Stranger Things: hasítanak a szörnyvadászok

Publikálás dátuma
2019.07.03. 11:05

Fotó: Netflix
Jelenleg a Stranger Things az aktuális világmese, amelynek harmadik évadja most startol el a Netflixen. Van hozzá magyar szinkron is.
A mítoszépítés művészet. Különösen, ha az kultikus státuszt ér el meglepően hamar. A tévésorozatok esetében eleinte hosszú évek múltak el, mire egy-egy csoda váltotta egymást, de a streamingszolgáltatók megjelenésével szédületes sebességbe kapcsolt a sorozatipar. Már elgondolkozni sincs idő, esetleg meggyászolni egy-egy véget ért kedvencet, a kultuszszériák immár párhuzamosan is léteznek: például a HBO gyártotta Trónok harca két utolsó évadja miatt csak mindenki bosszankodott, hogy milyen silánnyá züllött a végére, tulajdonképpen már rég megtörtént a trónfosztás. Jelenleg ugyanis a Stranger Things az aktuális világmese – melynek csütörtökön immár a harmadik évadja startol el a Netflixen. Extra jó hír: magyar lokalizációval. A Stranger Things első évadja bombaként robbant 2016-ban. Pedig a Duffer testvérek, a széria alkotói első körben magukat akarták lenyűgözni azzal, hogy Steven Spielberg olyan korai műveit idézik meg, mint az E.T., a földönkívüli vagy a Kincsvadászok. Persze a képletet megbolondították a horror műfajával, jó kis Stephen King módra: adott 1983-ban egy fantasy-szerepjátékokért őrületesen rajongó baráti kör, amely „észreveszi”, hogy Hawkins nevű kertvárosukat valamiféle, párhuzamos univerzumból, úgynevezett Tótágasból érkező természetfeletti erő fenyegeti, és ez szorosan összefügg titkos kormánykísértetekkel. De ők, és a hozzájuk csatlakozó kísérleti csodalány, Tizenegy (Millie Bobby Brown) majd megoldják a világmegmentést. A„felnőttek” közül csak az egyik szerepjátékos fiú anyja, Joyce (Winona Ryder) és Hopper sheriff (David Harbour) száll be a buliba. A második évaddal megingathatatlanul popkulturális jelenséggé vált a produkció, a gyerekszereplők közül a Tizenegyet alakító Millie Bobby Brown igazi sztárrá nőtte ki magát. Az is beszédes, hogy az IKEA is gyárt Stranger Things-féle – a nyolcvanas évek lakásbelsőire hajazó – bútorkollekciót. A rajongók idegeit közben borzolta az a tény, hogy a harmadik évadra mintegy másfél évet kellett várni és a finanszírozó Netflix aggodalmaskodott, hogy miközben telik az idő, felnőnek a gyerekszínészek, sőt még olyan tervük is volt, hogy rögtön két évadot gyártanak le, ám Matt és Ross Duffer, akik a legtöbb részt ők maguk írják és rendezik, hallani sem akartak erről. Meggyőzték a Netflixet: nekik is az lesz jó, ha a harmadik évad pazar lesz, mert csak akkor van csak értelme további szezonokban gondolkodni. Így a stúdió elkönyvelte, hogy a prémium termékük nem futószalagon készül, és nincs abban semmi ördögi, ha a gyerekszínészek öregedését folyamatosan beépítik a történetbe.
Amit tudni lehet előre a kiszivárogtatott információkból és előzetesekből: a harmadik évad mindössze nyolc részes lesz – ebből arra következtetünk, hogy nem lesznek töltelékepizódok. Időben 1985 nyarán, a tanítási szünetben járunk majd, tehát fél évvel odább a második szezon lezárásától, amelynek fináléjában a telekinetikus képességekkel rendelkező Tizenegy lezárta a Tótágas felé nyitott átjárót és hőseinknek, azaz Mike-nak (Finn Wolfhard), Dustinnak (Gaten Matarazzo), Lucasnak (Caleb McLaughlin), Willnek (Noah Schnapp) és a csodalánynak a pubertáskorral kell első körben felvenniük a harcot. Ebből kijut majd a jó Hopper sheriffnek is, aki a második évadban tulajdonképpen örökbe fogadta Tizenegyet, és ahogy David Harbour nyilatkozta: a morózus férfinak ez sokkal nagyobb stresszt okoz, mint valami intergalaktikus szörnnyel szemben kiásni a csatabárdot. A szövődő és felbomló kapcsolatok, szerelmek minden bizonnyal próbára teszik majd az örök barátság intézményét is. Jó kérdés tehát, hogyan mentik meg majd újfent a világot, ha esetleg nem marad együtt a nagy csapat. Mert, az biztos, hogy szükség lesz rájuk. Az előzetesből ugyanis kiderült: mielőtt bezáródott volna a két világ közötti kapu, valami igen gonosz és gusztustalan szubsztancia maradt a nyakunkon.

