„A vers állandó hiányérzetünk ébren tartója” – Egy jó költemény betalál

Bár kevesen vásárolnak rendszeresen költői műveket, sokak előtt ismeretlen a Szép versek antológia, a líra mégsem tűnt el az életünkből.

„Az volt a szándékunk, hogy olyan antológiát adjunk kézbe, amely az elmúlt esztendő költői termésének legjavát gyűjti egybe. Úgy gondoltuk, a más‐más arculatú költők, a versek alkotói alkalmasak rá, hogy sokféle ízlést kielégítsenek. Persze az ÁBC /sic!/ szeszélye témák és hangok változatos tarkaságát állította a szomszédság kirívó ellentétébe, s néha a legkülönbözőbb egyéniségeket helyezte egymás mellé” – áll a Magvető Kiadó Szép versek 1963 című kötetének bevezetőjében, amely kijelölte az azóta is töretlen kiadású kortárs magyar költészeti antológia helyét az irodalmi életben. Az Ünnepi Könyvhetek egyik biztos pontjává vált könyv szerkesztői az előző év nyomtatásban megjelent, nyolcvannégy szerző költői terméséből válogattak. Olyan versekből, amelyek a 2000, az Alföld, az Élet és Irodalom, a Hévíz, a Jelenkor, a Kortárs, a Pannon Tükör, a Tiszatáj és számos más lap hasábjain volt korábban olvasható.A kötetet kezünkbe véve felvetődik a kérdés: mennyire igaz az 1963-ban megfogalmazott gondolat, misz erint az antológiára megvan az igény? Egyáltalán, van még igény versekre?

A Szép versek egy nagyon fontos hivatkozási pont – leginkább a benne szereplő vagy épp belőle kihagyott költők számára, de rajtuk keresztül az egyes szerzők verseire kíváncsi olvasóknak is. – Az előző hét antológiában szerepeltem, az ideiből kimaradtam, amit még úgy is nehéz volt feldolgozni, hogy 2018-ban alig jelent meg versem. Ez is mutatja, milyen fontos szakmai visszajelzésről van szó, még ha a beválogatás ténye nem is feltétlen ígér széles körű olvasottságot – mondta lapunknak Áfra János, költő, az Alföld folyóirat szerkesztője. Az általunk készített online (nem reprezentatív) felmérés eredményeiből is elsősorban az tűnik ki, a kötet inkább a szakma számára jelent hivatkozási pontot, a válaszadók hatvanegy százaléka még nem vásárolt Szép verseket, tizennyolc százalékuk nem is hallott a Magvető Kiadó nagy hagyományú antológiájáról. A kitöltők mintegy egyötöde nyilatkozott úgy, hogy vásárolt már a kötetből. Ez az arány talán abból is adódhat, amire Áfra János is rámutatott: a kiadók többsége nem látja jó befektetésnek pénzt és energiát ölni a verseskötetek népszerűsítésébe. S a költő szerint az emberek többsége bele akar kerülni egy történetbe, részévé válni egy világnak, ám kevesen hiszik, hogy ez a versek által is megtörténhet.

A válaszadók között ellenben úgy tűnik, még mindig sokan olvasnak verseket (bár feltehetően azok egy része, akik egyáltalán nem, ki sem töltenek egy arról szóló kérdőívet): harminckét százalék olvas hetente, illetve ugyanennyien havonta, tizenhárom százalék évi, tizenhárom százalék napi rendszerességgel. Tíz százalék alatti azok aránya, akik már nem is emlékeznek, mikor olvastak utoljára verset. Az olvasók jelentős része szinte bármilyen verset szívesen olvas: legyen az ismert vagy épp kortárs szerző írása, de sokan a barát, ismerős által ajánlott költeményeket preferálják. – Az elmúlt évtizedekben jelentős hangsúlyeltolódások történtek mind a szövegek szelekciója, mind az olvasói tájékozódási pontok tekintetében. A tájékozódás egyre inkább áttolódik az internetre és a közösségi oldalakra, számos versmegosztó felület működik a Facebookon és az Instagramon is – vélekedik Áfra János.

