez beleillik abba az aljas irányzatba, hogy a gazdag államok a szegény szomszédokra tolják rá a gond megoldását. Ezt csinálta 3 éve az EU is Törökországgal, igaz, a cél érdekében inkább a mézesmadzagot vetette be, nem a korbácsot. De a lényeg az, hogy ily módon a világ legkétségbeejtőbb helyzetében lévő emberek az eddiginél csak sokkal kevésbé tudnak élni jogukkal, mármint hogy menedéket kérjenek. És itt nem gazdasági menekültekről van szó. Így most sokan évekig várhatnak Mexikóban, hogy meghallgassák őket az amerikai hatóságok. De nem sokkal jobb az sem, amit az unió csinál. A török államra testálta rá a problémát, miközben az megfojtotta a politikai, jogi és sajtószabadságot. Azon kívül Brüsszel visszavonta hajóit a Földközi-tengerről, ennélfogva mind többen végzik a gusztustalan líbiai táborokban. Magyarország a menedékkérőket konténerekbe zárja. Az illegális bevándorlók segítését bűncselekménynek nyilvánította. A migráció az egyik legmegosztóbb kérdés lett Európában és Amerikában is, csak kiaknázzák az olyan populisták, mint Trump és Orbán. Pedig ahányan jönnek, az igen csekély az EU, illetve az USA lakosságához képest. A gazdag országoknak jobb megoldást kell találniuk a rászorulók védelmére, a terhek megosztására. Kötelességük, hogy betartsák nemzetközi kötelezettségüket, ahelyett, hogy valaki más szőnyege alá söpörnék a problémát.
Guardian  A brit Munkáspárt igazságügyi árnyékminisztere úgy látja, hogy egyre rosszabb Európa iszlámellenessége: az EU csendestárs volt a szingapúri vezető és Orbán Viktor találkozásánál, noha Aung Szan Szu Kui bűnrészes a népgyilkos etnikai tisztogatásban, a magyar kormányfő pedig annak a gusztustalan teóriának az élharcosa, hogy Soros fizeti a tömeges muzulmán migrációt Európába. Vagyis a szélsőjobbosok nem szerepeltek olyan jól az EP-választáson, ahogyan attól tartani lehetett, de a nacionalizmus köszöni, jól van, sőt, egyre erősödik. A pakisztáni származású Jasmin Qureshi rámutat, hogy a Néppárt nem zárta ki a Fideszt, Juncker pedig hősnek nevezte Orbánt. Azon kívül az unió azt szorgalmazza, hogy a tagállamok üzleteljenek Myanmarral. Mind a magyar, mind az ázsiai politikus az amerikai szélsőjobb kedvence. Az olyan agytrösztök, mint a Heritage Alapítvány, amelynek nagy beleszólása van a Trump-kormányzat ügyeiben, nem győzi dicsérni Orbán szélsőséges nacionalizmusát, mert az „új életet önt a Európa zsidó-keresztény örökségébe”. Eközben egyes EU-tagállamok egymással vetekednek, hogy ki hozza a legmegkülönböztetőbb intézkedéseket a muzulmánok ellen. Azon kívül az EU új befektetési megállapodásra készül Kínával, függetlenül a sok millió muszlim ujgur bebörtönzésétől. A kettős mérce egyértelműen bizonyítja az intézmények iszlámellenességet. A szélsőséges nacionalizmus ellen az egyetlen lehetséges válasz, hogy az integráció belül kell harcolni a szabadságért és a sokszínűségért.
