A siker gyógyító ereje

Publikálás dátuma
2019.08.07. 16:20

Fotó: Illyés Tibor / MTI
Nyolc hónap kényszerpihenő után márciusban tért vissza a pályára Balázs Attila, aki két és fél hete döntőt vívott az umagi tenisztornán, ezt követően pedig karriercsúcsot jelentő 136. helyre jött fel a világranglistán.
Azóta egy helyet rontott, ugyanakkor megfontolt versenyválasztással szeretne még előrébb kúszni a ranglétrán.
„Az év elején úgy gondoltam, a legjobb 200-ban kéne maradni 2019-ben, de változott a helyzet. Szeretnék idén még 140-150 pontot összegyűjteni, és ezzel a top 100-ba kerülni, ami már elég lenne ahhoz, hogy januárban az Australian Openen életemben először főtáblás legyek egy Grand Slam-tornán” – nyilatkozta szerdai sajtótájékoztatóján a 30 éves teniszező, akinek korábbi sérülése miatt nincsenek megvédendő pontjai a szezon hátralévő részében. Mint mondta, salakos challenger-versenyeken próbálja összeszedni a szükséges ranglistapontokat, így kihagyja az augusztus végén rajtoló US Open selejtezőjét.
Balázs felelevenítette, senki sem tudta, hogy mi baja van a lábának, és kilátástalannak érezte helyzetét. Az idő múlásával jobban lett, azonban pontosan ő sem tudja, hogy a sok masszázs és injekció közül végül mi segített. Ugyanakkor továbbra is kezelésekre szorul, lévén a sorozatterhelésnek köszönhetően elő-előjön a fájdalom.
A hétszeres országos bajnok játékos szót ejtett a szeptemberi Davis Kupa-osztályozóról is, amit hazai környezetben vív majd meg a magyar csapat „Fucsovics Marci visszatérése nagy előny és segítség lesz a válogatottnak az ukránokkal szemben, vele mi vagyunk az esélyesek, ezzel együtt nem számítok könnyű párharcra. Valószínűleg nem fogok kipihenten pályára lépni Budapesten, mert előtte négy olaszországi torna vár rám, de a meccsrutin biztosan meglesz” – szögezte le.
A Budai Tenisz Centrumban tartott sajtóeseményen részt vett Köves Gábor szövetségi kapitány is, aki örömét fejezte ki, hogy Balázs Attila a közelmúltban sok meccset nyert meg, azt pedig nagy lehetőségnek tartja, hogy másfél év után újra teljes csapatot tud kiállítani a Davis-kupában.
Szerző

Babos párosban nyolcaddöntőbe jutott a torontói tenisztornán

Publikálás dátuma
2019.08.07. 08:47

Fotó: Mehmet Eser/Anadolu Agency / AFP
Babos Tímea és Anett Kontaveit nyolcaddöntőbe jutott a 2,83 millió dollár (833 millió forint) összdíjazású torontói keménypályás női tenisztorna párosversenyében.
A magyar, észt kettős a Lucie Hradecka, Andreja Klepac nyolcadikként rangsorolt cseh, szlovén duónál bizonyult jobbnak kedden két játszmában. Babos Tímea azért Anett Kontaveit oldalán lépett pályára, mert Kristina Mladenovic a hétvégén Cincinnatiben kezdődő selejtező miatt nem akart párost játszani Torontóban - olvasható a magyar teniszező honlapján.
Az 50 percig tartó első szett volt kiegyenlítettebb, Hradeckáék az első, Babosék a negyedik játékban veszítették el adogatásukat, majd 5:5 után ugyanez történt egymás után. A rövidítést 7-5-re nyerte a magyar teniszező és észt partnere, a második játszmát pedig 31 perc alatt 6:3-ra. Ebben a szakaszban Babosék két, az ellenfél három adogatójátékot bukott el.
A magyar, észt páros következő ellenfele a Darija Jurak, Maria José Martínez Sánchez horvát, spanyol kettős és a Tuan Jing-jing, Cseng Szaj-szaj kínai duó mérkőzésének továbbjutója lesz.

