Az előválasztás hete

Azt állította Tarlós István főpolgármester (a Magyar Hírlapnak adott interjújában), hogy „az előválasztás szimpla agitprop tevékenység”.
Ezzel szemben a tény az, hogy bár kétségtelenül van propagandahatása, mégiscsak az történik, hogy a polgárok dönthetik el, ki legyen az ellenzék közös budapesti főpolgármester jelöltje. Ez nem agitprop, hanem több tízezer ember tényleges cselekvése. Magyarán demokrácia: igaz, nem illiberális, ahol mindig a főnök dönt. 
Azt állította Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (a kormánytól egyáltalán nem távolálló Alapjogokért Központ konferenciáján az európai választásokról), hogy a balliberális oldal az általuk szélsőjobboldalinak bélyegzett – valójában szuverenista - erők többségét várta, és mivel ez a politikai közösség nem szerzett többséget, sikeresnek értékelte a választások eredményét.
Ezzel szemben a tény az, hogy az égvilágon senki nem várta a szélsőjobboldal győzelmét, a balliberális oldal csupán attól tartott, hogy a szélsőséges nacionalisták egyharmadot meghaladó, sok mindent akadályozni képes kisebbséget alkotnak majd. Nem ez történt, bár Orbán nagyon szerette volna. Ezúton fejezzük ki együttérzésünket.  
Azt állította Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója (ugyanezen a konferencián), hogy a zöld ideológia eredetileg konzervatív, keresztény értékeket képviselt, de a birodalom kisajátította. Mint mondta, "az a társadalmi réteg, amely minket támogat, vidéken él, ezért fontos számára a környezet, és e téren kell új irányt mutatnunk egész Európának".
Ezzel szemben a tény az, hogy a zöld ideológia annyiban volt konzervatív, hogy a természet megőrzését tartotta fontosnak, ugyanakkor ennek érdekében a helyi, részvételi demokrácia erősítését sürgette. Az amúgy nem létező európai birodalom nem sajátította ki, csak kezdi átvenni a zöldek követeléseit, ami meg a Fidesz vidéki támogatóinak igényeit illeti, a városban élő (ezek szerint) ellenzékiek számára még fontosabb az egészséges környezet megóvása, mert a környezetrombolás veszélyeit ők érzik jobban. De azért hajrá Fidesz! 
Azt állította Földi László volt hírszerző (a Magyar Nemzetben), hogy „a CEU ügyében is látható volt, hogy a törvényi feltételeknek nem megfelelő oktatási intézmény bezárása, illetve törvényes működésének elérése milyen kínlódva folyt és folyik. Ráadásul a félrevezetett közvélemény mögé bújva gondolják a magukat a világ urainak tekintők, hogy ők tulajdonképpen – felsőbbrendűségük okán – a törvények fölött állnak, és felülírják a többségtől megkövetelt szabályokat.”
Szerző
Bolgár György

Szégyen

Nem nagy dicsőség mostanában magyarnak lenni. Régen, a rendszerváltás környékén meg a 2000-es évek közepéig voltak jobb periódusok - konkrét szégyent pedig először 2006-ban éreztem, amikor egy éjszaka a CNN az égő TV-székház képeit és a Szabadság téri csatát mutatta -, egy ideje ugyanakkor nehéz nem észrevenni, hogy hiába bukkannak fel az ijesztő irányba tartó világban időnként meglepően pozitív tendenciák, ezekről Magyarország rendre lemarad, vagy egyenesen a kerékkötők közé áll. Most épp a morálisan védhetetlen klímavétó miatt írom ezt, de ami a magyar köz- és felsőoktatással, az Akadémiával, a civilekkel, a fogyatékkal élőkkel stb. történt ebben az országban, azt sem érdemes kitenni a kirakatba. És nem az a legnagyobb baj, hogy mennyire sötét képet mutatnak rólunk a hatalmi elit sorozatos hátraarcai. Ami a magyar híreket olvasó külhoni polgárnak alkalmi megbotránkozás, az nekünk maga az élet - itt fogjuk leélni, abban a közegben, ahol nem csak az történhet meg simán, hogy három szén- és oroszenergia-függő kelet-európai ország kormánya leszavazza az EU klímatervét, hanem az is, hogy Orbán Viktor egyik kedvenc tettestársa, Andrej Babis simán fölteszi a kérdést: „Miért kéne 31 évvel korábban arról döntenünk, mi fog történni 2050-ben?”, és 24 órával később még mindig miniszterelnök, ahelyett, hogy ápolt lenne a régió valamelyik jó nevű elmekórtani intézményében. De ha már megkérdezte: azért, Babis úr, mert a világ klímatudósainak 99 százaléka szerint nagyjából 2030-ig van időnk megelőzni a katasztrófát, utána már késő lesz. Amúgy meg, mintha Paks2 ügyében nem akarózna rákérdezni, miért is kell – az építéssel együtt – 80 évre előre elkötelezni magunkat a kísérleti orosz atomtechnológia mellett. Pedig a 2050-es dátum ott is releváns: a 10 milliárd eurós hitelt még akkor is fizetni fogjuk.