Mitológiai alapok

Gwenda Bond amerikai New York Times bestseller szerző Gyanakvó elmék című, magyar nyelven ma megjelenő regénye az első hivatalos Stranger Things-könyv, amely a rajongóknak kötelező, hiszen a széria mitológiai alapjait tárja fel. Az 1969-ben, Hawkins-ban játszódó történet Tizenegy édesanyjáról, Terry Ivesról szól, aki önkéntesként kerül a titkos kormányzati kísérletek közelébe. A második kötet még csak angolul elérhető, a címét egy Bruce Springsteen-lemeztől kölcsönözte (Darkness on the Edge of Town), és Hopper a főszereplője. Ez a sztori egészen 1977-ig megy vissza az időben, amikor Hopper még New Yorkban volt gyilkossági nyomozó, és a seriff egyik „bizarr kalandját” eleveníti fel.

Témák
Netflix sorozat

„Az érdekelt, milyen érzés idegennek lenni” – Svetlana Žuchovával beszélgettünk

Publikálás dátuma
2019.07.03. 09:35

Fotó: Népszava
Hogyan változhat egy könyvhöz való hozzáállásunk az adott kor történéseinek hatására? Yesim című kisregénye kapcsán erről beszélgettünk Svetlana Žuchová szlovák íróval.
Egy fiatal ausztriai emigráns török énekesnő monológja, aki egy terápia folyamán próbálja megérteni, elmondani az érzéseit – áll a Yesim című kötet ismertetőjében. A lebilincselő kisregény különös fénytörésbe helyezi egy nő és egy férfi szerelmi történetét. Svetlana Žuchová 2006-ban megjelent regénye a megírásának idején sokkal kevésbé szólt a migrációról, mint egy fiatal nő érzéseiről. – Amikor írtam a regényt, sokkal kevésbé volt jelentős a politikai aspektus, számomra ez Yesim és Max története volt. Tizenhárom évvel ezelőtt még szinte elhanyagolható volt azok száma, akik bevándorlóként érkeztek a térségünkbe, a könyv ezért sokkal inkább a kapcsolatokról szólt. Azt hiszem, korábban még nem is kérdezett erről senki – válaszolta lapunknak a szlovák szerző, akinek magyarul nemrég megjelent regényét a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár keretében mutatták be.
A regényben a törökországi gyökerekkel rendelkező Yesim által felidézett történeteken át láthatunk bele emigráns családjának és környezetének életébe, és abba a közegbe, amelyben megpróbálnak új életet kezdeni. A fiatal nő mindent megtesz, hogy találjon valakit, akivel megoszthatja az életét. Ezért is rendhagyó, hogy úgy számol be mindennapjairól, mintha terápián lenne. Az író szerint nincs kiemelkedő jelentősége annak, hogy a főszereplő török: az osztrák környezetben szinte természetes volt számára, hogy a törökökről írjon, mint az egyik legnagyobb ott élő nemzetiségről. – A 2000-es évek elején a könyv írásakor Bécsben tanultam, és azt hiszem, akkor még azoknak az embereknek a helyzete is más volt, akik Kelet-Európából Bécsbe érkeztek. Általánosságban érdekelt az a szituáció, amit egy bevándorló élhet át. Nem annyira számít, hogy Yesim milyen nemzetiségű, sokkal inkább az érdekelt, milyen érzés idegennek lenni, hogyan lehet kialakítani az otthont egy idegen országban – részletezte Svetlana Žuchová.