Eredmény, páros, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Babos Tímea, Anett Kontaveit (magyar, észt)-Lucie Hradecka, Andreja Klepac (cseh, szlovén, 8.) 7:6 (7-5), 6:3

Szerző

Értékes FTC-döntetlen Zágrábban

Publikálás dátuma
2019.08.06. 22:01

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
A Ferencváros 1-1-et ért el a Dinamo Zagreb otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőkörének első mérkőzésén.
A csoportkörbe jutás és az ezzel járó garantált eurómilliók a tétje a Dinamo Zagreb és az FTC összecsapásának a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában. A párharc továbbjutója ugyanis már mindenképpen főtáblás az Európa-ligában, akkor is, ha a BL következő körében esetleg elbukik. 
Ennek a párharcnak nem a ferencvárosiak számítottak az esélyesnek, de a zöld-fehérek ebben az idényben már sikeresen borították fel a papírformát a bolgár Ludogorec ellen. Ebben a szezonban korábban mindig otthon kezdett az FTC, ezúttal azonban Zágráb volt a kupacsata első helyszíne. Az ellenfél április óta nem veszített tétmérkőzést, így tele önbizalommal várta a találkozót (április 27-én, Eszéken kapott ki 1-0-ra bajnokin legutóbb a zágrábi együttes). A múlt is a horvátok mellett szólt, eddig hat oda-visszavágós csatát vívtak magyar csapatokkal az európai porondon, és minden alkalommal továbbjutottak. 
Ezúttal is nagy lendülettel kezdtek a hazaiak, a harmadik percben Dani Olmo 20 méterről leadott, középre tartó lövése után ütötte ki a labdát Dibusz Dénes. Olmo tagja volt a nyáron Európa-bajnokságot nyerő spanyol U21-es válogatottnak és őt választották a torna legjobb játékosának. A hetedik percben megtörtént a baj: kényszerítő után Olmo tört be a tizenhatoson belülre, egy csellel becsapta Sigér Dávidot, majd a bal sarokba lőtte a labdát (1-0). A gól után is maradt a zágrábi fölény, a ferencvárosiak csak másodpercekig birtokolták a labdát, így folyamatos védekezésre kényszerültek. 
A játékrész közepén csökkent a nyomást, a 21. percben kapura lövésig is eljutott a magyar bajnok, Sigér 30 méterről lőtt, ám Dominik Livakovic könnyedén megfogta a labdát. Fölénybe került a magyar együttes, a zágrábi védelem jobb oldalán többször sikerült Nguen Tokmacnak  a zágrábi védelem mögé kerülni, de a beadásai nem voltak pontosak. 
A játékrész utolsó négy percében beszorult a Ferencváros, négy szögletet is elvégeztek a zágrábiak, az elsőt Dibusz Dénes ajándékozta nekik: a kapus senkitől sem zavartatva az alapvonalon túlra ejtett egy felpattanó labdát.  
A második felvonást aktívabban kezdték a ferencvárosiak, de csak szögletig jutottak, aminek hárítása nem okozott gondot a zágrábi védőknek. Az 55. percig a magyar együttes irányított, a hazaiak védekeztek, de komoly helyzetet nem tudott kialakítani Szerhij Rebrov vezetőedző csapata. 
A 60. percben egyenlítettek a vendégek: Olekszandr Valerijovics Zubkov visszagurítása után Tocmak kapásból lőtt, a Livakovicról kipattanó labdát Sigér kapura fejelte, Dino Peric nagyot nyújtózott, azonban a gólvonal mögül emelte ki a labdát (1-1). Fokozták a tempót a hazaiak, beszorult a Ferencváros, Heister a tizenhatoson belül adta oda a labdát Hajrovicnak, ő azonban kapásból, 10 méterről a felső kapufát találta el.  
A 70. percben Zubkov két kitűnő csel után tizenhat méterről lőtt, de Livakovic védett. A folytatásban szinte csak a ferencvárosi térfélen folyt a játék, a horvátok hatalmas energiákat mozgósítottak a győztes találatért, a látogatók pedig hősiesen védekeztek. 
Az utolsó pár percben sikerült enyhíteni a hazai szorításon, a ferencvárosiak sokat ígérő 1-1-es döntetlent értek el Zágrábban. A visszavágót jövő kedden rendezik telt ház előtt (az összes belépő elfogyott) a Groupama Arénában, ahol a ferencvárosiaknak egy gól nélküli döntetlen is elég a továbbjutáshoz.
Témák
labdarúgás