Forma-1;

2019-06-20 20:15:11

Pénteken döntenek Vettelről

Az első pénteki szabadedzés előtt tárgyalják újra a Ferrari négyszeres világbajnokának Kanadában kiszabott öt másodperces büntetést, ami végül a nagydíjgyőzelmébe került.

Csaknem két héttel a kanadai versenyhétvégét követően pénteken délután immár a Francia Nagydíj helyszínén tanácskoznak arról, hogy a Ferrarinak van-e új bizonyítéka a vörösöknek Sebastian Vettel öt másodperces büntetést érő incidense ügyében. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ekkor még nem magát az incidenst fogja újratárgyalni, csupán arról fog dönteni, valóban új bizonyítékok kerültek-e elő. Amennyiben igen, azok fényében a döntésüket is felülvizsgálhatják, és akár új döntést is hozhatnak.

A megbeszélésen az előző versenyhétvége bírái (Emanuele Pirro, Mathieu Remmerie, Mike Kaerne, és Gerd Ennser) vesznek részt, akik akkor egyhangú döntést hoztak Kanadában.

„Tudunk néhány olyan információval szolgálni, melyek nem álltak a stewardok rendelkezésére akkor. Aztán majd meglátjuk” – mondta csütörtökön Vettel, akinek csapatával azt kellene bizonyítania, hogy a „veszélyes visszatérés” ténye nem állt fönn, illetve manőverében semmiféle szándékosság nem volt.

Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke szerint az ügy precedens értékű lehet, fennáll ugyanis a veszélye annak, hogy ezután számos büntetést megkérdőjeleznek majd. Hozzátette: az egyetlen megoldás a problémára az lenne, ha a nehezen eldönthető kérdésekben a versenybírók egész egyszerűen nem szabnának ki büntetést.

Hasonlóan látja a helyzetet Max Verstappen, a Red Bull pilótája is, aki úgy véli, változtatni kellene a szabályokon.

„A stewardok észlelték, hogy mi történt, s nem tudtak más büntetést adni, mivel a szabálykönyvben pontosan le van írva, hogy ezért az esetért ezt a büntetést kell kiosztaniuk. Néha nem akarnak büntetni, de kénytelenek” - magyarázta.

Ami már a Francia Nagydíjat illeti, a Ferrari új első szárnyat vet be, ugyanakkor Mattia Binotto csapatfőnök nem vár egyelőre csodát a fejlesztéstől. Emellett Le Castelle-ben megkapja a Honda új, nagyobb teljesítményt ígérő motorját a két Red Bull-pilóta Max Verstappen és Pierre Gasly, továbbá Danyiil Kvjat (Toro Rosso) is, aki hátrasorolásos büntetést is kap, hiszen ez már a negyedik erőforrása lesz idén.

„Személy szerint mindig támogatom a frissítést, ha az több lóerővel jár – mondta Verstappen. – Még többet és többet akarok, de ez nemcsak a motorra igaz. Ugyanakkor tudjuk, hogy nem olyan egyszerű megérkezni az élre, különösen a motor területén. Minden kis apró lépésre szükség van ehhez, és az új motorunkra is szükségünk van” – tette hozzá.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke az elmúlt hetekben többször is aggodalmát fejezte ki a Ferrari felzárkózása miatt, ugyanakkor az előttük álló versenyhétvégével kapcsolatban némiképp optimistább.

„A pálya részben hasonlít a montrealira, a hosszú egyenesek kihívást jelentenek majd számunkra. Azonban Kanadával ellentétben sokféle típusú kanyar is akad, ami viszont nekünk kedvezhet. Alig várjuk, hogy kiköszörüljük a csorbát” – utalt Wolff a műszaki problémákra és arra, hogy Kanadában a Ferrari nyerte az időmérőt, valamint a futamon is Vettelt intették le elsőként.