Az író szerint nagy mértékben a saját tapasztalatainktól is függ, miként tekintünk a bevándorlók helyzetére. Mást jelent ez a kérdés azoknak, akik az egész életüket egy országban élték le, vagy akik csak akkor láttak bevándorlókat, amikor azok az országukba jöttek. – A korábbi kelet-európai országokban élők azonban azt hiszem, megtapasztalhatták, hogy milyen külföldre utazni bevándorlóként. Épp ezért szerintem jobban meg kellene értenünk ezt a helyzetet. Az országaink hosszú migrációs múltra tekintenek vissza – legalábbis Csehszlovákiából, például az 1960-as években, a szovjet megszállás idején sokan emigráltak –, mégsem vagyunk túl befogadóak, amikor manapság erről van szó – hangsúlyozta a szerző. Ám úgy véli, a változáshoz valószínűleg több időre van szükség. – Szlovákiának is idő kell, hogy megértse, a bevándorlók nem veszélyesek, hanem akár segíthetik is az országot. Ez egy lépésről lépésre történő folyamat – fűzte hozzá.
A kelet-európai közös múlt kapcsán a szerző megjegyezte, hogy az országok kulturálisan még mindig közel állnak egymáshoz, vannak olyan hasonlóságok – például a konyhaművészetünk –, amelyek nem tűnnek fontosnak, mégis a közös történelem áll mögötte. – De alapjaiban ma már más a helyzet. Alig találsz olyan fiatal szlovákot, aki beszélne magyarul, vagy fordítva. A nagyszüleim generációjának ez még megszokott volt – hangsúlyozta az író, akinek nagyapja magyar volt, ám ő már Szlovákiában született, viszont ma Prágában él. – Én azt mondanám, a régióban érzem magam otthon. Nem kizárólag Szlovákiában, hanem ebben a környezetben – Ausztriában, Magyarországon, Csehországban is. Azt hiszem, az, hogy számos országban éltem, erősíti ezt az érzetet.
De mi is az otthon? – ez a könyv egyik fő kérdése. Yesim bizonyos szempontból otthontalan, nem találja a helyét az országban, és a közvetlen környezetében, az emberi kapcsolataiban sem. – Vannak, akik mindenhol otthonra találnak, míg mások csak azon a helyen, ahol születtek – vélekedik Svetlana Žuchová. – Bár ma már szinte nincsenek határok, és bárhová mehetsz a világban, még megtalálhatod az otthonodat. Mégiscsak szükségünk van az otthon érzetére, egy olyan saját territóriumra, ahol biztonságban érezzük magukat, legyen az éppen egy sátor vagy egy ágy.

Infó: Svetlana Žuchová: Yesim Womanpress, 2019. Fordította: Vályi-Horváth Erika

Névjegy

Svetlana Žuchová (1976) szlovák írónő Pozsonyban szerzett orvosi diplomát, Bécsben pszichológiát tanult. Jelenleg Prágában él, pszichiáterként dolgozik. Szépirodalmat és szakirodalmat is ír. Yesim című kisregénye 2006-ban jelent meg, és bekerült a rangos Anasoft litera díj döntőjébe is. A Jelenetek M. életéből című 2013-ban (magyarul 2017-ben) megjelent könyvével 2015-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját.

