Szodoma Pesten

Menjetek békével, szolgáljátok Istent és embertársaitokat – mondta a plébános, és letette az bőrkötéses könyvet maga elé, az asztalra. Szép istentisztelet volt, ebben mindannyian egyetértettek. Ábrahámról volt szó, aki azt kérte a Mindenhatótól, hogy ha csak tíz igaz ember van Szodomában, az ő kedvükért kímélje meg a várost. A templom tele volt, néma csendben, lehajtott fejjel ültek a padsorokban, ki-ki a maga módján próbálta értelmezni a hallottakat. A hirdetéseknél már volt némi a zsivaj, néhányan el is indultak kifelé. Persze csak a hátsó sorokból. 
Aztán kipattant a szószékre Osztie plébános. Békés derűvel fogadták, a hívek többsége nem is hallotta pontosan, miről beszél. Valami táborról szólhatott, mert szóba kerültek dátumok, helyszínek, de hát a gyülekezetnek már megvolt a nyári programja, jobb is volna, ha ennek is gyorsan vége lenne. A mondatfoszlányok aztán kezdtek összeállni. „A Mi Urunk... Minél többen... Fiatalok.. Válaszolni Miniszterelnök Urunk gyönyörű gondolatára...Szabadság... Keresztény... Keresztény szabadság... Édes hazánk.”
András felnézett. Egy pillanatra úgy rémlett, találkozik a tekintetük Jézuséval, aki a szószék fölötti kereszten függött. Ehhez mit szólsz? – kérdezte, de a szobor ismét csak egy szobor volt, a pillanat, úgy tűnt, elmúlt. Legutóbb akkor beszéltek, amikor Osztie a szószékről szólított fel minden „rendes, tisztességes” keresztény embert a kormány támogatására. Osztie egyébként is minden alkalmat megragad. Ha csak teheti, elmondja, mennyire helyesli, amit a kormány tesz, tett vagy tenni szándékozik. Isteníti Horthyt, utálja a liberálisokat, a kommunistákat, és mindenkit, akit annak gondol. 
András a többiek arcát leste, hallják-e, amit ő. Mellette egy asszony elmélyülten kotorászott a táskájában. A kopasz úr, előtte, áhítattal nézte a plébánost, szomszédja, egy nyugdíjas középiskolai tanárnő pedig lelkesen bólogatott. Tedd már meg – mondta Jézus, aki erre az alkalomra ismét megelevenedett, és egyébként is, már régóta szerette volna, ha András megteszi. Ő lassan bólintott, aztán kikelt a padból, és teljes erejéből a kőpadlóhoz vágta az imádságos könyvét. Nagyot szólt. A misétől megilletődött templomban egy pillanatra néma csend lett. A kopasz úr vádlón meredt rá, a nyugdíjas tanárnő kis híján kiküldte – régi reflexek –, csak a táskában kotorászó asszony tett úgy, mintha semmi sem történt volna. 
András felkapta a könyvet, és határozott léptekkel kisietett. Valami baj van? – kérdezte tőle a koldus, aki évek óta kéreget a templomkapuban. Ez a... na mindegy – mondta András és fújt egy nagyot. Pénzt adott, ahogy mindig, aztán megkérdezte, hogy van mostanában. Közben vége lett a misének. Az emberek úgy mentek el mellettük, mintha ott sem lettek volna. A koldust András miatt büntették, Andrást meg a földön csattanó imakönyv miatt. Vajon a Názáreti nem csinált botrányt, amikor a kufárokat kiűzte a templomból? – kérdezte András. Mit gondol – válaszolta a koldus – volt ma tíz igaz ember a templomban? 
A Megváltó elégedetten sóhajtott a kereszten.
Szerző
Kövesdi Péter

Sosem késő

A sportoló, aki három éve még „Rám férne egy sajtburesz” megszólalásával lopta be magát sokak szívébe, a hétvégén kimagasló eredmények helyett szexuális zaklatási ügyéről lett híres.
A sportoló nagy reménység. Jó pasi, akiért rajongó lányok állnak sorba az uszoda előtt. Rettenetesen fegyelmezett napjaiból lépett ki egy estére, ami igazán elnézhető - áradnak a reakciók. Amelyek szerint egy szórakozóhelyen dolgozó pincérnő vagy táncosnő fenekének megfogása nem nagy ügy. Különben se legyünk álszentek, egy a szesztől lelazult vendég gesztusa benne van a lány fizetésében, elvégre nem könyvtárosnak állt. 
A sportoló pedig úgy tesz, mintha ő lenne Mátyás király okos lánya – bocsánatot is kér meg nem is. "Úgy gondolom, nem követtem el semmilyen súlyos vétséget, azt viszont meg kell értenem, hogy megsértettem bizonyos erkölcsi normákat, amelyek a helyi értékrend alapját képezik. A történteket sajnálom, a koreai lánytól szeretnék elnézést kérni, amennyiben valóban megbántottam, de a szexuális zaklatás vádját teljes mértékben visszautasítom."
Értsük jól, szerinte csak a távol-keleti kultúra különlegessége, hogy a nem kölcsönös szándékon alapuló testi érintkezés nem elfogadható. És így gondolkodnak azok is, akik most a magyar virtust emlegetik, akik szerint a zaklatással gyanúsított színházi rendező visszafogadása, vagy a vak komondorosként hírhedtté vált politikus újraválasztása éppúgy normális, ahogy félmeztelen fotókat küldeni idegeneknek. 
A helyzet nem lehet reménytelen. A sportoló fiatal még, előtte a valódi megbánás és bocsánatkérés lehetősége; a művészvilág el fogja vetni a megengedhetetlen módszereket; a választópolgár rá fog jönni, hogy az asszony mégsem verve jó. Az idősödő férfiak pedig nem tapló módon akarnak majd ismerkedni, visszaélve a közösségi oldal lehetőségével. Már most is késő - de talán sosem az.

