Indonézia;

2019-06-21 14:42:21

Tűz ütött ki egy indonéziai öngyújtógyárban, több mint harmincan meghaltak

Feltételezések szerint egy gázpalack robbant fel, a rendőrség vizsgálatot indított.

Több mint harmincan – köztük három gyerek – meghaltak, és többen megsebesültek pénteken Indonéziában, mert tűz ütött ki egy szumátrai öngyújtógyárban – közölték Észak-Szumátra tartománybeli hivatalos források.

A tartományban található Langkap körzet katasztrófavédelme szerint a tűz a gyár raktárhelységében keletkezett. Az Antara indonéziai hírügynökség azt közölte, hogy a gyár dolgozói zömében nők voltak, akik közül többen a gyerekeiket is magukkal vitték a munkába. A hírügynökség értesülései szerint a munkások nem tudtak kimenekülni az épületből, mert be voltak zárva.

A lakóövezetben található gyárépületben felcsapó lángokat a tűzoltók a környékbeliek segítségével két óra alatt fékezték meg. A hatóságok szerint az áldozatok azonosítása lassan halad, mert sok közülük szinte szénné égett. Feltételezések szerint a tüzet egy felrobbant gázpalack okozta, az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.