Üvölt a Hold

Hajnal három körül kimentem a ház elé, mert jó hűvös volt odakint, gondoltam, a pontos menetrend szerint érkező rémálomból felriadva kiszellőztetem a fejemet, de hiába, mert éppen arra jött két hülye, és úgy ordítottak, hogy a kiszellőztetésből begőzölés lett. Mármint én gőzöltem be, nem ők, ők ugyanis részegek voltak, s egy kissé tán be is voltak tépve, mindenesetre többé-kevésbé indokolatlannak tűnt az a heves agresszivitás, ahogyan a néma világgal feleseltek. 
Át akartam slisszolni előlük a szemben lévő Haller-parkba, sűrű hely, elrejt. Van ott egy templom is, az úgy szokott hallgatni éjszakánként, olyan elszántan és konokul, mint egy elhagyott, üres szikla. De eszembe jutott, hogy a park a múltkor tele volt eldobált törött üvegekkel, a bokrok alján meg magatehetetlen, rongyos alakok hevertek, viszonylag messze egymástól, de szorosan egymáshoz tapasztotta őket az átható szagú, kimoshatatlan nincstelenség. 
Milyen furcsa kettősség dolgozik bennem ilyenkor! Sajnálom és szánom ezeket a nyomorultakat, és ha tudok, általában pénzt is adok nekik, s a kislányomat is erre biztatom, de magamban messze eltartom őket magamtól: az ő világuk az enyém is, de a sorsom nem. Azt nem adom. Dehogy sétálok át oda, nem volna jó most papucsban szilánkokat összeszedni. Úgyhogy inkább maradtam a Mester utcán, úgy tettem, mintha a két hülyét nem venném észre. Sőt, ahogy közeledtek, szokás szerint még én kezdtem mentegetni őket: biztosan rossz napjuk volt. 
Rossz hónapjuk. 
Rossz évük. Rossz életük. És a haláluk is rossz lesz. 
Biztosan ők is elváltak. Lehet, hogy ők is földönfutók, ők is egyedül élnek, nekik is rémálmaik vannak minden éjjel, és alóluk is megszüntettek egy országos napilapot. Ki tudja, lehet. Lehet nekik is saját, érvényes, minden helyzetben működő magyarázatuk az ésszel föl nem fogható történések megfejtésére. Sőt, még az is meglehet, hogy nincs. S éppen ez a bajuk, hogy nincsen a rejtélyekre semmiféle magyarázatuk, ezért állnak az egész világgal eleve haragban. 
Például velem, aki csak levegőztem az ezüstös, sápadt fényben, s igyekeztem eggyé olvadni a házzal. Mégis beszóltak, hogy húzzak az anyámba innen. Jó vicc, gondoltam, még hogy éppen én húzzak innen. Hiszen itthon vagyok, éppen csak kiléptem a kapun. A templomot bámultam helyettük, ezt a magas, megbántott sziklát, amit senki sem akar megmászni. 
Aztán nem történt semmi különös, csak egy kis verbális inzultus: kaffogtak rám ezek az emberek, mint a csahos kutyák. Ma semmi az itt Pesten. Itt naponta egymillió ember üvöltözik a másik egymillióval, másnap pedig cserélnek. Üvölt a szülő, üvölt a gyerek, üvölt a tanár, üvölt a diák, üvölt az autós, üvölt a gyalogos, üvölt az eladó, üvölt a vásárló, üvölt a főnök, üvölt a beosztott, üvölt a politikus, üvölt a szavazó, üvölt az író, üvölt az olvasó, üvölt a Nap, üvölt a Hold, üvölt az élet, üvölt a halál. 
Számomra sem fogható föl ésszel, hogy miért üvöltök. 
Hajnal három óra van, és üvöltök, mint a Hold.
Szerző
Kácsor Zsolt

