Minden hullámhosszon

Megtört-e a balliberális médiatúlsúly Magyarországon címmel rendeztek „vitát” a tusványosi szabadegyetemen. Ez egy tényállítás, mégis szinte minden szava köré járna az idézőjel. 
A balliberális médiatúlsúlyról annyit, hogy 1996-ban a jobboldal ellenzékből is meg tudta akadályozni az egyik kereskedelmi tévékoncesszió liberális hátterű tulajdonoshoz kerülését (hiába kapta az érintett pályázat a legmagasabb pontszámot), amúgy meg az akkori aranykorban a magyar sajtó nagy része külföldi médiacégek kezében volt, akik pont annyira voltak jobb- vagy baloldaliak, amennyire a közönség igényelte. 
A tusványosi szeánsz rég nem szabadegyetem, hanem Orbán Viktor hakniszínpada. Az úgynevezett vitán kizárólag a magyar adóforintokból a Fidesz dicsőségét zengő médiaszereplők és „szakértők” – Boros Bánk Levente udvari kobzostól Dukász Magorig, aki címe szerint a Fidesz digitális igazgatója – beszélgettek arról, hogy mennyire rendben van minden a hazai médiában. Azaz már az alapfelállás meg a kérdésföltevés is súlyosan manipulált volt, de még így sem sikerült nyilvánvaló ferdítések nélkül abszolválni az eszmecserét. 
A Pesti Srácok nevű jóhírgyár képviselője egyenesen arról elmélkedett, hogy reméli, a hirdetők is látnak majd fantáziát a jobboldali sajtóban, mert „jelenleg a hirdetések nagy része a balliberális médiában jelenik meg”. És senki sem mondta a képébe, hogy figyelj, pajtás, az épp az Európai Bizottság előtt levő, fillérre végigszámolt versenyjogi panaszbeadvány szerint a KESMA és az alapítványon kívüli pártsajtó együttesen 64 százalékot zabál föl a teljes magyar reklámtortából, ha pedig a közmédia hírharsonáit is ideszámítjuk, máris 77,8 százalékot kapunk. 
Vagyis a balliberális médiatúlsúly – ha volt is – biztosan megszűnt, ti viszont a mi pénzünkön hazudtok éjjel, hazudtok nappal, hazudtok minden hullámhosszon.

Válságstratégiák

A közgazdászok úgy tartják, hogy éppen tíz esztendővel ezelőtt ért véget az a gazdasági világválság, amelyre akkor már nyolc évtizede nem volt példa. A krízis lezárult ugyan, de ezzel egyidejűleg megszületett az az állandósult félelem, amely folyamatosan a maga igazát látja  bebizonyosodni: „Nyakunkon egy újabb gazdasági válság.”  
A NER a 2020-as költségvetés megfogalmazásakor külön fejezetet szentelt a gazdaságvédelmi akciótervnek. Ha komolyan vennénk ezt a propagandaszólamot, akkor feltehetnénk a kérdést: mitől félünk? A kirobbanni készülő, majd elcsitulni látszó kereskedelmi háborútól? Vagy attól, hogy a magyar gazdaság húzóágazata, a gépkocsigyártás visszaesik? 
Az tény, hogy Pozsonyban kétezer dolgozónak útilaput kötött a talpára a globális piacvezető Volkswagen-konszern. Szinte ezzel egyidejűleg profitfigyelmeztetést adtak ki az iparág olyan óriásai, mint a Daimler, a Ford, a Continental vagy az Aston Martin. Ilyesmivel akkor szoktak élni, ha olyan váratlan gazdasági eseményre számítanak, amely a tőzsdei részvényeik árfolyamesésével jár. A sorból láthatóan hiányzik a Volkswagen, s nem véletlenül. Ők ugyanis arról tájékoztatták a nagyérdeműt, hogy a második negyedévben ugyan kevesebb autót adtak el, de az árbevételük ennek ellenére tisztes mértékben emelkedett. S önbizalmukat mi sem bizonyítja jobban, minthogy a német cégcsoporthoz tartozó Audi ünnepélyes bejelentést tett: új termelő üzemcsarnokot épít a magyar költségvetésből származó több milliárdos ingyen pénzt is felhasználva. A győri üzem pedig nemsokára azzal dicsekedhet, hogy alkalmazottainak száma eléri a 15 ezer főt, motorgyártásával pedig az elektromobilitás élére áll.
Könnyű belátni, hogy ezek nem a válság kísérőjelenségei.  Sokkal inkább Chuchill - a Brexit-fenyegetettség éveiben is aktuális – mondásának szellemében járnak el a Volkswagen stratégái: ha valamit nem tudsz megakadályozni, akkor állj az élére. A magyar gazdaság sem védelemre szorul, megújulásra annál inkább.
Szerző
Bonta Miklós

