Pizsamás forradalmár – Post Malone zárta a nagyszínpados fellépők sorát a hétvégén

Publikálás dátuma
2019.08.12. 10:27
Post Malone
Fotó: Fűrész Zsolt / Rockstar Photographers
A Post Malone-ként elhíresült Austin Richard Post az R&B, house és elektropop elemeiből táplálkozó brit együttes, a Years&Years után állt az Ed Sheeran hatvan ezres rekordjával azért nem vetekedő, de így is igen szemrevaló méreteket öltő több tízezres közönség elé.
Nem vagyok nagy rajongója a 24 éves pop, rock, rap, trap zenét játszó amerikai üstökösnek. A koncert sem változtatott ezen, de beismerem, kellemesen pozitív csalódásként ért az a bő egy óra, amit a fesztivál nagyszínpadán töltött. A Post Malone-ként elhíresült Austin Richard Post az R&B, house és elektropop elemeiből táplálkozó brit együttes, a Years&Years után állt az Ed Sheeran hatvan ezres rekordjával azért nem vetekedő, de így is igen szemrevaló méreteket öltő több tízezres közönség elé. Megjelenésében és zenéjében is tökéletes ellentétét képezve a londoni bandának, az egyedül színpadra lépő fellépők sorát gazdagítva. A strassz kövekkel díszített necc topot, rövidgatyát és bakancsot viselő, nem mellesleg egészen bájos, szeretni való énekes fiú zenekarának jól átgondolt látvány és hangzásvilága a maga lépcsős színpadával, és vokalista duójával utólag már-már giccsesnek tűnt a világoskék pizsama szerű ruhában, mindössze italával kezében színpadra lépő énekeshez képest. A körítés azért itt sem maradt el teljesen, hiszen a fényjáték mellett görögtűz elemekkel is megspékelték az előadást, noha a széttetovált arcáról ismert ifjú önmagában, mindössze jelenlétével is teljesen megtöltötte az irdatlan teret. Egészen meglepő erővel uralta a színpadi energiákat, de ebben alighanem közönsége is segítségére volt, akik látszólag, az elsőtől az utolsóig a koncert minden pillanatát imádták.
A szüntelenül hullámzó végtelen embertenger hol szelíd rugózással, hol vad ugrálással és égbe nyúló kezekkel hol pedig üvöltő vokalistákként a dalszövegeket együtténekelve fejezték ki szenvedélyüket és szeretetüket, Malone pedig a rá jellemző „kifinomultsággal” és őszinteséggel a „Thank you fucking much” mondatot ismételgetve köszönte meg a meleg fogadtatást. A tengerentúlról érkező énekes, dalszerző a rap, trap és R&B műfajok koronázatlan királya 2015-ben robbant be először a köztudatba, mikor első számával, a White Iverson-nal, az US Billboard Hot 100- as listáján a top 20 közé került. Első stúdióalbuma a Stoney, a Billboard Top R&B and Hip Hop Albums listáján még Michael Jackson lemezénél is tovább maradt az első 10 között, ezzel megdöntve popikon 34 évig tartó rekordját. Az US Billboard 200-as listán az előkelő negyedik helyet vívta ki magának és háromszoros platinalemez lett. Igazán népszerűvé azonban tavalyi Beerbongs & Bentleys című albumával vált, amivel a nem teljesen pozitív kritikai fogadtatás ellenére nem csak a Billboard 200 toplista első helyén debütált, hanem az Év albumának járó Grammy-díj jelölést is elnyerte. Szélsebesen felfelé ívelő, rövid karrierje alatt eddig 60 millió lemezt adott el az Egyesült Államokban, a Recording Industry Association of America-tól Gyémánt oklevélben részesült, kétszeres American Music Award, egyszeres Bilboard Music Award, valamint MTV Video Music Award díj nyertes. Már négyszer jelölték Grammy-díjra. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy az állandó koncertezés mellett sem áll le a dalszerzéssel, hiszen a hírek szerint, alig több mint egy évvel az átütő sikeralbum után már harmadik lemeze is elkészült és szeptemberben nyilvánosság elé kerül.
A koncerten jól összeállított dallistát prezentált, amin a legnépszerűbb számok, így a Better Now, a Psycho a Rockstar és a Congratulations ugyanúgy helyet kaptak, mint a bárszéken ülve, egy gitárral előadott lírai dal, ami nem csak egy „másik arcáról”, hanem a már korábban is sejthető színtiszta hangjáról és széles hangterjedelméről is tanúbizonyságot tett. Azt mondjuk elég rosszul esett végignézni ahogy néhány számmal később, az utolsó előttiként eljátszott Rockstar hangulatának fokozásaképp ripityára törte hangszerét. A közönséget látszólag nem hatotta meg, sőt, elérte célját, mert egy a saját sztoriját röviden összefoglaló, mindenki különlegességéről szóló rövid monológ és a „Na, adjatok zenét, játsszuk még el ezt a szart!” felszólítást követően a Congratulations egyértelműen a buli betetőzése volt. Az este záró momentumaként kisgyerekekre jellemző, fülig érő mosollyal lépcsőzött le a világot jelentő deszkákról, áthatolva az előadót közönségétől elválasztó örökérvényű határt, hogy a színpad teljes hosszában egy emberként lepacsizzon az első sorban állókkal. Ezzel zenész kollegája, Eric Wilson nyilatkozata is igazolást nyert: a zord külső és a tetovált arc valójában édes, melegszívű embert takar.
Frissítve: 2019.08.12. 13:51

