Az utópia mint megoldás

Publikálás dátuma
2019.06.25. 11:20

Fotó: Facebook
A holland történész Rutger Bregman szenvedélyesen és meggyőzően érvel a szinte lehetetlenek, köztük a 15 órás munkahét mellett.
A tőke győzött, és diadala a kapitalizmust is megváltoztatta. A nyugati munkavállalók sem érezhetik magukat biztonságban. Egyre többen dolgoznak határozott idejű szerződésekkel vagy részmunkaidőben, egyre többen érzik, hogy stagnál vagy csökken a jövedelmük. A gyerekek azzal szembesülnek, hogy talán kevesebbet keresnek, mint szüleik. A legnagyobb cégek székhelye adóparadicsomokban van, a kormányok tétlenül szemlélik, hogy vállalatok menedzsmentje felfoghatatlanul többet keressen, mint azok, akiket irányítanak. A mesterséges intelligencia, a robotizáció következményei beláthatatlanok. A világ egyik legértékesebb vállalata, az Amazon raktárosait folyamatosan robotok értékelik, és ha teljesítményük elmarad az előírttól, elkészítik a felmondólevelüket is. Készüljünk a sötét és kétségbeejtő jövőre? Rutger Bregman szerint semmiképpen. A holland történész szerint ugyanis régen minden sokkal rosszabb volt. Kétszáz év alatt minden megváltozott, és még soha ennyien nem éltek biztonságban. 1820-ban a Föld népességének 84 százaléka mélyszegénységben élt, 1981-re az arány 44 százalékra csökkent, mostanra pedig 10 százalék alatt jár. Szerinte az igazi válság „nem az, hogy nem élünk jól, vagy hogy később valamivel rosszabb lehet”. Bregman azt írja, a veszély abban rejlik, „hogy nem leszünk képesek jobbat kitalálni”. Merész utópiára van szükségünk: feltétel nélküli alapjövedelemre, és a rövidebb munkahétre. Az Utópia realistáknak c. könyvében ezek mellett érvel szenvedélyesen.
Úgy véli, a szegénység felszámolása elsősorban azért lényeges, mert a szegénység csapdájából kiszabadulók többet és hatékonyabban dolgozhatnának, gyermekeik iskolázottabbak lehetnének, a programokra fordított összegek pedig megtérülnének. A hajléktalanság felszámolása olcsóbb, mint a következmények finanszírozása. Olcsóbb lakásokat adni, mint a rendőröket, a szociális munkásokat, a bírósági költségeket fizetni.

Kiállás

Januárban a Davosban rendezett Világgazdasági Fórumon Rutger Bregman holland történész felhívta a figyelmet a kettősségre: 1500 ember utazott magánrepülőgépeken Davosba, hogy meghallgassák a legendás David Attenborough klímaváltozásról szóló eladását. A Facebookon több millió ember által látott felszólalásban arról is beszélt, hogy a milliárdosoknak abba kéne hagyniuk a jótékonykodásról való beszédet, és ehelyett az adók kérdésére kellene fókuszálniuk. 

Könyve nem stílusbravúr, viszont lendületes és könnyen befogadható. Helyenként szájbarágónak érezhetjük, de ezt tudjuk be a hatáskeltésnek. Érveit rengeteg adattal, forrással támasztja alá. Nem fél leírni, hogy a gazdagokat meg kell adóztatni. Hogy ingyenpénzt kellene adni mindenkinek. Azért, hogy aki emellett hasznos munkát akar végezni, megtehesse: szerinte ugyanis az ápolók, a kukások, a tűzoltók, a tanárok hasznosabb munkát végeznek, mint az ügyvédek és bankárok. Bregman szerint 15 órás munkahétre lenne szükség, hogy egészségünket, szabadságunkat, életünket visszanyerjük. A szerző lúzer-szocialistáknak nevezi a radikális eszméktől ódzkodó a baloldaliakat és liberálisokat. Akik „kifejezetten szeretnek veszíteni”. „Mintha csak a bukás, a balsors, az őket ért sérelem mind azt bizonyítanák, hogy nekik van igazuk.” Bregman nem akar lúzer lenni, ezért mer küzdeni. Ami nem azt jelenti, hogy elhinné, érvei hatására a kormányok hamarosan akár csak elgondolkodnának a javaslatain.

