Juhász László Görbülő: szereleM (eMlékeMnek)

„A következő hetek mesebelien harmonikusak, vagyis frankón megy minden. Igaz, idejük jelentős részét külön töltik.”

Ennek az iccakának annyi – dödögi ifj. F, miközben fáradtan, hazafelé vonszolja magát a belvárosban úgy éjjel kettő felé. – Egy lófaszt annyi, ha föladod, akkor persze, akkor annyi… A tüneményes tolmácslány, M meg ott szenved vagy inkább élvezkedik a franciái karmai között – mordul, és fordul, hogy kimentse a „tüneményest” a gallok fogságából, ám ebben a pillanatban épp csak el tud ugrani egy felé döngető kisbusz elől.

A vezetőoldalon – derékig kilógva az ablakból – az egyik „kiskakas” kukorékol franciául, feltuningolt állapotban, mellette pedig a lány kacag önfeledten. Na, ebben a franciázásban már biztosan nem veszek részt – próbál magának humorkodni ifj. F, pedig miközben lányszöktetni indulna, a szex eszébe sem jut. Persze dehogynem, hisz valahányszor M-re gondol, vagy meglátja őt, a farka mindig intenzíven visszajelez, de tény, hogy ezúttal a lelke vagy mije főszerepel, szerelemről vagy inkább a szerelemvágyról dudorászva ott belül.

Fesztivál van a városban. Nemzetközi. Jó néhány nyugati társulattal, ami a húszéves ifj. F-nek, a 70-es évek közepén, külön izgalom. Ilyenek a franciák is, akikkel – érthetetlen módon – éjjel-nappal együtt van a lány, pedig tolmácsnak szegődött melléjük, nem pesztrának!

Amúgy ifj. F szerint jófejek a gallok. Rájuk jellemző lazasággal – hogy a faszba másként – balosok, hisznek a szocializmusban, de azt sem rejtik véka alá, hogy amit Magyarországon, illetve en bloc a „létezőben” tapasztalnak, az nem comme il faut. És a lány ezt mindig mosolyogva fordítja. Egyesek szerint a tűzzel játszik, de ifj. F erre magasról szarik: védjék meg a franciái, akikkel most is kvaterkál.

Ifj. F soha nem tud megtervezni semmit úgy, ahogy szeretné – főleg, leginkább és elsősorban a nőügyeit. És most, tessék: szinte percre pontosan, ahogy előre kigondolta: jön a lány. A tér északi csücskén lép be a kávéház óriási ablakain kiáradó fénybe. Karcsú, meg minden, meg az ismert mosoly, azok az egyszerre gyermekien kedves, cinikus és erotikus ferde vágású szemek! Húú! – buggyan ki ifj. F-ből a tátott szájú csodálat.

M-nek sejtelme sem lehet arról, hogy másodperceken belül randizni fog, hogy a kávéház oszlopai mögül elé tornyosul az a mázsa közeli, 193 centi, akit ismer ugyan, de agit még nem adott neki, vagyis, nem érti: mire föl van itt ez a történés?

A „Szia, téged várlak” shakespeare-inek nem mondható antré-je annyira sérti ifj. F saját fülét (nemhiába: színházi ambíciókkal és némi drámairodalmi olvasottsággal bír), hogy legszívesebben lelépne, de azok a szemek ragyognak felé, ráadásul az említett háromságból a cinizmus hiányával.

Az első sör zutty, ahogy kell! A második a nem várt, gyors sikernek áldoztatik, a lány arcát gyönyörködve fürkészőn, néhány banális mondat kíséretében. A harmadiknál netovább, hisz nem a pia miatt ülnek itt, a macsós csajozós stíl pedig amúgy sem megy neki, főleg úgy, hogy a szinte folytonos szexuális vágyát elnyomja egy érzés, ami lenyugtatja, visszafogja…

Könnyed beszélgetés kelléke lenne tehát a harmadik krigli, ha a partner – bár ifj. F szellemesen sziporkázik – néhány rövid, mosolyba öltöztetett válaszon túl részt venne ebben a társasjátékban, de M nem egy szószátyár teremtés, aminek ifj. F ekkor nem örül igazán. Később persze M nyelve is aktivizálódik, ami – lám, ezúttal minő boldogság – nem verbális haszontalanságokban merül ki.

A következő hetek mesebelien harmonikusak, vagyis frankón megy minden. Igaz, idejük jelentős részét külön töltik. M dolgozik és kemény néptáncpróbákon teszi még tökéletesebbé a testét, már ha ez még lehetséges. Ifj. F pedig abban a színházi műhelyben él, melyről erőst hiszi – mit hiszi: tudja –, hogy egyszer a honi dohos, poros színházművészet megújítója lészen. Grotowskit és Brookot rajongja, Gordon Craig színházába képzeli magát, miközben – jelentős egóját legyűrve – csicskásnak is elszegődne Ascherék mellé Kaposvárra…

Szóval, van gondja doszt.

Szerencsére M szülei sokat vannak távol, így legalább éjszaka találkozhatnak. Kis kavics a zsalura, vigyázva, hogy a spion albérlő észre ne vegye. Aztán azt, ami a szobában történik, akár hallhatja is. Van mit! M-nek nemcsak a teste izzik, vibrál, hanem a szeme is. Szerelmes, és ezt meg is vallja. Azt mondja: neki ez az érzés az igazi boldogság; többet jelent, mint a szex.

Ifj. F kissé megroggyan a dupla súlyú vallomástól, merthogy M szerelmes, az nagyon is oké, hisz ő is az, de hogy a szex nem annyira..., vagy mi van…? Lehet, hogy nem olyan jó szerető, mint gondolja? M nagyon is jól tudja, mivel mit és mikor kell mívelni, de van olyan mutatvány, amire ő tanította meg, aminek a fortélyaiba ő vezette be a lányt. És ez azé', akárhogy is, na!

Ifj. F – természetesen M-nek köszönhetően – hamar feledi önmagával szembeni kételyeit. Mindketten izgatottak: néhány nap múlva csodás élményük lesz. Ifj. F-nek a csak azon a napon megüresedő kéglijében reggeltől reggelig szerelmeskedni fognak. De: M nem kap szabadságot, ifj. F-nek pedig beraknak egy elmaradt előadást. Találkozás megint este tíz után. Ifj. F feltűnően zaklatott. Az előadás szar, ha nem is csupán, de jelentős mértékben, az ő hibái miatt. Fásultságot érez, kérdések cikáznak az agyában, melyek mellett felkiáltójelként tornyosul a szerelem, vagyis: M.

Kissé megnyugszik. Szerelmeskednek, vagy valami hasonlóval próbálkoznak, illetve próbálkozik ifj. F, de van ez így: nem jön össze. M kedves, türelmes, ennek ellenére ifj. F kemény, macsós lépésre szánja el magát: megsértődik! A lányra!

A miért kérdésének feltevésére sem gondol, nemhogy a válasz kutatására.

Ifj. F szivacsosodó memóriájában, közel fél évszázad múltán jönnek elő a kérdőjelek, de már nincs felelet, pedig a felesége is – aki az M-mel megbeszélt senior randira szállítja (lévén ifj. F már vezetni sem tud) – csak arra kíváncsi, azt feszegeti, hogy miért?

Tomisén – motyogja ifj. F –, ez csak egy szerelem... emléke M-nek.