Flambírozott kukacokat is eszik, miközben betegre káromkodja magát - Gordon Ramsey új szerepben

Publikálás dátuma
2019.08.12. 09:30

A jóval fiatalabb séfek Ramsey-vel szereztetik be az alapanyagokat, melyek nem kicsit rázós mutatványokkal járnak: meredek hegyoldalakon kapaszkodik fel, alámerül a Mekong folyóban, Alaszkában medvékkel a hátában fagyoskodik, de ha kell, a dzsungel mélyére is bemerészkedik.
Nem tehetek róla: bírom Gordon Ramsey-t. Az egykori focista palántát, a séfet, a családapát és a mocskos szájú médiaszemélyiséget – így egyben. Elvégre van abban valami csodálatos, már-már genetikai szinten, ha egy skót, sikertelen focista ifjonc francia séfeknél tanulta ki a szakács, majd a főszakácsi mesterséget, akik, ahol és amikor tehették leoltották, mint „hülye angolt”. De éppen ettől a  traumáktól sem mentes fejlődéstől lett az Gordon Ramsey, aki képes volt szakmailag csúcsra jutni,  Michelin csillagos éttermeket nyitni világszerte. Így tudta elérni azt is, hogy ha megállítjuk az utca emberét, hogy mondjon egy híres séfét, akkor szinte mindenki az ő nevét mondja. Persze nem mindenki szeretetből teszi őt az első helyre, sokakat irritál arroganciája, ahogy munkatársakat, kollégákat nevez buta szamárnak és küld el a melegebb égtájakra. Ramsey gorombaságának a titka abban rejlik, hogy amikor kiakad, akkor az nem műbalhé, a pasi tényleg izzik a feszültségtől. Ezt a médiában is elkezdte kamatoztatni kisebb főzős műsorokkal, míg valakinek ki nem pattant a fejéből a franchise lehetősége. Az első sorozat, melyet Ramsey forgatott, a Mindörökké Gordon (és a hozzákapcsoló karácsonyi film, a Gordon csodálatos karácsonya) még a főzés művészetéről szólt, az otthoni körülmények között megteremthető fine dining-ról. Tényleg poén pár receptjét kipróbálni, talán csak a desszertjeivel szemben vannak fenntartásaim, lévén, hogy annyi cukrot használ, mely nem makkegészséges embereknél befekvéses állapotot idézhet elő. Ami ennél sokkal érdekesebb, a 2007 és 2014 között futó A konyha ördöge, melyben Ramsey válságban lévő éttermekbe látogatott el és próbálta gatyába rázni azokat. Persze, a leghumorosabb részek nem, a „helyrerakások”, hanem az „ájulásos részek” voltak, amikor a séf megkóstolta mások főztjét és gyakran a kukában végezte még a csúcsfogás is. A brit éttermekben játszó évadok dokumentarista jellegűek voltak, de később, amikor a népszerűség miatt az Egyesült Államokba dobták át a mentőakciót, már egyre inkább lehetett érezni a reality-féle megrendezettséget, a kreált drámát.
A nagypofájú, mocskosszájú megmondóember séf karakterét Ramsey tovább vitte a tizenkilencedik(!) évadjánál tartó A pokol konyhájába, mely egy alkalmi étterem életét mutatja be, ahol (elvileg) profi séfek próbálnak helyt állni egy csapatversenyben, ahol a végén egy maradhat – és viszi a zsíros állást egy igazi étteremben. Ami ebben szórakoztató, hogy emberek simán mennek ebbe a díszlet étterembe vacsorázni, ahol fennáll a kockázata annak, hogy Ramsey kiakad, lezárja a konyhákat és a legtöbb, amit kaphatunk az kenyér és bor.  Az Új utakon című sorozat kapcsán nem kell arra gondolni, hogy domesztikálták a derék skótot, most is elég sokat vesz ki a dialógusokból a sípolás, szóval a szókincs maradt a régi, de visszatért az alázat Gordon Ramsey-be. A fickó most a világot járja és célja, hogy megismerje és egyúttal bemutassa a világ egzotikus tájait, ízeit és kultúráit Perutól Alaszkáig. A hét epizódban hét egzotikus helyszínt bemutató produkcióban a sztárséf minden országban őslakosokat és hagyományőrző közösségeket keres fel, és a helyiek, illetve egy lokális séf-alteregó segítségével, igazi specialitásokat készítsen. A legelső, perui epizódban flambírozott kukacok is szájba kerültek....
Témák
gasztronómia
Frissítve: 2019.08.12. 13:17