Szabad lopni

Ötmilliárd. Ennyi került kézen-közön ilyen-olyan zsebekbe az állami MVM-től, a mi MVM-ünktől, a mi vagyonunkból. Jó, a cég kapott cserébe pár, Jófogásról levadászható számítógépet meg néhány szoftvert. Igaz, ráírták, hogy „Központi Termelés Megjelenítő és Felügyeleti Rendszer”. Tyű, ez már biztos nem semmi! – gondolhatnók. Betűnként százmillió. Végülis meg kell adni a módját.
Legyünk őszinték: ötmilliárd csepp a tőlünk lenyúlt közpénzek csendes óceánjában. Az ügy inkább a végrehajtás pancser mivolta miatt bukkant a felszínre. Egy ötmilliárdos beszerzésnek fel se kéne tűnnie egy ezermilliárdos forgalmú és vagyonú állami csoportnál. Amiként számos hasonló „beszerzés” bizonyára nem is akad fenn. Itt is csak az okozta a gondot, hogy akkori könyvvizsgálójuk, a KPMG nyilvánosan ki akart térni az ügyre. Ezt elkerülendő – teljes hírzárlat mellett persze – őrült ramazuri kerekedett, aminek lavinája még az MVM-et felügyelő gigaminisztériumot is elsöpörte. Teljes joggal. Azt ne mondja senki, hogy a szerény áru és az érte adott bőröndnyi közpénz értékaránytalansága nem tűnt fel a közbeiktatott svájci MVM-leány korábbi igazgatóságában ülő Mihalovics Péternek, Seszták Miklós akkori miniszter kabinetfőnökének.
Nehéz mást gondolni, mint hogy ebben mindenki sáros.
Az azóta eltelt idő a válságkezelés iskolapéldája. Patikamérlegen adagolják a „rendteremtés”, a „megtisztulás” híreit éppúgy, mint a szálak összekuszálását, végtére pedig a szereplők csendes kimentését és a halk óramű változatlan olajozását. Az érintett vezetők, minisztériumtól leányvállalatokig, kétségkívül "repültek". Ám landolásukat vastag állami párnák tompították. Az érintett egykori MVM-vezér, Zsuga János az Index szerint Japánban Garyu Trading néven alapított céget, ami a magyar adófizetők 1,1 milliárdja fejében helyi üzleti lehetőségeket kereshet hazai kkv-knak. (A Zsuga János által behatóan ismert karatevilágban a garyu rettentő erejét csak szükség esetén kimutató, nyugvó sárkányt jelent.)
Barátilag persze mindenkiről hallhattuk, hogy na, ő aztán tényleg semmit se tudott az egészről. Alámtettek, megvezettek, tudod. A többiek, az igen, de én biztos nem. Indult aztán valamiféle titkos belső vizsgálat, amiben szakértők jó pénzért hónapokig elszöszöltek, szálakat bogoztak, majd az egészet lepapírozták, és arra jutottak, hogy ez van. Se felelős, se pénz. Az MVM megtisztulást hirdet, de azért lecserélték az ügyet kirobbantó KPMG-t a Deloitte-ra, és az esetről nem nyilatkoznak. Az Orbán-kormány alig leplezett örömmel nyugtáz. A nyakunkon maradt számítógépek meg majd jók lesznek az anyósnyelv alá.
Óhatatlanul adódik a párhuzam Kocsis István ügyével, akit 2008-ban hasonló simlisségek után csapott el Gyurcsány az MVM-től. Az akkori belső vizsgálat ugyanakkor a mostanival ellentétben feljelentésbe torkollott. Ennek nyomán az exvezért ma is börtön fenyegeti. Teljes mértékben megértjük az Orbán Viktor bizalmát is élvező Kocsis István őszinte csodálkozását, hogy ebben a rendszerben mit keres pont ő a vádlottak padján.
Szerző
Marnitz István