Ostobaság

Jól jegyezzük meg, miképpen kell visszavágni, amikor édes hazánkat merészelik bírálni. „Jogállamisági ostobaság”. Így nevezte – példamutató elszántsággal – a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, hogy a finnek ilyesmit emlegetnek, amikor a lisszaboni szerződés 7. cikkelyéről van szó. Vagyis arról, hogy eljárás indulhat azon tagállamok ellen, amelyeknél netán nincs minden rendben a jogállamisággal.

Márpedig Magyarország – nem is kicsit – érintett az ügyben, amit az unió soros elnökségét betöltő Finnország illetékes politikusai a jelek szerint nagyon is komolyan vesznek. Miniszterelnökük nem átallotta azt szorgalmazni, hogy csak olyanok juthassanak uniós forrásokhoz, akik tiszteletben tartják ezt az ostobaságot (értsd: jogállamiság).

Teljesen érthető, hogy ezek után Kovács Zoltán leszögezte, velünk nem lehet lacafacázni. Rámutatott, hogy Helsinkiben „bort isznak, és vizet prédikálnak”. Azaz másoktól megkövetelnék a demokráciát, de maguk fittyet hánynak rá. Még alkotmánybíróságuk sincs – pedig példát vehetnének a magyarról, ahol lényegében már csak a hatalom hívei ülnek a testületben, nehogy véletlenül nem megfelelő döntést hozzanak. Az államtitkár példaként említette, hogy ott a médiapluralizmus is veszélyben van, mert a Sanoma termékei a médiapiac 97 százalékát lefedik. Holott lehetne olyan is, mint a magyar, amelyben a nagy többség pártunk és kormányunk politikáját dicsőíti.

Köztudott, hogy Finnországban szeretik a magyarokat (bár meglehet, ezt már múlt időbe kell tenni). Kovács államtitkárt ez hidegen hagyja. Az ő dolga az, hogy válaszoljon, ha úgy érzi(k), méltánytalanság történt. A többi meg nem számít. Az sem, hogy a tények alapján Magyarország példát vehetne Finnországtól a demokrácia és a jogállamiság tiszteletben tartásából.

Hogy más ostobaságokat ne is említsünk.