Ünnep van, megoldom

Nagypapa úgy döntött, hogy ezt meg kell ünnepelni. Nem volt nálunk szokás a családban az ilyesmi, a házassági évforduló magánügy, apa vett egy csokor virágot anyának, ezzel el is volt intézve. De most változtak a dolgok. 
Nagypapa akaratos és makacs ember volt, Frida pedig megszokta. Ha Zoltán akar valamit, annak úgy kell lennie. Ha a levest forrón kéri, forrón kapja. Ha a spenótra lekvárt kér, megkapja. Ha ünnepelni akar, akkor legyen ünnep. Ötven év házasság, azért ez már valami. 
És milyen élete volt? Két világháború, világválság, partizán, ellenálló, szocdem, Népszava-előfizető, mindig a rossz oldalon. Vas- és Edényboltban leltárfőnök, egy kis sikítás, felfüggesztett. Most itt az alkalom. Ebéd jó étteremben, apa állja a számlát, az összes rokont meghívták, Alma néni Buenos Airesből, Sanyi Párizsból, Jenő Londonból, Pali Szombathelyről, Zsuzsi néni a Lajos utcából, Helga néni, a hajdúszoboszlói üdülőtárs... nem, ő azért mégsem. Menü összeállítva, tyúkhúsleves, brassói, somlói, nagypapa szerint ez kevés, előételnek hideg fogas dukálna, Gyurikám, rendben, elintézem. 
Én voltam a hozd-ide-vidd-oda felelős, mai szóval logisztikai mindenes, nem volt hálás munka. Ilyen a mi családunk. Intézem a foglalásokat, de Alma néninek megy a hasa, inkább lakik nálunk, Sanyinak udvarra néző szobát adnak a szállodában, Jenő egész úton hazafelé udvarolt egy légiutas-kísérő kisasszonynak, aki megígérte, hogy másnap délelőtt tízkor várja a Zserbó előtt, de nem jött el, Gyurikám, intézd el, te voltál maléves. Pali a hajnali gyorssal indult Szombathelyről, de a vonaton felejtette a virágcsokrot, Gyurikám, drága, megtennéd, hogy kimész a Délibe, hátha leadták. Zsuzsi néni délben még otthon, a tükör előtt áll és ruhát próbál, Gyurikám, megnéznéd, hogy melyik a legjobb, a férje, Árpi szerint mindegy, lóg rajta már minden, ki kellene békítened őket, és hozd el Zsuzsi nénit, ha jössz a Déliből, úgyis útbaesik. 
Megoldom, végtére is nem minden nap van ötven éves évforduló, tizennyolcezer kétszázhatvanegy éjszaka Fridával (egy Helga nénivel), ez igazán minden elismerést megérdemel. Nagypapa szólásra emelkedik, de már dolgozik benne a titokban lehúzott két feles, tökéletes házasság, mondja, felidézi az isonzói csatateret, ahol haslövést kapott, de egy olasz ápolónő megmentette, intek neki, ő megigazítja a nyakkendőjét, amit anyától kapott az alkalomra, de nem tud hozzászokni, kedvenc viselete a vasedényes kék munkaköpeny. Mindenki tapsol, amikor nagypapa befejezi a szónoklatot, igen, tökéletes házasság. 
Nagypapának nem elég meleg a leves, pedig a szakács maga hozta ki lobogva, azbeszt-kesztyűben, nem elég meleg, mondja nagypapa szemrehányóan, és rám néz, a brassóiban nincs elég fokhagyma, mondja Pali, ennél én is jobbat főzök, Jenő udvarolni kezd a pincérnőnek, aki azt feleli, hogy nem ér rá délután, Zsuzsi néni úgy tervezi, hogy nálunk alszik, elege volt a házasságból Árpival, aki nem becsüli őt, Sanyi átköltözne Alma nénihez, ő azonban kikéri magának. 
Tökéletes házasság.
Szerző
Odze György