erőszak;menekült;Frontex;

2019-08-06 19:20:03

Rendszerszintű túlkapások a menekültek ellen a határon

A határőrök erőszakot alkalmazva akarnak megszabadulni a menekülőktől, teljesen jogellenesen. Nem csak nálunk: a bolgár, a magyar, a görög határon elterjedt az „erőszak mértéktelen alkalmazása”.

Erőszakos magyar határőrökről szóló jelentések is szerepeltek az ARD német országos közszolgálati televízió kedd esti Report München című politikai magazinműsorában. A csatorna, továbbá a Correctiv nevű, független tényfeltáró német újságírókat tömörítő munkaközösség és a brit The Guardian című lap munkatársai betekinthettek a Frontex határon történt túlkapásokról szóló belső jelentéseibe. A nyilvánosságra került beszámolók alapján tömeges, hogy a határon szolgálatot teljesítők fenyegetésekkel, az emberi jogok megsértésével akadályozzák meg, hogy a menekültek menedékjogot kérhessenek. A bolgár, a magyar, a görög határon elterjedt az „erőszak mértéktelen alkalmazása” is – áll a jelentésekben.

Demeter Áron, az Amnesty International emberi jogi szakértője ehhez azt is hozzátette lapunknak, hogy régiós szintű módszerekről beszélhetünk: ahogy a magyar egyenruhások nyomják vissza Szerbiába a menekülteket, ugyanezt teszik a horvátok is, Boszniába küldik vissza a bevándorlókat. A nemzetközi jogvédő szervezet magyar munkatársainak vizsgálatai is azt igazolták, hogy a határőrök erőszakot alkalmazva akarnak megszabadulni ezektől az emberektől, teljesen jogellenesen.

Az Amnesty számára elfogadhatatlan, hogy komplett országokat egy tollvonással biztonságosnak nyilvánítanak, amivel elkerülik minden menekültügyi eljárás alapját, vagyis, hogy minden ember kérelmét egyenként megvizsgálják és elbírálják a hatóságok. Demeter Áron úgy fogalmazott a Népszavának, nem lehet komplett országokra kijelenteni, hogy biztonságosak vagy nem, hiszen előfordulhat, hogy valakit olyan országban üldöznek, ahol másokat nem. Amit tehát Magyarország tesz, nevezetesen hogy vizsgálat nélkül mindenki kérelmét elutasítja, ha az illető végigjött Szerbián, az elfogadhatatlan és ellentétes a nemzetközi joggal. - Pártolnánk, hogy az unió vizsgálja felül a biztonságos harmadik országokról szóló koncepciót – tette hozzá.

A szakértő ugyanakkor hozzátette azt is, hogy ez önmagában nem szüntetné meg a határokon alkalmazott erőszakot, ahhoz a kormányok tiltására és az elkövetők felelősségre vonására lenne szükség. A néhány magyar eljárás ellenére is ki lehet jelenteni, rendszerszintűek a túlkapások, az az általános, hogy az elkövetők felettesei tudomásul veszik a bántalmazásokat, netán biztatják is az embereiket erre. A felvetésre, hogy a mostani jelentések alapján az uniós határőrök is részt vesznek jogellenes akciókban, az Amnesty International munkatársa úgy reagált: a gyanú többször felvetődött már, de hivatalos jelentések ezt nem igazolták. A megtámadott menekültek pedig általában sokkos állapotba kerülnek, s csak annyit tudnak elmondani, hogy egyenruhások kiabáltak velük, majd valamelyik megütötte őket.