Üvöltő kamaszlányok - sokkolóan drámai momentumokkal teli előadás a Szigeten

Társadalmi kérdésekkel foglalkozó drámai, vagy éppen szarkasztikus színházi előadásokat is találtunk a fesztiválon. És a látvány elemekkel teli közönségvonzó attrakciók sem maradhattak el.

Szinte zavarba ejtően őszinte, nyers és sokszor sokkolóan drámai momentumokkal teli előadás kínált délutáni matiné időben egy chilei színházi produkció. Az előadók kamaszlányok, akik kikiabálják a fájdalmaikat, az őket ért megaláztatásokat. A Marco Layera rendezte Paisajes para no colorear a színlap szerint dokumentarista színház. Megelőzte ugyanis egy kutatás, melyben száz chilei kamaszlány mesélt arról miként bántalmazták, zaklatták őket. Ezeket a történeteket építették be az előadásba, a résztvevők személyes reakcióikkal, impulzusaikkal vegyítve. Már az is elgondolkodtató, ahogy a hatóság próbálta lebeszélni a felnőtt stábot, hogy kamaszlányokkal dolgozzanak, mert valamelyikük beléjük szeret, majd megvádolja őket azzal, hogy zaklatták.

Több jelenet attól is zavarba ejtő, mert teljesen rímel a mai magyarországi kormányzati közbeszédre, amelyben például az hangzik el, hogy egy keresztényi értékek szerint működő államban mi fér bele és mi nem. Az is mellbevágó, ahogy a személyes történeteken keresztül átsüt egy diktatórikus hatalom gátlástalansága, vagy ahogy például a kamaszlányok jogait kezelik. Az is szörnyű, hogy ez családon belül is így működik. Erről aztán végképp kínos beszélni. Az egyik jelenetben az apa leköpte az anyát. Felhívnak egy nézőt, hogy legyen ő az apa, aki rezzenéstelenül ül és újságot olvas, nem látjuk a tekintetét, csak a gesztusait eltakaró lapokat. A lány viszont megszólítja is beolvas neki. Életében először elmondja mit gondol róla valójában. Nagyszerű színészi jelenléttel oldja meg a szereplő a feladatot. És ez igaz a többiekre is, egyikük sem szerepet játszik, küldetéses tudattal, mégis önfeledten tárulkoznak ki. Képviselnek valamit, mégpedig azt, hogy önmaguk akarnak lenni, akkor is ha gyengék, ha éppen azonos neműekhez vonzódnak. És az nem lehet, hogy ezzel a férfiak, apák, iskolában, vagy máshol úgymond hatalomban lévők visszaéljenek. Nagyon tetszettek az ellenpontok, amikor szinte önkívületben buliznak, vagy amikor világgá ordítják a sérelmeiket. Csak úgy, szabadon!

Egy másik jelenetben azt játsszák el, hogy milyen erőszak érte egyiküket. A lány nem bírja tovább, megfullad, a folyamat a stációi különösen brutálisak, ahogy az erőszaktevők közönyössé válnak és elkezdik élvezni azt, hogy fájdalmat okoznak. Nem tudom, hogy az alkotóknak, illetve a résztvevőknek ez volt-e a céljuk, de érvényes forradalmi kiáltványnak is beillik a másfél órás produkció. Néhány magyar kormánypárti politikusnak is szívesen megmutatnám.

Szintén matiné időpontban játszották az egyik magyar független társulat, a Soharóza Az ügy című produkcióját, amelyet több kategóriában is jelöltek a kritikusok díjakra. Az egyébként a Trafóban látható előadásnak már az alapötlete is figyelemre méltó. Az alkotók Halas Dóra, Nagy Fruzsina, Bartha Márk, Fekete Ádám, illetve a társulat Kodály Zoltán Székelyfonójának dallamait felhasználva hoztak létre egy mai darabot, amelynek középpontjában a hivatal forgatagában vergődő kisember áll, akit felemészt a könyörtelen gépezet. Az előadás amellett, hogy fontos társadalmi problémákat vet fel, divatbemutatónak is beillik, hiszen Nagy Fruzsina kreatív és sokszor tényleg lélegzetelállító ruhái viszik a prímet, sokszor nem is tud az ember másra figyelni. Rengeteg szellemes tervezői megoldást látunk, például, amikor arról énekelnek, hogy mennyi a befizetni való, akkor tetőtől talpig csekkben jelennek meg a szereplők. A dalszövegek izgalmasak és nem nélkülözik a humort sem. Az előadás egy új összművészeti nyelven megszólaló kísérletként is felfogható. Voltak ugyan, akik néhány perc után elhagyták a sátrat, de a maradók nagy ovációval fogadták a Soharóza angol nyelven is feliratozott üdítő és látványos revüjét.

Infó:

Marco Layera

Paisajes para no colorear

Soharóza: Az ügy

Orang Orang Drum Theatre: The Memories

Sziget Színházi és Táncsátor

Nagy utcaszínház

Les Commandos Pecu: Silence!