Szerző

Pörgés és egy kis melankólia

Publikálás dátuma
2019.07.02. 13:30

Fotó: VéNégy Fesztivál
A gimis zenekarként indult Carson Coma angol nyelvű dala (Let’s Call It a Day) lett az idei VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó himnusza. Vajon milyennek látják Közép-Európát a mai húszévesek?
A Carson Coma – kezdeti tagcserék után – tavaly nyáron nyerte el állandó formáját, amelyben az Olaszországban felnőtt Fekete Giorgio énekel, Bóna Zsombor gitározik, Jónás Attila basszusgitározik, Kun Bálint billentyűs hangszereken játszik, Héra Barnabás dobol és Gaál Péter ütőzik. A zenekar szokatlan elnevezése Ben Carsonra, a legutóbbi amerikai elnökválasztás egyik republikánus jelöltjére utal, aki ritka rendellenessége, a narkolepszia miatt még élő televíziós vitában is elaludt, és az interneten gyorsan mém lett belőle. A Carson Comának tavaly megjelent egy single-je (online kislemeze), amihez retró hangulatú klipet készítettek. Első magyar nyelvű daluk stúdiófelvétele tavasszal készült el, majd hamarosan jött az első nagylemez, Corduroy Club címmel. Amikor azt kérem, hogy a lemezt sokadszorra is meghallgatva, szabadon mondják el asszociációkat, nagyon különböző témák jönnek elő. „Tiszta hatvanas évek. Mintha a Kalefon találkoztunk volna, hogy aztán este bemutassuk a haverjainknak ezt a dalt a MetróKlubban” (Kreolkék Pillanatok). „Bálint rockoperája, a lemez legzúzósabb száma. Az egyik legsötétebb hangulatú dal, mégis erre őrülnek meg az emberek a legjobban, ha élőben játszunk (Cringe Days). „Visszavágyódás a gyerekkorba, amikor még a vasárnap reggeli Kölyökklub volt az, amit legjobban vártál a hétvégén. A húszas éveid elején ez remélhetőleg már nem így van.” (Sunday Morning Cartoon). Ezek a kommentek is jelzik, hogy eklektikus anyag született, de a Carson Coma zenészei nem bánják a sokféleséget. „Hat különböző helyen szocializálódtunk” – zárják rövidre a kérdést. A VéNégy Fesztivál felkérését nagy megtiszteltetésnek, kiugrási lehetőségnek tartják. „A dal azért működhet igazán jól egy fesztivál himnuszaként, mert van benne sok pörgés, egy kis melankólia, egy kis pszichedélia, de azért mégis a túláradó vidámság dominál” – mondja Giorgio. Szerinte a közép-európaiság kétségtelenül megfigyelhető vonásai, a közös történelem mellett a sokszínűséget, a toleranciát is lényeges hangsúlyozni. „Teljesen mindegy, hogy valaki lengyel, szlovák, cseh vagy magyar, az a fontos, hogy bármelyik országban ugyanolyan jó fej tudjon lenni mindenkivel: saját honfitársaival és vendégeivel” – fogalmaz az énekes. Szerintük a kultúrában egyáltalán nem kell egységes arculatot mutatni, viszont a művészetek európai szintű támogatása megkerülhetetlen kérdés. Giorgio pozitív példaként említi az élőzenét játszó fiatalokat támogató Hangfoglaló Programot, amely nélkül a Carson Coma nem jutott volna el idáig.    Infó: VéNégyFesztivál és Színházi Találkozó Vác, Duna-part július 4.-7.   

Koncertek és színházi workshop

A váci Duna-parton hetedik alkalommal rendezik meg a VéNégy Fesztivált és Színházi Találkozót, amely kulturális programjaiban és társrendezvényeiben a közép-európaiság etoszát is szeretné hangsúlyozni. A hazai zenei élmezőnyéből fellép többek között Szabó Balázs Bandája, a Tankcsapda, a Vad Fruttik és az Irie Maffia. Erős lesz a színházi szekció, amelyben a kaposvári Csiky Gergely Színház Olt Tamás: Koncert, avagy semmi sem tökéletes című darabját adja elő, míg a külföldi résztvevők drámai témákat (autizmus, családon belüli erőszak) boncolgatnak. A négy ország színészei – Blaskó Borbála vezetésével – két héten keresztül együtt próbálnak Vácon, s a rendszerváltás témáját feldolgozva közös előadást is készítenek, amelyet a fesztivál zárónapján, július 7-én mutatnak be a színházi sátorban. 

Témák
fesztivál