Die Welt  Vendégkommentárjában a svájci Tages-Anzeiger szerkesztője azt hangsúlyozza, hogy az EU tanulhat Svájctól az ügyben, miként kell elbánni a populistákkal. Merthogy a dilemme jelenleg az: bevonják-e őket a hatalomba, vagy éppen ellenkezőleg a kirekesztés a jó módszer? Nyomul Le Pen, Farage, Salvini, Magyarországot Orbán uralja. Ausztriában azonban már kiderült, hogy aki a szélsőjobbal paktál le, az olyan pártot von be a hatalomba, amely nem képes kormányozni, viszont uszítással és botrányokkal tűnik ki, ám ily módon az egész kabinetet besározza. Svájc volt az első európai állam, ahol egy jobbos-nacionalista párt feljött és évtizedeken át meghatározta a politikát. A rendszer sokáig nem tudta, mitévő is legyen a szélsőséges Néppárttal. De képviselői már jó ideje különféle tisztségeket kapnak a parlamentben, így nem mondhatja, hogy kiközösítik. De azt is látja a közvélemény, hogy ezek a politikusok miként működnek a kormányban, és ez is hozzájárul az izgalom csillapodásához. Most már látszik, hogy az emberek a kantonokban nemigen bíznak az SVP vezetői rátermettségében. A fő, hogy az országban folyamatos a nagykoalíció, abban minden párt helyet kap, és ez bevált. A rendszert azonban nem lehet exportálni, főleg Németországba és Ausztriába nem, mert a fasiszta múlt következményei ott a máig érnek. De azért Svájc mindenképpen tanulságos: rossz értelemben azért, mert a Néppárt brutalizálta a politikai közbeszédet. Ezzel szemben jó hír, hogy a szélsőségesek magasan elvesztették a legutóbbi három regionális választást. A fő téma mindannyiszor a klíma volt, amihez ez a párt hozzá sem tud szagolni.
Szerző
Témák
lapszemle

A brüsszeli mérleg nyelve – Nem lesz könnyű közös nevezőre hozni az ALDE képviselőit

Publikálás dátuma
2019.06.18. 09:00

Fotó: Dursun Aydemir / Anadolu Agency
Alighanem a liberálisoké a legkevésbé homogén képviselőcsoport az Európai Parlamentben. Nem lesz könnyű közös nevezőre hozni képviselőit.
Üdvrivalgással fogadták az európai liberálisok a május végi európai parlamenti választási eredményt. Nem is csoda, hiszen az ALDE frakciója majdnem negyven hellyel bővül az előző EP-hez képest, jelentősen nő a pártcsalád politikai befolyása, mert nélküle aligha választják majd meg az Európai Bizottság következő elnökét, illetve más fontos posztok elosztásába is beleszólhat. „Európa visszatért, a részvétel jelentősen nőtt, történelmi pillanat ez” – közölte az első eredmények közlése után Guy Verhofstadt, a liberálisok frakcióvezetője. Az ALDE pártcsaládja vált a mérleg nyelvévé. Liberális politikusok kerülhetnek kiemelt tisztségekbe, amire még sosem volt példa az Európai Parlament, illetve az Európai Unió történetében. A pártcsalád számára a legnagyobb nyereség az volt, hogy Emmanuel Macron listája, a Renaissance nem sokkal az EP választás előtt a pártcsaládot biztosította támogatásáról. Ám a francia elnök nagyon megkérheti ennek az árát. Macron ugyanis hatalmi ambícióinak egy nem is csekély részét az európai színtéren éli ki, vállalva például a folyamatos konfrontációt Németországgal. A fő gond nem is az, hogy nem támogatja a spitzenkandidat-szisztémát, s azt, hogy a választáson a legtöbb mandátumot szerzett Európai Néppárt listavezetője, Manfred Weber legyen a következő bizottsági elnök. Inkább az aggasztó az EU jövője szempontjából, hogy komoly tartalmi különbségek merültek fel Berlin és Párizs uniós reformelképzelései között, így megbicsaklott az Unió stabilitását biztosító német-francia tengely. A liberálisok számára komoly fejtörést okoz a Macron-kérdés megoldása. A Renaissance 21 képviselőt delegálhat a frakcióba, néhány mandátum híján a képviselők egyötödét, ami azt jelenti, hogy a francia mandátumszerzők nagyon is fontos posztokra pályáznak. Csakhogy itt van az egyik bökkenő. Miközben Macron Margarethe Vestagert támogatja a Bizottság elnöki tisztségébe, magának Vershoftadtnak is komoly ambíciói vannak, az Európai Parlament elnöke