Bár válaszadóink több mint fele jelezte, hogy otthoni könyvtára versesköteteit forgatja, hetvennyolc százalék az interneten (is) olvas verseket. A kitöltők egyharmada hetilapokban, folyóiratokban olvas, és tizennégy százalékuk az, aki saját bevallása szerint rendszeresen vásárol új köteteket. – A szerzők közül is egyre többen élnek a közösségi média adta lehetőségekkel, hiszen az a különös helyzet állt elő, hogy az olvasók jó része azt tekinti értékesnek, amivel többször találkozik. Az én-márkaépítés, az ezzel összefüggésben alakuló kultusz már Petőfi vagy Ady életművének ismertté válása szempontjából is kulcsfontosságú volt. Ezek alighanem kiiktathatatlan szempontok – hangsúlyozta a költő. S hogy mekkora ereje is van a közösségi médiának, azt az is mutatja, hogy válaszadóink nyolc százaléka ajánlott már verset ismerőseinek azon keresztül, és tizenhét százalék az elmúlt években népszerű kezdeményezéshez, a költészet napi versmegosztáshoz is csatlakozott.

A magyar irodalom folyóirat-centrikus, ha egy pályakezdő szerző verseskötetet akar megjelentetni, fontos referenciákhoz jutnia, a kiadók általában csak akkor foglalkoznak vele, ha jelentős publikációs listával rendelkezik. Szerencsére ma nagyon sok lehetőségük van a fiataloknak az önképzésre, számos műhely, kreatívírás tanfolyam és írótábor közül válogathatnak – jegyezte meg Áfra János. Megemlítette továbbá, szerkesztőként azt tapasztalja, sokkal többen vonzódnak a költészethez, és írnak megdöbbentően fiatalon jó verseket, mint értékelhető minőségű prózákat. – A középiskolás és egyetemista korosztály számára még nem szempont, hogy piaci alapon melyik a kifizetődőbb irány.

Hangsúlyozta, van néhány kiadó, amelyik igazán jól felépíti a szerzőit, menedzseli a könyveit, még akkor is, ha verseskötetről van szó, ami ritkán kecsegtet nagy eladási mutatókkal. – Ilyen szempontból példás az Athenaeum és a Scolar tevékenysége, a Jelenkor néhány népszerű kötete pedig ott hever a Libri könyvesboltok pénztárainál, ami igazán helyzetbe hozza a kiadványokat, szemben a többi sarokban eldugott vagy polcokra ki sem kerülő magyar verseskötettel – jegyezte meg. Ami a vásárlásokat illeti, a számok is a költő gondolatát igazolják vissza: kitöltőink kevesebb mint egytizede vásárol havonta verseskötetet, egyharmada évente, ám harmincöt százalék az, aki nem is emlékszik, mikor vett utoljára, illetve több mint húsz százalék jelezte, egyáltalán nem vásárol.

Az eredeti felvetésre, van-e igény a versekre, nincs egyértelmű válasz. Viszont a kérdés kapcsán, kinek milyen szerepet tölt be az életében a költészet, bizakodók lehetünk: a beérkezett vélemények alapján úgy tűnik, valóban lehet napjainkban is létjogosultságuk a költeményeknek. Míg van, aki szerint „mindennapi kult-betevő”, más úgy fogalmazott, „az irodalom esszenciája”. Akadt, aki Kányádi Sándor sorát idézte fel, miszerint „a vers állandó hiányérzetünk ébren tartója”. Olyan vélemény is érkezett, amelynek írója gyermekként szeretett verseket tanulni, ma már kevésbé forgatja őket.

Akad, aki nem kedveli annyira a szépirodalmat, más szívesebben olvas prózát, néha azonban szeret „elcsodálkozni egy-két jó (általában kortárs) költő nyelvi bravúrjain”. Egy válaszadó kiemelte, a vers az egyik legfontosabb dolog az életében, ő maga is ír verseket, és kedvenc költőinek versei élni segítik. Ezzel szemben, másnak nem feltétlenül elsődleges a költészet, de ha „normális nyelven beszél, és rá lehet jönni, miről szól” a vers, akkor jónak találja. S van, aki szerint „verset olvasni sokkal felkavaróbb, mint prózát, ezért nem célszerű nyilvános helyen verseskötetet forgatni.” A válaszadó ugyanakkor megjegyezte: „egy jó vers brutálisan be tud találni. Időről időre »megkívánom« a verseket, mint valami nehéz, de finom kaját – nem tudnék minden nap ezen élni, de rendszeres időközönként mégis muszáj fogyasztani.”