Vívmányok

Történelmi alkotmányunknak nem csak vívmányai vannak – ahhoz, hogy ezt a nyilvánvaló tételt egy alkotmánybíró kimondja, arra volt szükség, hogy az Alkotmánybíróság elé kerüljenek a közigazgatási bíróságok létrehozásáról szóló törvények. Ami egykor vívmány volt, a bírósági igazgatás miniszteri modellje a XIX. században, ma már hátrány, zárvány vagy maradvány – de egyik kifejezés sem írja le pontosan, hogy valami nem-vívmány.

Lehetne sorolni az egykori vívmányokat, amelyek ma nem azok. Könyves Kálmán idejében a tolvajlással vádolt személy reménykedhetett abban, hogy az istenítélet majd felmenti - ma viszont már senki nem vetné alá magát mondjuk egy tüzes vas próbának.

De egy kissé elkalandoztam a bírósági igazgatástól, ami egyik kulcskérdése az említett törvényeknek. Mert e jogszabályok az önálló közigazgatási bíróságok igazgatását - szemben a rendes bíróságokkal, amelyek igazgatását az OBH és annak elnöke látja el – a mindenkori igazságügyi miniszter kezébe adják. Csakhogy míg magát a közigazgatási bíráskodást a kétharmad - a 7. alaptörvény-módosítással – az alkotmányosság szintjére emelte, a közigazgatási bíráskodás miniszteri igazgatásáról elfeledkezett. Az alaptörvényben csak a rendes bíróságok igazgatásáról esik szó. Ezt a hiányt észlelte több alkotmánybíró is, Pokol Béla egyenesen az alkotmányos szabályozás „nyilvánvaló hézagáról” beszél. Ám a bírák többsége a történeti alkotmány vívmányai között rábukkant a bírósági igazgatás miniszteri modelljére. Erről írta Hörcherné Marosi Ildikó párhuzamos indoklásában: „Úgy látom, hogy várat magára az a dogmatikai megközelítés, amely egyértelművé teszi a vívmányok azonosításának metódusát.”

Ja, a két törvény persze alkotmányos az Ab szerint. Az, hogy az ellenzék kezdeményezte Ab-vizsgálat után a kormánypártok módosították, majd két hónappal később egy máig el nem fogadott törvényjavaslatban elhalasztották, nem zavarta a bírák többségét. Ahogy az sem, hogy az így máig hatályos rendelkezéseiket nem hajtja végre senki.

Na ez már valami. Mondhatni vívmány.