Infó:

Rutger Bregman: Utópia realistáknak Cser Kiadó, 2019. 308 oldal 

Szinyei, a későn megértett zseni

Publikálás dátuma
2019.06.25. 10:35

Fotó: Röhrig Dániel / Népszava
A rendszerváltás óta a legnagyobb, az életművet a kezdetektől a plein airen át a fonyódi képekig bemutató kiállítás látható augusztus közepéig Szinyei Merse Pál műveiből Kaposváron a Vaszary Képtárban.
Meglehetősen sorsszerű, hogy a 94 festményt felvonultató tárlatnak éppen a somogyi megyeszékhely, a szinyeújfalui festőóriáshoz hasonlóan idehaza sokáig meg nem értett, kiközösített, a honi képzőművészetben hasonlóan úttörőként ismert Rippl-Rónai József városa ad otthont. Kettejük pályafutása rengeteg hasonlóságot mutat, s éppen ezért nem véletlen, hogy útjaik keresztezték egymást, s az ismeretség komoly barátsággá mélyült.
- Szinyei megelőzte a korát, emiatt rengeteget szenvedett, sokáig nem értették meg a művészetét – magyarázta Géger Melinda művészettörténész, a kiállítás kurátora. – Teljesen eltért az akadémikus magyar festészettől, olyan eszközöket használt, mint a francia impresszionisták, csakhogy anélkül jutott el odáig, hogy nem volt kapcsolata velük.
Az egyetlen csendélete, az 1869-es Zöldséges csendélet mellett a kezdeti, klasszikus portrék és a megrendelésre készített festmények közül több is látható a kiállításon, mely korszakok és tematika alapján mutatja be Szinyei művészetét. Bár már ezeken is látszik a kísérletezés az újjal, az 1870-es években készült műveken megfigyelhető a visszatáncolás – a kritikák miatt egy ideig nem is nyúlt ecsethez. 
- Az évtized végi visszatérés viszont új utat is jelentett – folytatta Géger Melinda –, az Őszi táj nyúllal már impresszionista jegyeket hordoz, s megszületett a Majális első vázlata is – ugyanekkor Székely Bertalan és Benczúr Gyula még bőszen historizált.
Szinyei Merse Pál: Őszi táj nyúllal
Fotó: Röhrig Dániel
Szinyei viszont – bár nem számított termékeny művésznek – ontotta magából az újdonat stílusban készült munkákat, s a korabeli magyar festőkkel összehasonlítva látványosan más úton járt, megteremtve a magyar plein air festészetet. A Pipacsos táj parasztlánnyal, a Lilavirágos rét, a Fa alatt, a Sárguló lombok, a Gesztenyefa, a Faun és a többi remek megmutatják a látogatónak, mennyire megelőzte korát a művészet mellett a családi birtokon gazdálkodó művész. Akinek somogyi, a fonyódi Balaton parton készült képei a kiállítás külön egységét képezik, ahogyan Rippl-Rónai barátságának kézzel fogható emlékei is.
- Azt hiszem, aki végignézi a tárlatot, megértik, mekkora utat járt be Szinyei – jegyezte meg Géger Melinda. – És az is kiderül, hogy tulajdonképpen saját kísérletezései nyomán hogyan sikerült a hazai festészetet európai magasságokba emelni, felzárkózni végre a korszerű áramlatokhoz.
Szinyei Mers Pál: Pipacsos táj
Fotó: Röhrig Dániel

Infó

Szinyei impressziói Kaposvár, Vaszary Képtár Nyitva: augusztus 14-ig

Felnőtt történet - Janikovszky Éva fiát nem hívták meg édesanyja szobrának avatására

Publikálás dátuma
2019.06.25. 10:00

Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
A gyermekirodalom legendás írója, Janikovszky Éva szobrát avatták fel Erzsébetvárosban. A méltóságteljes gesztusra azonban a felnőttvilág kis méltatlansága vetett árnyékot. A kerületi önkormányzat 2015-ben döntött arról, hogy az író emlékét szoborral tiszteli meg, a szervezésbe pedig bevonja a Janikovszky Alapítványt. Zsemlye Ildikó szobrászt Janikovszky János, a 2003-ban elhunyt, könyveiben a felnőttek és gyerekek kapcsolatát különlegesen ábrázoló Kossuth-díjas író fia javasolta. Zsemlye Ildikó, akinek több Janikovszky-szobra is látható az országban, vállalta a felkérést, amely arról is szólt, hogy az eddiginél fiatalabb, a negyven körüli írót ábrázolja. Azt a Munkácsy Mihály-díjas művész valószínűleg nem gondolta, hogy az alkotáson túl a szervezés is a feladatai közé fog tartozni. A Dob utcai új pihenőparkban álló szobor avatására ugyanis ő hívta meg az író fiát a polgármesteri hivatal helyett. Az eljárás méltatlanságát levélben nehezményező Janikovszky Jánost végül Erzsébetváros Önkormányzata is értesítette az avatás időpontjáról. 
Szerző