Karácsony Gergely;előválasztás;

2019-06-26 18:26:45

Karácsony lesz Tarlós István kihívója

Karácsony Gergely nyerte a fővárosi előválasztás második fordulóját – jelentette be Magyar György, a folyamatot lebonyolító Civil Választási Bizottság (CVB) elnöke szerda este.

Az MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás főpolgármester-jelöltje 33 ezer vokssal húzta be a versenyt. A Demokratikus Koalíció által támogatott, független Kálmán Olga 25 ezerrel vokssal a második helyen zárt, míg a momentumos Kerpel-Fronius Gábor csaknem 9800 szavazatot szerzett.

Az egy héten át tartó folyamaton csaknem 70 ezren voksoltak. Kerpel-Fronius Gábor gratulált Karácsonynak, aki szerinte le fogja győzni a kormánypárti Tarlós Istvánt ősszel. – Ahogy megígértem: holnap felhívom Karácsonyt és megkérdezem, miben lehetek a segítségére – fogalmazott.

Kálmán Olga nem vett részt az eredményhirdetésen. 

Karácsony Gergely arról beszélt, hogy a mai választásnak sok győztese van. – Ebből a hazából nem sikerült elüldözni a demokrácia szellemét, az ellenzék képes együttműködni – fogalmazott, majd hosszú köszönetnyilvánításba kezdett, kiemelve Kerpel-Froniust és Kálmán Olgát.

Karácsony Gergely a sajtótájékoztató után azt mondta a Népszavának, hogy holnap összehívja a fővárosi ellenzéki pártokat és elkezdi velük a tárgyalásokat a kerületi megállapodások véglegesítéséről és egy közös kampánystratégia kialakításáról. Szerinte előbbi egy hét alatt, utóbbi akár rövidebb idő alatt is teljesülhet, onnantól kezdve pedig teljes erővel a választásokra készülnek.

Arra a kérdésünkre, hogy számít-e Kálmán Olga és Kerpel-Fronius Gábor segítségére, további szerepvállalására, azt mondta, a kampányban mindenképpen, hiszen mindketten bizonyították, hogy jelentős számú választót tudnak megszólítani, de „a választások utáni pozíció osztogatás rossz ízű lenne most”, így ezzel nem is akar foglalkozni. Tarlós Istvánt pedig biztosan ki fogja hívni nyilvános vitára, mint ahogy ezt korábban már meg is tette a fővárosi parkolás ügyében, de mint fogalmazott, nem hisz benne, hogy kiállna a regnáló főpolgármester, mert „nem hisz a saját igazában sem”. Az pedig, hogy Tarlós István azt mondta az ATV-nek, hogy a legszívesebben Karácsony Gergelyt fogadná el kihívójának, a győztes jelölt szerint csak az „ellene indított inszinuáló kampány része volt”.

A Momentum jelöltje szerint kevés volt az idő a felkészülésre és a kampányra, gyakorlatlanul szállt be az egész előválasztásba, mégis hatalmas pozitívumként élte meg az egészet.

- Sokat tanultam, sokat fejlődtem, és most már mindenkit csak arra tudok biztatni, hogy éljen a jogaival, legyen aktív, vegyen részt a közéletben – fogalmazott, hozzátéve, komolyan gondolta, amikor elindult, hogy a Momentum színeiben a jövőben várospolitikával akar foglalkozni, így ez a szándéka ma is él.

Kérdésünkre ugyanakkor azt mondta, mivel a XIII. kerületben lakik (amit MSZP-s polgármester vezet), és a Momentumban van egy olyan szabály, hogy regnáló ellenzéki polgármesterre nem indítanak riválist, így „ez a helyzet behatárolja a lehetőségeit”, de a párt vezetésével együtt közösen megoldást találnak majd, hogy hogyan dolgozhatna tovább Budapestért. - Ez az előválasztás a Momentumnak is fontos és pozitív volt, sokat tanultunk, új oldalunkról mutattuk meg magunkat a budapestieknek, bebizonyítottuk, hogy a Momentum nem csak egy generációs párt – mondta. 

Kálmán Olga Gréczy Zsolt DK-s képviselő szerint technikai okok miatt nem volt jelen a sajtótájékoztatón, „nem volt úgy öltözve”, de keresik a lehetőséget, hogy személyesen is gratuláljon majd. Élő Norbert DK-s fővárosi közgyűlési képviselő azt mondta, fél hatkor tudták meg, hogy a jelölteknek személyesen is részt kellene venniük, így már nem ért ide Kálmán Olga. A DK ettől függetlenül elfogadja a szavazás végeredményét.   