kíván lenni. Csakhogy amennyiben teljesülne az óhaja, akkor kizárt, hogy liberális politikus bármilyen más fontos poszthoz jusson. Így nem kell különösebb jóstehetség annak megjövendöléséhez, hogy lesznek még heves viták a volt belga miniszterelnök és a jelenlegi francia elnök között. Ez csak az egyik gond. A másik, hogy a liberális frakció az egyik legkevésbé homogén. A német szabaddemokrata FDP például erőteljesen jobbra áll, úgyszólván jobboldalibb a német uniópártoknál is. Ugyanez mondható el a spanyol Ciudadanosról is, amely az áprilisi parlamenti választás előtt a konzervatív Néppárttal, a jobboldali Vox-szal akart szövetségre lépni a voksolást követően. Az északi, valamint a németalföldi liberálisok nevezhetőek a klasszikus liberális politikai erőknek. A brit liberális demokraták, akik ki tudja, meddig maradnak a frakcióban, a második Brexit-népszavazás követelése, s a kilépés elutasítása révén váltak népszerűvé Nagy-Britanniában. A kakukktojás a cseh Ano, Andrej Babis miniszterelnök pártja. A tömörülés jelenléte komoly tehertételt jelent az ALDE számára a Babissal szembeni korrupciós vádak miatt. Bár az előző EP-ben a párt képviselői nagyon is konstruktív politikát folytattak, amennyiben a cseh miniszterelnök nem tudja tisztázni magát a vádak alól, márpedig erre mind csekélyebb az esély, a liberálisok felfüggeszthetik az ANO tagságát. Gondot jelent továbbá az is, hogy a liberális pártok programjai sem feltétlenül egyeznek, ami arra vezethető vissza, hogy egyes liberális tömörülések inkább a bal-, mások viszont inkább a jobboldalhoz kötődnek. Macron például európai minimálbér bevezetéséért száll síkra, amiről a német FDP hallani sem akar. Bizonyos tekintetben ráadásul a Renaissance programja inkább a Zöldekéhez hasonlít, hiszen kiemelt szerepet szán a klímavédelemnek. Macron szövetségének belépője nem volt túl szerencsés. A Renaissance nem is annyira titkolt célja az volt, hogy a liberális frakciót a francia szövetség listavezetője, Nathalie Loiseau irányítsa. Az előző francia Európa-ügyi miniszter a belga Le Soir tudósítása szerint nem túl nagy szerénységgel kezdte meg a munkát. Egy nem a nyilvánosságnak szánt off the record tájékoztatója során elmondta, teljesen új vezetési stílust, új karaktert és új vezetőséget képzel el a pártcsalád számára és az epicentruma nem az északi államokra korlátozódik. Loiseau tagadta az elhangzottakat, mint mondta, a francia képviselők szerények és kompromisszumra készek. A liberális frakcióba egy sor olyan személyiség ül be, akiknek eddig nem volt közük a politikához – tette hozzá. Bár a belga lap három óra múltán le is vette a cikket honlapjáról, a szerző, a veterán brüsszeli újságíró, Jurek Kuckiewicz azt állította, minden úgy hangzott el, ahogy leírta. Abban mindenesetre már a franciák akarata kerekedett felül, hogy új neve legyen a frakciónak, amely a „Megújítani Európát” névre keresztelték. A liberális kifejezés ugyanis Franciaországban nagyon rosszul cseng, a szívtelen ultrakapitalizmus szinonimája. Hogy ki lesz végül a liberálisok frakcióvezetője, ez a képviselőcsoport keddi ülésén dől majd el, Loiseau a botrány hatására kiszállt. Így a svéd Frederick Federley és a holland Sophie in’t Veld vált a legesélyesebbé. A liberálisoknál az első számú feladat, hogy közös nevezőre hozzák a képviselőket. Ha ez nem sikerülne, feltételezések szerint az EP-ben végül akár két frakciót alkothatnak majd, egy baloldali jellegűt, illetve egy jobbközép képviselőcsoportot, ez utóbbihoz tartozna az FDP, vagy Mark Rutte holland miniszterelnök pártja, a VVD. Erre azonban vélhetően nem kerül sor, hiszen a liberális pártok sosem álltak ilyen lehetőség előtt, komolyan befolyásolhatják az EU intézményrendszerét. Egyebek mellett gyorsabb döntéshozatalt, kevesebb uniós biztosi posztot követelnek, több olyan határozatot az Európai Tanácsban, amely csak egyszerű többséget igényel, illetve több pénzt az innovációra. 
Témák
liberálisok