Szállunk-e a Holdra?

Már-már ott tartunk, mint a reménybeli szépségkirálynők, akik őszinte hitet tesznek a világbéke mellett. Miért különbözne ebben a magyarság bármely más nációtól? 
Donald Trump amerikai elnök például a floridai Orlandóban, húszezer ember előtt nyitotta meg 2020-as újraválasztási kampányát. Abszurd, de nehéz lesz versenyezni vele, mert olyanokat ígér, hogy meggyógyítja a rákot, ellenszert talál az AIDS-re, és űrhajósokat küld a Marsra. Ez utóbbiról John F. Kennedy jut eszünkbe, aki 1962. szeptember 12-én a texasi Houstonban, a Rice Egyetemen beszélt a Hold-program részleteiről. Azt mondta: „Úgy döntöttünk, hogy még ebben az évtizedben eljutunk a Holdra… Nem azért, mert a feladat könnyű, hanem azért, mert nehéz… Azért, mert ez a cél képességeink és erőnk legjavát igényli..."
Ennyit a kókler és a nemzetét egy közös célért egyesíteni képes államférfi közötti különbségről. Az amerikaiak 1969-ben eljutottak a Holdra, de a nemzetet lelkesítő álmok és a realitás közötti szakadékot jelzi: a beszéd után egy hónappal kitört a kubai rakétaválság, és 14 hónappal később az elnököt Dallasban meggyilkolták. Levon-e ez morzsányit is az államférfi nagyságából? És: enyhít-e Trump kóklerségén csipetnyit is, hogy választási számlájára a floridai beszéd utáni 24 órában példátlanul nagy összeg, csaknem 30 millió dollár érkezett?
Budapest a főpolgármester-jelöltek előválasztási lázában ég. A józan észnek tudjuk be, hogy az ellenzék e ritka kreatív politikai ötletét (az előválasztást, hogy a budapestiek maguk mondják meg, kit gondolnak Tarlós István megfelelő kihívójának) eddig nem sikerült senkinek meghekkelnie, s végül is három olyan személy maradt a listán, aki programja alapján – más-más megfontolásból – alkalmasnak tűnik, hogy legalább azon eltöprengjünk: mitől lehetne élhetőbb Budapest.
A programok céljai, eltekintve attól a nem épp apróságtól, hogy megvalósításuk lehetőségei nem egyformák, alig különböznek. Abban is hasonlóak, hogy az élhetőség legfontosabb feltételéről, a szabad szellemi levegőről kissé visszafogottan beszélnek. Márpedig ez a szabad lélegzetvétel teszi-teheti Budapestet egy történelmileg vízfejű ország vezérlázadójává egy olyan közegben, amelyet a NER ural. Nem csupán Budapest levegőjéről, egészségügyéről, közlekedéséről vagy lakásairól van szó. Hanem arról, hogy a főváros visszafoglalásának első lépcsője az előválasztás, a győztes mögötti egységes ellenzéki kiállás, a következő lépcsőfokon pedig, a „vízfej” után következhet a nagyvárosok, az ország önkormányzatainak – önigazgatásunk, autonómiánk – visszafoglalása. Ha a regnáló hatalomnak le kell mondania a fővárosról, úgy talán az országgal sem tud már mindent megtenni, és ez a lehetőség háttérbe kell szorítson minden ellenzéki pártellentétet és presztízsharcot.
Nem az ígéreteknek, hanem ennek kellene az ellenzéki budapestiek fejében járnia, amikor a három jelölt között döntenek. Hogy olyan ember kell a főváros élére, aki nem azért akar a Holdra szállni, mert az könnyű, hanem azért, mert nehéz.
Szerző
Friss Róbert
Frissítve: 2019.06.21. 09:28