Tarlós István kormánypárti főpolgármester megkeresésünkre nem reagált, de az atv.hu-nak azt mondta: gratulál Karácsonynak, “mert a selejtezőmérkőzés is mérkőzés” és a győzelem ott is győzelem. – Én neki szurkoltam – nyilatkozta.

Magyar György jelezte, elsősorban a demokrácia és Budapest győzött. Az ügyvéd, a Civil Választási Bizottság elnöke üzent Puzsér Róbertnek és Sermer Ádámnak is, akik nem vettek részt ellenzékiként az előválasztáson. Magyar szerint ők nem igazi ellenzékiek. Egy tenisz versenyt hozott példaként, ugyanis ott is részt kell venni a selejtezőkön, nem elég a döntőre beugrani. Magyar közölte azt is, hogy a csaknem 70 ezer voksból gyakorlatilag 99,9 százalék érvényes volt.

Az előválasztás eredményhirdetése után sajtótájékoztatót tartottak az MSZP, a Párbeszéd és a DK prominensei a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége székháza előtt. Tóth Bertalan, a szocialisták elnöke gratulált Karácsony Gergelynek és az MSZP-nek is, mivel szerinte végig kitartottak az előválasztás ötlete mellett. Tóth hangsúlyozta, vége a rivalizálásnak, mostantól együttműködésnek kell következni. A szocialisták elnöke hangsúlyozta, hogy most is büszke és boldog, de még büszkébb és boldogabb lesz, ha Budapest főpolgármesterét Karácsony Gergelynek hívják majd.

Molnár Zsolt, a szocialisták fővárosi elnöke azt ígérte, hogy a jövő héten végleges lesz Karácsony csapata, akikkel majd nekivág az októberi választásnak. A DK-s Gréczy Zsolt szerint Kálmán Olga csütörtökön sajtótájékoztatót tart, de annak is megkeresik majd a lehetőségét, hogy hivatalosan is gratuláljon Karácsonynak, illetve Kerpel-Froniusnak. (Kálmán Olga egyébként a hivatalos Facebook-oldalán már egy rövid videóban gratulált.)

Gyurcsány Ferenc korábban azt írta, meglepte Karácsony teljesítménye. – Jól állt neki a küzdelem. Kálmán Olga pedig újságíróból pár hét alatt politikus lett, kiderült, hogy nemcsak népszerű kérdező, hanem felelős cselekvő is tud lenni. Kerpel-Fronius Gábor ismeretlenként is végtelenül szimpatikusan lépett a politika világába, most megismert személyisége és felkészültsége egyaránt feljogosítja, hogy politikai vezető legyen – közölte a DK elnöke. Gyurcsány fontosnak tartotta leszögezni, hogy minden megállapodást betartottak és a jövőben is be fognak tartani. – Most is Kálmán Olga támogatása mellett döntenék, ha azt gondolom, ez hazám érdeke. A budapestiek most viszont pontot tettek e dilemma végére, eldöntötték, hogy ki legyen Tarlós István kihívója. És eszünk ágában se lesz megkérdőjelezni a budapestiek döntését – hangsúlyozta. A most vesztes jelöltek egyébként a kampányban azt mondták, ők is, pártjuk is beáll a győztes mögé és támogatják őt.

Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője a közösségi oldalán reagált, gratulált Karácsonynak és leszögezte, nehéz feladat vár rá. Önmagában Ungár szerint siker az, hogy Magyarországon létrejött az előválasztás intézménye. Puzsér Róbert – aki mögül az LMP és a Jobbik is kihátrált, miután mégsem indult a folyamaton – hosszú bejegyzést szentelt annak, hogy Karácsony Gergelyt ekézze. Többek között arról írt, „a parkolási maffia jelöltje számolatlanul költötte a tízmilliókat hirdetésekre – csak annak lett volna esélye legyőzni őt, akinek még szektásabbak a hívei, aki szintén korlátlanul hirdethet az interneten, aki számíthat a balliberális sajtó elkötelezett szolgálatára, és akinek szintén megvannak a baloldal Kubatov-listái.” – Ez az előválasztás egy inkorrekt verseny, egy nagyszabású csalás volt, amelyen egyedül a balliberális network jelöltje nyerhetett – legalábbis a médiaszemélyiség értelmezésében. A másik kimaradó, Sermer Ádám, a Liberális párt jelöltje az ígéretek szerint holnap sajtótájékoztatón reagál az előválasztás eredményére.