Minden hullámhosszon

Megtört-e a balliberális médiatúlsúly Magyarországon címmel rendeztek „vitát” a tusványosi szabadegyetemen. Ez egy tényállítás, mégis szinte minden szava köré járna az idézőjel.

A balliberális médiatúlsúlyról annyit, hogy 1996-ban a jobboldal ellenzékből is meg tudta akadályozni az egyik kereskedelmi tévékoncesszió liberális hátterű tulajdonoshoz kerülését (hiába kapta az érintett pályázat a legmagasabb pontszámot), amúgy meg az akkori aranykorban a magyar sajtó nagy része külföldi médiacégek kezében volt, akik pont annyira voltak jobb- vagy baloldaliak, amennyire a közönség igényelte.

A tusványosi szeánsz rég nem szabadegyetem, hanem Orbán Viktor hakniszínpada. Az úgynevezett vitán kizárólag a magyar adóforintokból a Fidesz dicsőségét zengő médiaszereplők és „szakértők” – Boros Bánk Levente udvari kobzostól Dukász Magorig, aki címe szerint a Fidesz digitális igazgatója – beszélgettek arról, hogy mennyire rendben van minden a hazai médiában. Azaz már az alapfelállás meg a kérdésföltevés is súlyosan manipulált volt, de még így sem sikerült nyilvánvaló ferdítések nélkül abszolválni az eszmecserét.

A Pesti Srácok nevű jóhírgyár képviselője egyenesen arról elmélkedett, hogy reméli, a hirdetők is látnak majd fantáziát a jobboldali sajtóban, mert „jelenleg a hirdetések nagy része a balliberális médiában jelenik meg”. És senki sem mondta a képébe, hogy figyelj, pajtás, az épp az Európai Bizottság előtt levő, fillérre végigszámolt versenyjogi panaszbeadvány szerint a KESMA és az alapítványon kívüli pártsajtó együttesen 64 százalékot zabál föl a teljes magyar reklámtortából, ha pedig a közmédia hírharsonáit is ideszámítjuk, máris 77,8 százalékot kapunk.

Vagyis a balliberális médiatúlsúly – ha volt is – biztosan megszűnt, ti viszont a mi pénzünkön hazudtok éjjel, hazudtok nappal, hazudtok minden hullámhosszon.