Pinokkió

Palkovics László innovációs miniszter ismét kénytelen volt beismerni: hazudott. Nem igaz ugyanis, amire a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) megcsonkítása ügyében folyamatosan hivatkozik, vagyis hogy a német Max Planck Intézetek mintájára alakítja át a hazai akadémiai kutatóhálózatot. Maguk a német tudósok leplezték le a hazugságot Orbán Viktornak írt múlt heti levelükben. 
A miniszterelnök azonban nem alacsonyodott odáig, hogy német tudósokkal levelezgessen, helyette Palkovics reagált. Válaszlevelében nem tudott mit tenni, el kellett ismernie, hogy mégsem teljesen német minta, amit nálunk terveznek (egy kicsit sárgább, egy kicsit savanyúbb). Majd lényegében elismételte a szokásos mantrát, azt bizonygatva, véletlenül sem a nagyobb kormányzati befolyás és az uniós támogatások lenyúlása miatt van szükség az akadémiai kutatóintézetek bedarálására. Kérdés, ezek után Palkovics szava vajon mennyit ér a tudományos közösség számára? Nem valószínű, hogy sokat. 
A Pinokkió-miniszternek ugyanis nem ez az első hazugsága: tavaly még azt hangoztatta, a kormány nem akarja elvenni az MTA-tól a kutatóintézeteket. Rá egy évre mégis pontosan ezt történt. De mondta azt is: a kormány nem akarja csökkenteni az MTA költségvetését. Majd a pénzek visszatartásával zsarolták az Akadémia vezetését. Hazugság a hazugságban, hogy közben arról beszélt: a kormány álláspontja egy éve változatlan. 
Noha a németeknek Palkovics válaszolt, nem véletlen, hogy levelüket eredetileg a miniszterelnöknek címezték. Minden bizonnyal ők is tisztában vannak azzal, hogy a „kormány” itt egyetlen embert, Orbán Viktort jelenti. Mindenki más csak egy drótmadzagon rángatott, lelkiismeretétől megfosztott, szükség esetén szemrebbenés nélkül feláldozható báb. Az egykor méltán elismert MTA-tag, Palkovics László is.
Szerző
Juhász Dániel

Jó kezekben

Bár abban talán még ma is illik kételkedni, hogy minden kisebb-nagyobb ügy ebben az országban a kormányfő tudtával, sőt akaratából jön létre, ahhoz azonban nem fér kétség, hogy a hazai mércével óriásnak tekinthető üzletben, a legfőbb infokommunikációs szolgáltatónak, a T-Systemsnek a 4iG számára történő eladásában Orbán Viktor keze közvetlenül benne van. 
Ami akár még rendben is lehetne. A piacgazdaság játékszabályait rendezett körülmények között alkalmazó országokban is általános gyakorlat, hogy a gazdasági miniszter, de esetenként maga a miniszterelnök is tárgyal egy nemzetközi konszern vezetőjével, esetünkben a T-Systems tulajdonosának, a Deutsche Telekomnak az első emberével. Leginkább persze tájékozódási jelleggel, azt vizsgálva, hogy egy várható megállapodás mennyiben szolgálja országa érdekeit. Magyarország azonban nem ilyen hely. A mi kormányfőnk aktivitásának egyetlen célja van: annak kiderítése, hogy a saját érdekei teljes mértékben érvényesülnek-e.
Orbán Viktor régi vágya, hogy az olyan nagy rendszerekre, mint példának okáért a pénzvilág vagy az energetika, teljes rátekintése legyen. Ennek álcázására úgymond a nemzeti tulajdon primátusát valósítja meg a nemzetgazdaság szinte minden területén. Alig pár strómant - családtagot, közeli barátot - mozgat annak érdekében, hogy saját anyagi biztonságát megteremtse, és közvetlen ellenőrzést hozzon létre az általa stratégiailag fontosnak tartott ágazatokban.
A mostani üzletben a mindenhez értő Mészáros Lőrinc csak mint a 4iG kisebbségi szereplője érdekelt. Mégis eszünkbe jut Orwell 1984 című futurisztikus szatírája, ahol a gondolatrendőrség olyan sisakot visel, amely alkalmassá teszi a viselőjét, hogy behatoljon a magánszférába. Napjaink gondolatrendőrsége az önkényuralmi rendszerekben, de nem csak ott, az információtechnológia. A mostani gigaüzletben résztvevők legfőbb megbízója az állam lesz, legérzékenyebb projektjük pedig a választás informatikai hálózatának működtetése, ellenőrzése. S ez nemcsak jó üzlet, de félelmetes is.
Szerző
Bonta Miklós