Túl a Nagyszínpadon

Publikálás dátuma
2019.08.11. 17:53

Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
A Sziget Fesztivál évről évre sokszínű, dinamikus nemzetközi zenei kínálattal várja a látogatókat. Akár új favoritokra is lelhetünk a kisebb színpadok között bolyongva.
 Szinte lehetetlen a Szigeten egy lépést is úgy tenni, hogy ne érjék egymást az újabbnál újabb, szórakoztatóbb és elvetemültebb impulzusok. Különösen így van ez az évek óta változatos és az egyik legfrissebb, legeredetibb előadóknak helyet adó Európa Színpadon (Ibis Presents Europe Stage). Idén sem csalódhatnak, akik errefelé veszik az irányt: a szombati programba például magyar, osztrák és olasz együttesek is kerültek. Bár a tűző nap úgy tűnhetett elzavarta a hazai fellépő, a Belau közönségét, az árnyékos, füves részeken kisebb-nagyobb csoportokba verődve üldögélő emberek kétségtelenül miattuk jelentek meg. A 2015-ben alakult elektronikus zenei alapokon nyugvó, modern popzenei együttest 2017-ben két kategóriában jelölték Fonogram-díjra, amelyből egyiket be is váltották, övék lett az év hazai elektronikus albuma. Ismét bizonyították, hogy megérdemelten, hisz a délutáni idősáv ellenére Szigetes fellépésükön is hozták a kötelezőt. Őket a némileg hasonló hangzásvilággal rendelkező, mégis egész más osztrák Hearts Hearts követte: a 2012-ben alakult együttes egyértelműen hangolta a bulit az utánuk következő olaszoknak. Akik a jól várt módon óriási energiákat szabadítottak fel a közönségből: az I Hate My Village fellépését egy tyúkudvar zsivaja előzte meg, majd a kakasok és tyúkok rikoltozásából előverekedte magát az együttes markáns dallamvilágával. A 2017-ben alakult formáció tagjai egészen más zenei környezetből érkeztek, így olykor kizárólag instrumentális hangokból álló számaik folytonos megújulása és váratlansága egyáltalán nem számít meglepőnek. A stílusokat ötvöző együttes fantáziadús zenéjét igazi öröm hallgatni.
Nincs ez másképp a Coma Cose nevű milánói duóval sem, akik személyes kedvenceimmé váltak az est során: egyszerre volt lírai szenvedély és önfeledt vadság a rapper-dj Fausto Lama és az énekesnő, California fellépésében. Rappel fűszerezett indie-pop zenéjük igazi mai olasz életérzést varázsolt a színpadra és a közönség soraiba egyaránt. Olyannyira, hogy a fergeteges koncert után egy kisebb tömeg hosszú percekig a színpad előtt dobogott és skandálta dalaikat, s bizonyára még most is ott lennének, ha a következő fellépő meg nem jelent volna.
A Sziget Fesztivál egyik legnagyobb előnye, hogy a sztárfellépők mellett olyan a nemzetközi színtéren kevésbé ismert, vagy akár feltörekvő zenekarokat, énekeseket is felfedezhetünk magunknak, akik aztán kedvenceinkké is válhatnak. Nem árt néha a programtábláktól és ismerősen csengő nevektől elvonatkoztatva bóklászni, mert a véletlen folytán akár a nagyszínpados koncerteknél is jobb bulikba keveredhetünk.
Szerző
Témák
sziget
Frissítve: 2019.08.12. 11:07