Modellektől a pohár szélén kiegyensúlyozott tojásig

Egy izgalmas kép önmagáért beszél, legyen a készítője világhírű, vagy a nemzetközi színtéren kevésbé ismert fotográfus. A magyar fotográfia huszadik század eleji korszakának lebilincselő felvételeivel találkozhatunk Székesfehérváron.

André Kertész, Moholy-Nagy László, Robert Capa, Brassai, Martin Munkácsi: a nemzetközi fotográfia történetében is meghatározó, magyarországi származású „ötök” neve mindannyiunk számára ismerősen cseng, és azt hallva azonnal szemünk elé is vetül egy-egy kiemelkedő felvételük. A hazai fotográfia története azonban számos más kimagasló életművet rejt, amelyekre szintén érdemes figyelni. Arányérzékkel és kiváló válogatással mutatja be az említett öt világhírű művész és további húsz elismert alkotó munkáit a Híresek és képek – Modern irányzatok a magyar fotográfiában című kiállítás Székesfehérváron. A Csók István Képtárban bemutatott, az első világháborút közvetlenül megelőző évektől a második világháború végéig terjedő időszakban készült százötven kép egyúttal a magyar fotótörténet különböző stílusaiba is betekintést enged. A nézők a képeken keresztül közelebb kerülhetnek a huszadik század eleji társadalmi és művészeti közeghez, a korabeli divatirányzatokhoz, a történelmi változásokhoz és az egyszerű hétköznapokhoz.

A XX. század elején a festészethez való hasonulás – az úgynevezett piktorialista stílus – volt az uralkodó irányzat, az önálló formanyelv azonban sokaknál már ekkor is élesen kirajzolódott – tudhatjuk meg a földszinti térben. Itt André Kertész számos képe (többek közt az Alvó fiú vagy a Szatirikus táncosnő) mellett Kerny István fotóművész, szakíró és múzeumszervező különleges trükkfelvételei is helyet kaptak, amelyeken a modell megduplázva látható, például önmagával sakkozva. Az asztalosból, majd pékinasból lett fotóművész Rónai Dénes, a magyar fotográfia aranykoszorús mestere (és a fotográfusképzés megalapítója) Pécsi József, Moholy-Nagy László és Martin Munkácsi képei szintén e térben versenyeznek a látogató érdeklődéséért. Az egytől-egyig lebilincselő felvételek közt látható Máté Olga portréfényképész egy-egy munkája is, az emeleten pedig más női fotográfusok, Kárász Judit, Besnyő Éva, illetve a magyar szociofotózás kiemelkedő képviselőjeként számon tartott Kálmán Kata felvételeivel is találkozhatunk.

Az első világháborút követő években a szociofotó mellett a magyaros stílus is kiemelt szerepet kapott, és a Bauhaus is sokakat lázban tartott. Az emeleti térben láthatjuk Balogh Rudolf, a két világháború közti időszak egyik legjelentősebb fotóriportere, és tanítványa Vadas Ernő, Angelo Pál, valamint a Kassák Lajos Munka-körébe tartozó Gönci Sándor és Haár Ferenc felvételeit. Az új tárgyilagosság első hazai képviselőjeként ismert Bárány Nándor, a galéria nevét viselő Csók István-tanítvány Kepes György, Csörgeő Tibor, Járai Rudolf, Kinszki Imre, Escher Károly és Lengyel Lajos egyedülálló fotói szintén szerepelnek Robert Capa vagy Brassaï (Halász Gyula) világszerte ismert képeinek szomszédságában.

Holott a kiállítás számos életrajzi elemet és iránymutatást kínál, mégsem rangsorol: épp úgy vetülhet reflektorfény egy kevéssé ismert szociofotóra, akár a világszerte ismert Capa-fotóra, a Milicista halálára. Csinos modell, kihalt utcakép, elrévedő vagy a lencsébe meredő tekintet, a háború utáni romok, építészeti bravúrok, egy tekercs spárga, vagy egy pohár szélén kiegyensúlyozott tojás ugyanakkora eséllyel lehet műalkotás tárgya. A kísérletező, kíváncsi attitűd hol szokványos, hol meglepő eredménnyel szolgál. A tárlat legnagyobb erénye, hogy felhívja a figyelmet rá, az, hogy ez az eredmény kinek mit jelent, korántsem a fotográfus nevétől, vagy ismertségétől függ. Csakis tőlünk, nézőktől.