Földrengés volt Jászberényben

Publikálás dátuma
2019.07.23. 13:08
Képünk illusztráció
Fotó: Muhammad Fauzy / AFP
A földmozgás helyi idő szerint 1 óra 14-kor mintegy három kilométeres mélységben keletkezett.
Kisebb, a Richter-skála szerinti 2,1-es erősségű földrengés volt Jászberény közelében kedden – közölte a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium szeizmológusa az MTI-vel. Mónus Péter tájékoztatása szerint a földmozgás helyi idő szerint 1 óra 14-kor mintegy három kilométeres mélységben keletkezett. A rengést néhányan érzékelhették, károkról eddig nem érkezett bejelentés – tette hozzá. 
Szerző

Felemás ítélet: részben a Ripost mellé állt a bíróság Nagy Blanka ügyében

Publikálás dátuma
2019.07.23. 12:47

Fotó: Népszava
A diáklány ügyvédje furcsának tartja a döntetlenre végződött jogi párbajt.
Mint azt már korábban mi is megírtuk, Nagy Blankáról a kormánymédia több orgánuma is azt állította cikkeiben, hogy a diáklány több tárgyból is bukásra áll. Nagy és ügyvédje bíróságra vitték a rágalmazási ügyet, amelyen a Lokál és az Origo nemcsak első fokon vesztette el emiatt a sajtópert, de hiába próbálkoztak fellebbezéssel, másodfokon is elbuktak a bíróságon, amiért szemlézték a Ripost.hu cikkét– írja a HVG.   Azonban (az első fokkal ellentétben) az utolsó eljárásban, pont a Ripost jogorvoslati kérelmével értett egyet a Fővárosi Ítélőtábla. A „Több tárgyból bukásra áll, gyakran lóg az iskolából a mocskos szájú diáktüntető” című cikket megjelentető kormánypárti bulvárlap azért fellebbezett, hogy mégse kelljen lehozniuk a teljes helyreigazítást. A Fővárosi Ítélőtábla pedig június végén született, de nemrég kézbesített ítéletében nekik adott igazat: továbbra is kötelesek ugyan közzétenni a helyreigazító közleményt, amiből kiderül, mit állítottak a lányról valótlanul, viszont ezt jelentősen finomították – tudta meg a lap.
A bíróság szerint ugyanis rendben az a rész rendben van, hogy a „mocskos szájú diáktüntető” már annyit lógott az iskolából, hogy „a kicsapás szélére kerülhet”.

A Hercsik Zita bíró által vezetett tanács szerint ugyanis a Ripost.hu az olvasói számára ezt csak mint egy „lehetséges végkifejletet vázolta fel”, de nem állították tényként, hogy emiatt elbocsátják az intézményből.
Szerző
Témák
Nagy Blanka

Már nem csak terrorcselekménnyel gyanúsítják Hasszán F.-et

Publikálás dátuma
2019.07.23. 10:32

Fotó: TEK
„A megalapozott gyanú tovább erősödött, az elkövetési idő pedig pontosabban körülhatárolhatóvá vált” – közölte az ügyészség.
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség Hassan F-et a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján gyanúsítottként hallgatta ki a Btk. 143.§ (1) bekezdésének e) és g) pontjába ütköző emberiesség elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt is” – áll az ügyészség keddi közleményében. Azt írják, hogy a nyomozás során az elmúlt három hónapban a nyomozó ügyészek számos nyomozati cselekményt végeztek, többek között külföldön, így Máltán is. „Mindezek alapján a megalapozott gyanú tovább erősödött, az elkövetési idő pedig pontosabban körülhatárolhatóvá vált” – teszik hozzá.
A Budai Központi Kerületi Bíróság pénteken nem jogerősen döntött arról, hogy újra meghosszabbították a médiában csak az Iszlám Állam emírjeként emlegetett szír férfi letartóztatását: F. Hasszán legfeljebb szeptember 24-ig marad fogságban, vagyis elfogásától számítva fél évig rács mögött marad. A döntésről kiadott közlemény külön kitért arra, hogy a szír férfi ügyvédje, a közleményben névvel nem említett Kelen László a bizonyítékok megalapozatlanságára hivatkozva kérte a letartóztatás megszüntetését. Hogy a gyanúsítás miért nem állja meg helyét a védő szerint, arról Kelen lapunknak is nyilatkozott, erről itt írtunk bővebben. Kelen egyébként a Népszavának már hétfőn beszélt arról, hogy Polt Péter legfőbb ügyész nemrég arról rendelkezett, védence emberiség elleni bűncselekmény miatt is megvádolható lesz.
Szerző
Témák
F. Hasszán
Frissítve: 2019.07.23. 10:54